Rottenbiller Lipót
Városvezetőink emlékezete – Szobrok, domborművek, keresztek a Fiumei úti sírkertben
2023. november 17. 14:00
A modern kori magyar főváros születése, Buda, Pest és Óbuda egyesítése 150 éve ad kiváló alkalmat a számvetésre, a döntéshozatalnak és máig tartó hatásának bemutatására, a döntéshozók életművének feldolgozására és természetesen Budapest történetének folyamatos dokumentálására. A kerek évforduló kapcsán érdekes lehet áttekinteni azt is, hogy az utókor milyen módon hajtott fejet egykori városvezetői előtt, hogyan ápolták elődeink fővárosunk első polgármestereinek emlékezetét.
Háromszor volt Pest főpolgármestere Rottenbiller Lipót
2021. január 3. 15:00
Rottenbiller Lipót az egyik legelfeledettebb budapesti politikus, városvezető, pedig egy jelentős utca viseli ma a nevét. Háromszor volt Pest főpolgármestere, mind a háromszor olyan időben, amely nem épp a békés építkezés és nyugalom időszaka volt. Rottenbiller ennek ellenére meg tudta őrizni a város működőképességét. Másodszorra 160 éve került hivatalba.
Ódon Kálvin téri ház őrzi Pest 1848-as főpolgármesterének emlékét
2019. március 15. 8:30
Máig áll a Kálvin téren az épület, amely a szabadságharc pesti főpolgármesterének tulajdonában volt.
További cikkeink
Emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentőknek
A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat hűvösvölgyi központjában emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentő Sztehlo Gábor, továbbá a mártírrá lett Salkaházi Sára szerzetes nővér, valamint Freidrich Born svájci diplomata emlékére. A leendő Embermentők parkjának egyelőre ez csak ideiglenes helye, az állandó helyét a Szilágyi Erzsébet fasorban alakítják majd ki.
Neogótikus gyöngyszem az egészség szolgálatában – A Szobi utcai egykori Mentőkórház
A világ egyik legnehezebb hivatása a mentősöké, hiszen minden nap tragédiák sokaságával találkoznak. Áldozatkész munkájukra hazánkban minden évben május 10-én emlékezünk, 1887-ben ugyanis ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. Ez alkalomból írásunkban a Szobi utcai egykori Mentőkórházat mutatjuk be, amely egy különlegesen szép, neogótikus épületben működött közel fél évszázadon keresztül.
Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba
Budán és Pesten több vonalon is találkozhatunk muzeális járművekkel a tavaszi-nyári időszakban. A XX. századi közlekedést idéző, ritkán látott villamosok, buszok és trolibuszok tűnnek fel a városban.