városépítészet
Sokáig kellett várni rá – 130 éve készült Budapest első átfogó építési szabályzata
2024. március 2. 10:00
Százharminc évvel ezelőtt, 1894. március 1-én lépett hatályba Budapest első állandó építési szabályzata, amely több övezetre osztotta az akkori főváros területét, és a későbbi hasonló jellegű szabályozások mintaadójává vált.
Tudta, hogy egy belgának is nagy szerepe volt Budapest kialakításában?
2018. október 16. 9:06
Kis túlzással kijelenthetjük, hogy Budapest 150 éve, 1868 októberében született meg. Ekkor olyan változások történtek, amelyek alapjaiban megváltoztatták a város jövőjét.
Indul az első kísérleti panelprojekt a József Attila-lakótelepen
2018. július 18. 15:43
Négyemeletes lakóházat bővítenek ki, és városközpontot is kap a ferencvárosi lakótelep.
Panelből családi ház?
2018. május 10. 9:41
Tudta, hogy a sokemeletes panelházak mellett más típusú épületeket is terveztek panelből? Írásunk a panelépítkezés hazai történetéről szól.
Új ötletek születtek Budakeszi központjának átalakítására
2016. március 3. 11:11
Ötletpályázatot írt ki Budakeszi önkormányzata a helyi Művelődési Ház és környezetének rendezésére. Az elbírálók ugyan nem osztottak ki I. díjat, de az ötletpályázatot hasznosnak és izgalmasnak találták.
A másik Hauszmann
2016. február 4. 15:16
Sok a kérdőjel a kormány által másfél éve bejelentett Nemzeti Hauszmann Terv körül, de egy eredménye már minden bizonnyal van a programnak: Hauszmann nevét közismertté tette. De melyik Hauszmann volt ő? Alajos vagy Sándor? Utánajártunk.
További cikkeink
Rendelet az útburkolatokról
Ki burkolhatja le az utcákat? Ki fizeti ezt? Hogy lehet felszedni, miképp kell a munkákat koordinálni? Fontos kérdések, amelyeket fővárosi szabályrendelet határozott meg 120 éve.
Emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentőknek
A Sztehlo Gábor Evangélikus Szeretetszolgálat hűvösvölgyi központjában emlékpadot és emlékkövet állítottak az embermentő Sztehlo Gábor, továbbá a mártírrá lett Salkaházi Sára szerzetes nővér, valamint Freidrich Born svájci diplomata emlékére. A leendő Embermentők parkjának egyelőre ez csak ideiglenes helye, az állandó helyét a Szilágyi Erzsébet fasorban alakítják majd ki.
Neogótikus gyöngyszem az egészség szolgálatában – A Szobi utcai egykori Mentőkórház
A világ egyik legnehezebb hivatása a mentősöké, hiszen minden nap tragédiák sokaságával találkoznak. Áldozatkész munkájukra hazánkban minden évben május 10-én emlékezünk, 1887-ben ugyanis ezen a napon alakult meg a Budapesti Önkéntes Mentő Egyesület. Ez alkalomból írásunkban a Szobi utcai egykori Mentőkórházat mutatjuk be, amely egy különlegesen szép, neogótikus épületben működött közel fél évszázadon keresztül.