Horánszky utca
Egy Horánszky utcai lakás padlója alól kerültek elő Tornyai János festményei
2023. szeptember 21. 11:00
Tornyai János festőművész az alföldi művészcsoport meghatározó egyéniségeként élete nagy részét Hódmezővásárhelyen töltötte, ahol a szegény emberek életét, valamint a végtelen síkságot realista stílusú zsáner- és tájképeken mutatta be. Ötvenkét éves korában, 1921-ben mégis Budapestre költözött. Termékeny időszak következett ekkor, a rengeteg festménynek azonban alkotójuk 1936. szeptember 20-án bekövetkezett halála után évtizedekre nyoma veszett.
Emléktáblát állítottak Szendrey Júlia egykori lakóházán
2021. szeptember 7. 17:30
Élete utolsó hónapjaiban a józsefvárosi Horánszky, egykori Zerge utca 13. szám alatt élt Szendrey Júlia költő, író és fordító, Petőfi felesége és múzsája. Emlékét mostantól emléktábla is őrzi a Palotanegyedben lévő ház homlokzatán.
80 éve hunyt el Bangha Béla, akit már életében sajtóapostolnak neveztek
2020. április 30. 13:00
A két világháború közti Magyarország szellemi életének jelentős személyisége, Bangha Béla jezsuita szerzetes 80 évvel ezelőtt hunyt el. A maga korában sajtóapostolnak is nevezett Bangha a modern katolikus sajtó megteremtésével, könyveivel, publicisztikai tevékenységével, híres szónoklataival és szervezői munkájával nagy hatást gyakorolt kora társadalmának szellemi és kulturális életére. Életének és munkásságának jelentős része Budapesthez kötődik, és a magyar jezsuita rend főbb intézményei is a fővárosban találhatók.
Mi ez az új épület a Palotanegyedben?
2016. április 17. 12:41
Talán még az eredetinél is jobban a városképbe illeszkedő épületet kapott vissza a Palotanegyed a Mikszáth tér közelében, a Krúdy és a Horánszky utca sarkán. Az épület a Kárpát-medencei református fiatalok háza lesz.
Kállay Miklósnak állítottak emléktáblát a Józsefvárosban
2016. április 15. 9:24
Kállay Miklós egykori lakóháza, a józsefvárosi Horánszky utca 12. alatti épület falán állítottak emléktáblát az egykori világháborús miniszterelnöknek.
További cikkeink
Emléktáblát avattak Mindszenty József tiszteletére a Belvárosban
A Belvárosi-templom rózsakert felőli külső oldalán avatták fel Mindszenty József márvány emléktábláját. A bíboros ezen a helyen mondott beszédet 1948. augusztus 15-én.
Harminc éve adták át az M0-s újabb szakaszát
Harminc éve adták át az M0-s újabb, 15 kilométeres szakaszát. Ugyan az út csak fél szélességben készült el, és maradtak még elvégzetlen munkák, de az addig megépült szakaszoktól a belvárosi forgalom csökkenését és kisebb környezeti szennyezést vártak.
Rendelet az útburkolatokról
Ki burkolhatja le az utcákat? Ki fizeti ezt? Hogy lehet felszedni, miképp kell a munkákat koordinálni? Fontos kérdések, amelyeket fővárosi szabályrendelet határozott meg 120 éve.