temetők
Emlékhelyet avattak Mányoki Ádám tiszteletére a Fiumei úti sírkertben
2023. december 13. 17:00
A 350 éve született Mányoki Ádám festőművész azok közé a híres magyarok közé tartozik, akiknek már nincsen meg a sírhelye. A barokk kor kimagasló alkotója, aki II. Rákóczi Ferenc legismertebb képmását is készítette, Drezdában hunyt el, de síremléke a temetővel együtt elpusztult. Mostantól a Fiumei úti sírkertben mégis fejet hajthatunk művészete előtt: emlékhelyet avattak a tiszteletére.
Sírjaik Pesten domborulnak: az elcsatolt területeken született nagyjaink a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben
2020. november 2. 9:00
Szinte megszámlálhatatlan azoknak a száma, akik jelenlegi határainkon túl születtek, de budapesti temetőkben nyugszanak. Közöttük sok az ismert, jelentős személyiség is. Ennek oka magától értetődő, hiszen ahogy ma is, úgy 1920 előtt is természetes volt, hogy a fővárosba az egész országból érkeztek tehetséges, nagyra hivatott személyiségek, akiknek munkássága Budapesten teljesedett ki, és többnyire itt vált országos jelentőségűvé. A Fiumei úti sírkertet járva is szembesülünk vele: múltunk legnagyobb személyiségei közül milyen sokan születtek a trianoni határokon túl. Összeállításunkban rájuk emlékezünk.
A temetők mint parkok: sétáljon velünk a budapesti sírkertekben!
2018. november 2. 11:10
Amikor a főváros csodálatos kertjeit vagy akár különös fáit, fasorait számba vesszük, hajlamosak vagyunk elfelejteni a temetőket. Pedig ezek Budapest jelentős zöldterületei. Sétáljon velünk egykori és mai sírkertekben!
További cikkeink
Visszatérnek a nosztalgiajáratok a fővárosba
Budán és Pesten több vonalon is találkozhatunk muzeális járművekkel a tavaszi-nyári időszakban. A XX. századi közlekedést idéző, ritkán látott villamosok, buszok és trolibuszok tűnnek fel a városban.
A velocipéd 155 éve jelent meg a magyar fővárosban
Kétkerekű, ember hajtja és veszélyes. Az új hóbort, a velocipéd 1869 tavaszán jelent meg Pesten, s a különös járművet a belvárosi Dorottya utcában már ekkor bárki megvásárolhatta. Sőt ugyanitt megnyílt az első tanoda, ahol a vállalkozó szelleműek, ha tanfolyami bérletet vásároltak, el is sajátíthatták a használatát.
Impozáns és kápráztató – Ilyennek látták a szemtanúk az épülő Országházat a 130 évvel ezelőtti bokrétaünnepen
Van rajta vagy 2000 ablak, 700 ajtó, s a fölhasznált téglák száma meghaladja a 45 milliót – írták a lapok 130 évvel ezelőtt, amikor az akkori Tömő téren a már közel tíz éve épülő Országház falai elérték a legmagasabb pontjukat. Az ebből az alkalomból tartott bokrétaünnepen sok száz építőmunkás hallgatta meg a frakkba öltözött főpallér szónoklatát, volt zenés mulatság, és jutalmakat is osztottak.