BNV
Már 50 évvel ezelőtt is vita volt a Városligetről
2024. április 2. 13:00
Már 50 éve is vita volt arról, milyen legyen a Városliget, s ennek az adott alapot, hogy 1974 tavaszára vonult ki a helyszínről a Budapesti Nemzetközi Vásár, azaz a BNV. Korábban ugyanis a Liget adott helyet a rendezvénynek, állandó épületei álltak itt, a parkból hatalmas részt vettek el a pavilonok és a lebetonozott területek, amelyeket részben ezután elbontottak.
Harmincöt éve nyílt meg a repülési kiállítás a Petőfi Csarnokban
2020. október 20. 9:00
A Petőfi Csarnok emeleti részén harminc éven keresztül volt látogatható a Közlekedési Múzeum repülési és űrhajózási kiállítása. Megnézhettük itt azt a gépet, amelyet IV. Károly használt az 1921-es visszatérési kísérleténél, láthattunk I. világháborús felderítőgépet, amely az aszódi Lloyd-gyárban készült, de bemutatták itt Farkas Bertalan és Valerij Kubaszov űrkabinját is, amellyel a Szaljut–6 űrállomásról visszatértek a Földre. A PECSA megszűntével az itteni kiállításnak is be kellett zárnia.
Negyvenöt éve költözött a Városligetből Kőbányára a Budapesti Nemzetközi Vásár
2019. május 29. 9:00
Negyvenöt évvel ezelőtt új helyszínen, Kőbányán nyílt meg az addig a Városligetben megrendezett Budapesti Nemzetközi Vásár.
További cikkeink
Lóvasút Óbudára
Budán csak két lóvasúti vonal volt, az egyik Zugligetbe vezetett, a másik Óbudára. A városban nem is volt szükség többre, hiszen a két vonal 1868-1869-es megnyitásakor Buda viszonylag kis város volt. A budai mini lóvasúti hálózat központja a Lánchíd budai hídfője volt.
Megújult a Dráva park a XIII. kerületben
A XIII. kerületben felújították a Hegedűs Gyula utca, a Dráva utca és a Visegrádi utca által határolt közparkot. Új fákat ültettek, növényeket telepíttek, a járda vonalvezetése a Dráva folyót idézi. Teljesen új játszótér, fitneszpark, okospad, csocsóasztal, olvasósarok várja az idelátogatókat.
A 200 éve született Zirzen Jankára emlékeztek a Fiumei úti sírkertben
Zirzen Janka nevét kevesen ismerik, pedig a XII. kerületben utcát neveztek el róla, a II. kerületi Csalogány utcában pedig egy emléktábla hirdeti, hogy ott működött 1874-től az általa vezetett első állami tanítóképző intézet. Születésének 200. évfordulója alkalmából a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben, a felújított síremlékénél tartottak megemlékezést a nőnevelés és tanítóképzés jelentős alakjáról.