fortepan_21890_v.jpg Az utolsó magyar gyártású gőzmozdony A magyar vasúti járműgyártásban 65 évvel ezelőtt, 1959 tavaszán lezárult egy korszak, elkészült az utolsó gőzmozdony. A mozdonyt 1959. március 20-án adták át a MÁV-nak, és a mozdony másnap, 1959. március 21-én indult el a Nyugati pályaudvarról a próbaútjára.
00.jpg A VIII. kerület jelképe – Száz évig épült-szépült a józsefvárosi plébániatemplom A józsefvárosi plébániatemplom Pest egyik leghatalmasabb épülete, hetven méter magas tornyait már messziről megcsodálhatjuk. Azonban nem mindig törtek olyannyira az ég felé, ugyanis felszentelése után még kifejezetten sokat változott az épület, közel száz évvel később nyerte csak el a ma ismert képét. A Nagyhét kezdete alkalmából bemutatjuk ezt a méltóságteljes műemléket, Józsefváros jelképét.
fortepan_33877v.jpg A belföldi repülőjáratok vége Több mint 20 évig mindennap indultak és érkeztek Budapestre több vidéki nagyvárosból repülőjáratok. A szolgáltatás 1946-ban indult, az utolsó, menetrend szerinti belföldi MALÉV-gép 55 évvel ezelőtt, 1969. március 15-én közlekedett.
00.jpg Aki magyaros motívumokkal díszítette a királyi palotát – 90 éve hunyt el Györgyi Géza építész A generációkon átívelő művészi tehetség megnyilvánulására a Györgyi család az egyik legszemléletesebb példa, mely festőket, iparművészeket és építőművészeket is adott az országnak. Egyik leghíresebb tagjuk, Györgyi Géza leginkább építészként tevékenykedett, de nagy gondot fordított művei aprólékos díszítésére is. Halálának kilencvenedik évfordulóján bemutatjuk főbb budapesti alkotásait.
MD29_1c.jpg Budapesten diadalmaskodott a legtöbbször a 150 éve született Kincsem A lóversenyzés a fénykorát élte a XIX. században. Pest első lóversenytere Széchenyi Istvánnak köszönhetően valósult meg Ferencvárosban, ahol a rangos futamok fontos társadalmi eseményként is szolgáltak. Ezen a helyen is nyert számos alkalommal Kincsem, akit mintegy 4 éves pályafutása alatt senki nem tudott legyőzni. Gazdája még saját istállót is építtetett neki a belváros szívében. A csodaló születésének 150. évfordulója alkalmából megemlékezünk 15 fővárosi győzelméről, az első pesti lóversenytérről és a Kincsem-palota néven illetett épületről.
00.jpg Egy nagy léptékekben gondolkodó építész – 175 éve született Palóczi Antal Budapest városképét nemcsak a szebbnél szebb homlokzatok, izgalmas tornyok és kupolák teszik olyan varázslatossá, hanem az utcák rendezett hálózata és a kisebb-nagyobb terek jó arányai is. A városrendezés fontosságát már a dualizmus korszakának elején felismerték, de később sem feledkeztek meg róla, amit Palóczi Antal kiterjedt munkássága is bizonyít.
fortepan_133359_v.jpg Autóközlekedés Budapesten a XX. század elején Budapesten 1909-ben szabályozták az automobilok közlekedését. A rendelkezéshez hosszú út vezetett, és az is kérdéses volt, hogy ki hozhatja meg az ezekkel az új járművekkel kapcsolatos szabályozást, azaz országos vagy helyi döntés szükséges-e?
cf75ff84-853d-4e13-b0d7-bdf44bfd600c.jpg A Dunagőzhajózási Társaság megalakulása Hosszas próbálkozások után, 1829 márciusában alakult meg az a hajózási társaság, amely a következő évtizedekre meghatározta a dunai gőzhajózást. A 195 éve létrejött Dunagőzhajózási Társaság, illetve német nevének rövidítése után a DDSG erős magyarországi és pest-budai kötődéssel rendelkezett, s ez Széchenyi Istvánnak volt köszönhető.
MD28_01.jpg A márciusi ifjak emlékei a főváros belső kerületeiben Pesten 1848. március 15-én értelmiségi fiatalok egy csoportja a Landerer–Heckenast-nyomdánál egy nyomdagépet lefoglalva – a szabad sajtó első termékeiként – kinyomtatta a nemzet követeléseit tartalmazó Tizenkét pontot és Petőfi Nemzeti dalát. Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc elindítóiról, a márciusi ifjakról számos budapesti közterületet neveztek el. A március 15-i események évfordulója alkalmából bemutatjuk a névadókat és az érintett utcákat, tereket a főváros belső kerületeiből.
országház-4 (1) (1).jpg Tisza Kálmán 140 évvel ezelőtt nyújtotta be az állandó országház építéséről szóló törvénytervezetet Az 1867-es kiegyezés megkötése után még inkább felgyorsult Budapest amúgy is dinamikus fejlődése, az ország anyagi és kulturális gyarapodása, a kapitalista gazdaság térnyerésével. Csakhogy a magyar fővárosban nem álltak rendelkezésre olyan középületek, amelyek befogadhatták volna a parlamentáris jogállammal együtt járó intézményeket, mint például az egyes minisztériumokat vagy a kétkamarás országgyűlést.
thumb_6466_default_big (1).jpg Száműzték a nagyon szennyező ipari üzemeket Budapestről Budapest levegője az 1970-es években katasztrofális volt. Ugyan sokkal kevesebb autó járta a fővárosi utakat, mint most, de más szennyezők szép számmal voltak. A Margit-szigeten az autók kipufogófüstjétől pusztultak a növények, az épületeket pedig vastag koromréteg csúfította el a kémények füstje miatt.
aea39e6e-077a-40d2-8828-60f4dd64a767 (1).jpg „Fény a homályban” – 165 éves a Lónyay Utcai Református Gimnázium A Lónyay Utcai Református Gimnázium Budapest egyik legpatinásabb oktatási intézménye, melynek 1940-es évek elején épült, modern stílusú épülete a közelmúltban újult meg. Ez azonban nem az első otthona, az iskola története ugyanis sokkal régebbre nyúlik vissza: az alapítás irányába 1859. március 6-án, tehát 165 évvel ezelőtt tették az első lépést.
10 Mesterektől élményekig - A Várkert Bazár történetei_Fotó_Várkapitányság (1).jpg Mesterektől élményekig – Új szabadtéri kiállítás a Várkert Bazárban A Várkert Bazár idén ünnepli újjászületésének tizedik évfordulóját, a jubileum apropóján pedig egy új kiállítást rendeztek, mely a gyönyörű épületegyüttes változatos történetét mutatja be. Nevével ellentétben ugyanis nem mindig volt benne kert, és a bazárnak szánt helyiségeket sem csak boltok használták. A Glorietthez vezető északi rámpán felsétálva feltárul tehát a hely múltja, amelyből mi is adunk egy kis ízelítőt.
MMKM_TFGY_4432_1.jpg Az első villamos vasút Nagy jelentőségű megállapodást kötött a budapesti Ganz-gyár és az olasz Societá per le Strade Ferrate Meridionali-Rete Adriatica vasút 125 éve. A megállapodás eredménye a valóban használható nagyvasúti villamos vontatás kialakítása volt, amelyet a magyar vállalat végzett el az olasz cég megrendelésére. A feladat megoldására valójában ekkor egyetlen cég volt képes a világban, a budapesti Ganz-gyár.
heimregi.jpg Így éltek az első budapesti gyermekotthonok lakói Az árva, elhagyott gyerekek gondozása már az elmúlt évszázadokban is cselekvésre sarkallta a jobb érzésű embereket. A nevelésükre létrehozott lelencházak eleinte egyházi és egyesületi keretek között működtek, majd megnyílt az első állami intézet is 1907-ben. Az akkori gyermekvédelmi törvények megalkotói arra törekedtek, hogy az elhagyottak vagy árvák minél hamarabb családba kerüljenek, így a nevelőotthonokban többnyire csak átmenetileg tartózkodtak.
thumb_6375_default_big (1).jpg Egy magyar útburkoló kő Sárga, magyar, és az 1878-as párizsi világkiállításon díjazták. Nem egy déligyümölcsről van szó, hanem egy ma már szinte teljesen kikopott útburkoló anyagról, a keramitról, amelyet 145 éve kezdtek el nagyobb mértékben használni.
UjIras_1988_1-1562724110__pages469-469-page-001.jpg Anya helyett anya – 125 éve született József Jolán Nincs olyan magyarul írni-olvasni tudó ember, aki ne ismerné József Attilát, költészetünk és egyben a világirodalom kiemelkedő alakját, aki 1905. április 11-én született Budapesten, a ferencvárosi Gát utca 3. szám alatt. 60 éve ez a születésnap egyben a Magyar Költészet Napja is. Közvetlen rokonairól már kevesebb ismeretünk van, pedig mások mellett idősebb nővérének, a 125 évvel ezelőtt született József Jolánnak köszönhetjük, hogy öccse életéről, fiatalkoráról annyi információ fennmaradt.
1894 térkép.jpg Sokáig kellett várni rá – 130 éve készült Budapest első átfogó építési szabályzata Százharminc évvel ezelőtt, 1894. március 1-én lépett hatályba Budapest első állandó építési szabályzata, amely több övezetre osztotta az akkori főváros területét, és a későbbi hasonló jellegű szabályozások mintaadójává vált.
00.jpg Borostyános palota az Ötpacsirta utcában – Egy főúré volt a Magyar Építőművészek Szövetségének székháza A múlt héten felröppent hír szerint a Magyar Építőművészek Szövetségének és három rokon szervezetnek ki kell költöznie a józsefvárosi Palotanegyedben található Ötpacsirta utca 2. szám alatti székházából. A figyelem középpontjába került tehát az épület, amely egyébként is mágnesként vonzza az arra járók tekintetét. Egyrészt méretével és elrendezésével is elüt a környező palotáktól, a falaira felkúszó borostyán pedig még rejtélyes hangulatot is teremt.
00.jpg Pazar terek születnek újjá a Budavári Palotában Az egykori királyi palota évszázadokat átívelő fejlesztésének záróköve az északi szárny volt, melyet egy fogadóépületnek szántak. Mivel gyönyörű belső terekbe vezetett, ezt is azokhoz méltóan alakították ki, hogy felkészítse a látogatókat a pazar látványra. 2024-ben a Budavári Palota északi szárnyának újjászületése látványos szakaszához ér, ennek apropóján az alábbiakban bemutatjuk, milyen környezet is várta hajdan a vendégeket, illetve ez hogyan változott meg a XX. század második felére.
Clark Ádám tér 1917_fortepan_151644.jpg A Lánchíd budai kapuja: a Clark Ádám tér változásai A Lánchíd megépülése és az Alagút átadása tette a város egyik legfontosabb csomópontjává a Clark Ádám teret, amelyet egykor díszes paloták öveztek, közülük kettőt Ybl Miklós tervezett. A tér jelentősége az idők során mit sem változott, képe azonban nagyon is, története pedig szimbolikusan leképezi Budapest XX. századi szenvedéseit és a legújabb korok bizonytalanságait is.
fortepan_217587.jpg Luxusadó a kerékpárokra Luxuscikknek tartották és megadóztatták a kerékpárokat Budapesten 1900 és 1911 között. Az erről szóló városi rendeletet 125 éve, 1899 februárjában fogadták el. Már akkor hatalmas volt a tiltakozás, és a hazai bicikliskultúrára negatívan hatott ez az adó.
00.jpg Évtizedekig elfojtott tragédiák – A kommunizmus áldozatainak emlékművei Magyarországot a XX. század közepén több tragédia is sokkolta, és míg többségükről lehetett beszélni, a kommunista diktatúra őrjöngéséről évtizedekig hallgatni kellett. A rendszerváltás után is eltelt még tíz év, mire 2000-ben az Országgyűlés február 25-ét a kommunizmus áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ebből az alkalomból bemutatunk néhány köztéri alkotást, melyek a kommunizmus alatt megtört emberi sorsoknak állítanak emléket.
00.jpg Az igazságos király szobrai – Hunyadi Mátyás emléke Budapesten Mátyás király a magyar történelem egyik legnagyszerűbb alakja, igazságos ítéleteivel egyúttal népmesei hőssé is vált. Ennek ellenére Budapesten mindössze három jelentősebb szobra látható, bár tervek születtek egy hatalmas és igazán méltó emlékműhöz is. Mátyás-napon – melyet február 24-én ünneplünk, de idén a szökőnap miatt február 25-re esik – ezeket az alkotásokat vesszük sorra.
elhagyott_DSC07760.jpg Kétszáz éve épült a méltatlanul elhanyagolt Gross-ház A József nádor téren álló Gross-ház Hild József egyik első jelentős pesti műve, amely a többszöri átalakítás ellenére ma is őrzi eredeti klasszicista stílusát. Az árkádokkal tagolt házban működött a híres Kávéforráshoz címzett kávéház, majd a Virágbokorhoz étterem, később irodák, üzlethelyiségek kaptak helyet a falai között, és a zeneszerzők szövetkezete is itt rendezte be székházát a század elején. A kétszáz éves palota állapota a XX. század végére kritikussá vált. Mára az elhanyagolt épület a József nádor tér szégyenfoltja.
428691438_831250745682962_7759561133393883447_n (1).jpg Új színt kapott Lechner Ödön szecessziós épülete – Átadták a Sipeki Balás-villát a Hermina úton Évtizedekig halvány rózsaszínűnek ismertük, olyan volt, mint egy babaház, most viszont az eredeti állapotában és eredeti színének megfelelően újították fel a Lechner Ödön által tervezett, műemléki védettséget élvező, szecessziós Sipeki Balás-villát, amely ma a Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségének székháza. A XIV. kerületi Hermina úton álló villa telkén egy új, többfunkciós szolgáltatóház is épült.
Móricz Zsigmond körtér_2024-02-10_2.jpg Fűthető utcabútorok voltak egykor Budapesten Fűthető utcabútorok? Utcai „melegedők” a városlakóknak, amelyeknél télen a szabadban lehet találkozni, beszélgetni? Ez az elképzelés utópisztikusnak tűnhet, pedig Budapesten egy rövid időre megvalósult, mégpedig fűtött köztéri kőtömbök formájában. Igaz, csak egyetlen helyen, a Móricz Zsigmond körtéren.
thumb_6227_default_big (1).jpg Ki volt Kolosy György, és miről mesél a róla elnevezett tér? A Dunához közel, három forgalmas út találkozásánál egy kicsi tér köti össze Budapest II. és III. kerületét. A történelmi városnegyed, Újlak főterének is számító Kolosy tér egy merénylettel megvádolt szabadságharcosról kapta a nevét. A tér sokak emlékében a régi vásárok hangulatvilágával forrott össze, egykori híres kávéháza jelentette a városnegyed társasági életének egyik központját, és itt állt a budai oldal egyik leghatalmasabb épülete, a tragikus sorsú Lujza Gőzmalom is.
00.jpg A pesti boulevard – Gyalog és két keréken a Nagykörúton A Nagykörút több, mint közlekedési útvonal: nyugat-európai minták alapján a nagyvárosi nyüzsgés helyszínének is szánták. A tömegkultúrára is ezért használjuk a franciából átvett bulvár szavunkat, ami azonban eredendően főutat jelent. A Nagykörút már a XIX. század vége óta a figyelem középpontjában van, amely a közelmúltban bejelentett felújítás miatt most különösen igaz. Mi is szétnéztünk hát rajta, valóban annyira megkopott-e a régi fénye.
MMKM_TFGY_2018_1851_7.jpg Az új MÁVAG csodamozdony – Különleges vonatok indultak 85 éve Budapestről Kassára Budapestről Kassára 85 évvel ezelőtt gyorsabban értek el a gyorsvonatok, mint ma. Ez egy különleges mozdonynak, az áramvonalas, sebességrekorder MÁV 242-esnek volt köszönhető. Az első ilyen gyorsvonat 1939. február 15-én indult útnak.
Bajcsy köz - 2 (1).jpg Dajka Margit-szobrot állítanak Terézvárosban A VI. kerületi Bajcsy-Zsilinszky közben szobrot állítanak Dajka Margit színésznőnek. Az utca is megújul, sétálóutcává alakul, a parkolósávok átépülnek, fákat ültetnek, virágládákat és utcabútorokat is elhelyeznek.
431518186_750577973886023_5860533902654198914_n (1).jpg Mától láthatók a budapesti metró relikviái a M2-es Deák téri állomásának új kiállítótermében Idegenek is beléphetnek – az egykori diszpécserközpontban alakították ki a BKV új kiállítóterét, amely a 2-es metró Deák Ferenc tér állomásának peronjáról közelíthető meg. A Metró Kiállítóterem elnevezésű gyűjteményben a metrózás több mint fél évszázados történetét és működését lehet megismerni. Eredeti egyenruhákat, vezetőfülkét, cirill betűs feliratokkal ellátott vezetői pultot, kezelőasztalokat és egyéb relikviákat láthatnak az érdeklődők.
Etele-38.-LATVANY.jpg Közösségi park épül az Etele úton Az aszfalt helyére négy petanque-pálya kerül a XI. kerületi Etele út 38. előtti területen. Az új parkban fákat, virágokat ültetnek, valamint ülőbútorokat, asztalokat, székeket is kihelyeznek, mezítlábasösvény is lesz.
KSZ_315042_BV_20240314_0003-150 (1).jpg Felújították a terézvárosi Csengery utcát A VI. kerületi Csengery utcában, az Aradi és a Szondi utca közötti szakaszon húsz platánt ültettek, virágszigeteket alakítottak ki, és virágládákat is kihelyeztek. A szintben megemelt kereszteződés a forgalomlassítást szolgálja.
nyugati_lift_0.jpg Megnyílt az utasok előtt a Nyugati pályaudvar új liftje Március 18-tól használhatják az utasok a Nyugati pályaudvar új peronfelvonóját, amellyel akadálymentesen megközelíthető az aluljáró a pályaudvar területéről. A keresztaluljáró felújítási munkálatai még zajlanak, várhatóan áprilisban fejeződnek be, ezután az átjáró is megnyílik az utasok előtt.
cms-cafa14-esvonalon (1).jpg Fonódó villamos jár majd Újpest és Újbuda között Budafoktól akár Káposztásmegyerig is járhatnak majd a villamosok az Újbuda–Újpest villamostengelyen. Újabb fonódó villamosvonalat alakítanak ki, a tervek szerint a Deák teret és a Lehel teret kötik össze, a Nyugati téri felüljárót pedig elbontják.
Download (1) (1).jpg Átadták az ELTE Kecskeméti utcai felújított épületét Felújították az ELTE Állam- és Jogtudományi Karának B épületét a Kecskeméti utca 10–12. szám alatt, illetve a hozzá csatlakozó Magyar utca 31–33. szám alatti épületszárnyat is. A műemlék épületegyüttest korszerűsítették, a teljes utcai és udvari homlokzatát felújították.
váciutca1.jpg Megújult a Váci utca déli része és környéke A Váci utca déli részén fákat ültettek, utcabútorokat, padokat, kerékpártámaszokat állítottak ki, és üzembe helyezték a Lajtha-kutat. A sétálóutcába torkolló kis utcákat is felújították.
thumb_4291_news_big.jpg Március 15-től hétvégente újra lezárják a pesti alsó rakpartot az autósok előtt Az autósok elől lezárják, a gyalogosok, biciklisek előtt megnyitják március 15. és október 23. között a pesti alsó rakpartot. A lezárás minden hétvégén és ünnepnapon a Margit hídtól egészen az Irányi utcáig tart.
fortepan_277859 (1).jpg A Lánchíd története 1849-től a XXI. századig A Lánchíd a magyar főváros egyik jelképe, 175 évvel ezelőtti átadása óta nemzeti büszkeségünk táplálója. Egy most megjelent könyv 1849-től a XXI. századig dolgozta fel múltját, történetét.
17192447_1272772416153686_6748133650732789449_o.jpg 1848-49 emlékezete a Fiumei úti sírkertben: diáknap és tematikus séták március idusán Diáknapot tartanak március 14-én a Fiumei úti sírkertben: négy helyszínen, a Batthyány-mauzóleumnál, a Deák-mauzóleumnál, a Kossuth-mauzóleumnál és a Petőfi család sírjánál várják ismeretterjesztő előadásokkal a regisztrált diákcsoportokat. Március 15-én pedig tematikus sétára invitálják a látogatókat az 1848–49-es forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából.
fcd09a0125e1b22ff76f31092319ea17471e97fd.jpg Lovik Károly íróra emlékeztek a Fiumei úti sírkertben Lovik Károly író, neves lószakértő születésének 150. évfordulóján megemlékezést tartottak felújított síremlékénél, a Fiumei úti sírkertben.
Download (1) (1).jpg Átadták a Kodály Műhelyt a Városmajorban – Külső felújítása még ezután következik A Városmajor utca 71. szám alatt, a gimnázium és a sportpályák mellett áll az a kalandos sorsú kétszintes épület, amelyben a XIX. században még az útkarbantartást felügyelő hivatal működött, a legutóbbi időkben pedig sportöltözők voltak benne. A napokban Kodály Műhely néven avatták fel, az új intézmény a kórusok munkáját hivatott összefogni, de az épület az Angelika Leánykar otthonaként is szolgál. Belső tereit már felújították, külső homlokzatának rendbehozatala még ezután következik.
Gellert_epulet_madartavlat_MAX_0011-1536x1152 (1).jpg Átadták a Corvinus Egyetem Gellért-hegyi campusát Átadták a Budapesti Corvinus Egyetem Gellért-hegy oldalában fekvő új campusát. A XI. kerületi Ménesi út és a Mányoki út találkozásánál fekvő új egyetemi központ közösségi tervezés alapján készült, és 680 hallgató befogadására alkalmas. A budai campus többfunkciós oktatási-kutatási terekkel, négyemeletes panorámás kollégiummal, valamint sportközponttal és 1,1 hektáros parkkal várja az egyetemi közösséget.
thumb_205656_default_medium.jpg A 180 éve született Munkácsy Mihályra emlékeztek a Fiumei úton Munkácsy Mihály festőművész születésének 180. évfordulóján megemlékezést tartottak felújított sírjánál a Fiumei úti sírkertben. A védett síremlék Telcs Ede szobrászművész alkotása.
421982415_694278929549478_5589145178576187063_n (1).jpg Megkezdődött a Klauzál tér felújítása Felújítják Belső-Erzsébetváros legnagyobb terét. A Klauzál téren új fákat és cserjéket ültetnek, megújul a játszótér, lesz többfunkciós sportpálya és fitneszpark.  A pesti gettó áldozatainak tiszteletére új emlékművet állítanak fel.
thumb_4781_news_big.jpg Nagykörút: jövőre ígéri a felújítás megkezdését a főváros Jövőre kezdődik a Nagykörút Nyugati tér és Mester utca közötti szakaszának felújítása, idén pedig indul a tervezés. A beruházás szakaszosan valósul meg, és a jelenlegi elképzelések szerint 2029-ben fejeződhet be.
DSC02218 (1).jpg Egyre többen látogatják a budapesti sírkerteket – A fiatalokat is érdekli a történelem A Fiumei úti sírkertben, a Salgótarjáni utcai zsidó temetőben és a Nemzeti Gyászparkban is folyamatosan emelkedik a látogatók száma. Egyre több fiatal és egyre több iskolás csoport keresi fel a budapesti történelmi sírkerteket, amelyekben jeles személyiségek életművével lehet megismerkedni. A látogatói adatokból az derül ki, hogy a fiatalokat érdekli a nemzet múltja.
417557217_816980093803232_7810498715688182724_n (1).jpg Két újabb corvina látható az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében A magyar–török kulturális évad keretében az Országos Széchényi Könyvtár digitális gyűjteményében elérhetővé vált a közönség számára Mátyás király egykori Corvina könyvtárának két újabb darabja, melyeket az isztambuli Topkapi Szeráj Múzeumban őriznek.
fotóm1.jpg Klösz György fotográfus villájában nyitja meg kapuit jövőre a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum Évtizedeken át fotózta Budapestet Klösz György, akinek dokumentumértékű fényképei jelentős mértékben járultak hozzá a magyar főváros múltjának megismeréséhez. A XIX. század végén már a Városligeti fasor 49. szám alatti villában találjuk otthonát és tekintélyes műintézetét. Ebben az épületben nyitja meg kapuit jövőre a Nemzeti Fotóművészeti Múzeum.
418159073_782444487257937_2660649004333358815_n (1).jpg Emlékmű készül Buda bevételének 175. évfordulójára a Fiumei úti sírkertben Nagyszabású ünnepséget tartottak Görgei Artúr honvéd tábornok születésének 206. évfordulóján a Fiumei Úti Nemzeti Sírkertben. A kitüntetett figyelem idén annak is szól, hogy ebben az évben emlékezünk meg az 1849-es szabadságharc sikereinek és tragikus elbukásának 175. évfordulójáról. Az ünnepségen bejelentették, hogy májusban, Görgei legnagyobb haditettének, Buda bevételének 175. évfordulóján emlékművet avatnak a temetőben a honvédsereg fővezérének végső nyughelye közelében.
D_SOS20240125001 (1).jpg Felavatták a Baár–Madas Református Gimnázium új tornacsarnokát A II. kerületi Baár–Madas Református Gimnázium új tornaterem-épülettel bővült. A többfunkciós tornacsarnokban a sportrendezvények mellett közösségi, vallási és kulturális események is megtarthatók.
thumb_4640_news_big.jpg Újabb nemzetközi elismerést kapott a Magyar Zene Háza A közel 200 millió olvasóval rendelkező neves brit lap, a The Guardian közönségszavazásán Európa leginspirálóbb turisztikai célpontjai közé választották a Magyar Zene Házát. Az intézmény 2022. januári megnyitása óta többször szerepelt rangos nemzetközi kiadványok toplistáján.
419123017_787940556700745_6597873143960790909_n.jpg Felújítják a józsefvárosi Krúdy Gyula utca és Mária utca egy-egy szakaszát A VIII. kerületben két utcaszakasz újul meg a Lőrinc pap tér környékén. Szélesebbek lesznek a járdák, kényelmesebben lehet majd sétálni, fasort alakítanak ki, és növényeket ültetnek.
Erkel Fiumei.jpg A nemzet nagyjaira emlékezhetünk a Fiumei úti sírkertben a magyar kultúra napja alkalmából A magyar kultúra kimagasló alakjainak, a XIX. századi tudományos és kulturális élet jeles alkotóinak, alakítóinak és mecénásainak tetteit, tevékenységét ismerhetjük meg a Fiumei úti sírkertben a magyar kultúra napja alkalmából szervezett sétán. Erkel Ferenc, Egressy Béni, Izsó Miklós, Trefort Ágoston és más híres magyarok sírjánál nemcsak az egyéni teljesítményről kapunk képet, de megtapasztalhatjuk azt is, hogy maga a sírkert is a magyar kulturális örökség felbecsülhetetlen értéke.
thumb_5860_default_big (1).jpg Budapesti épületsorsok: Lajta Bélával ismerkedhetünk meg a Kiscelli Múzeumban A XX. század elejének egyik legmeghatározóbb magyar építésze volt Lajta Béla, akinek munkásságával most a Kiscelli Múzeum kiállításán ismerkedhetünk meg. Az építészeti tervek és fotók mellett olyan különlegességeket is láthatunk a tárlaton, mint a Szervita téri Rózsavölgyi-ház eredeti kerámiadíszei, az Amerikai úti Szeretetház egykori szolgálati lakásának Lajta Béla tervezte bútorai, a Vas utcai iskola restaurált ólomüveg díszei vagy az egykori Parisiana mulató homlokzati makettje.
20231214_151043 (1) (1).jpg Vízkeresztig látogatható a betlehemi jászolkiállítás a Szent István-bazilikában A Szent István-bazilika lovagterme idén is otthont ad a betlehemi jászolkiállításnak. A karácsonyi ünnepkörhöz kapcsolódó művészeti, képző- és népművészeti alkotásokból álló tárlat január 7-ig látogatható.
a47a9788_0 (1).jpg Megújult a Nyugati pályaudvar Teréz körút felőli külső homlokzata és a főlépcső A Nyugati pályaudvar Teréz körúti homlokzatának, a tornyok és a főlépcső felújításának munkálatai befejeződtek. Folyamatban van a keresztaluljáró felújítása és a hozzátartozó peronlift cseréje.
gellert0-09_003.jpg Új neve lesz a Gellért Szállónak A Gellért Szálló műemlékvédelmi előírásoknak megfelelő, teljes körű felújítása 2024-ben kezdődik és 2027-ben fejeződik be. Luxushotelként nyitja majd meg kapuit 143 vendégszobával, azon belül 38 lakosztállyal. Új neve is lesz: az üzemeltető szállodalánc neve után Mandarin Oriental Gellértnek fogják hívni.
Kotelezo foto_4 (1).jpg A ferencvárosi Markusovszky téren épülhet fel a Károli Gáspár Református Egyetem új kampusza A Károli Gáspár Református Egyetem kampuszfejlesztésére nyílt építészeti tervpályázatot írtak ki. A IX. kerületi Markusovszky téren felépülő új kampusz a jogász-, valamint a pszichológusképzésnek ad majd helyet. E fejlesztés célja is az, hogy a jelenleg a főváros több kerületében széttagoltan működő felsőoktatási intézmény helyett egy református egyetemváros születhessen meg a Kálvin tér és a Ráday utca környékén.
411455924_754485203387199_254858334529308897_n (1).jpg Száz éve halt meg Kacsóh Pongrác Kacsóh Pongrác halálának 100. évfordulóján megemlékezést tartottak felújított sírjánál a Fiumei úti sírkertben. A zeneszerző nevét a János vitéz című daljátéka tette közismertté.
20231216novak-katalin-turi-attila-lazar (1).jpg Akik országépítő munkát végeznek – A Magyar építészet napján neves alkotók vehettek át elismeréseket Idén először ünnepelhettük meg a Magyar építészet napját, amelyet ezentúl minden évben a 140 esztendeje született Kós Károly születésnapján, december 16-án tartanak meg. Ebből az alkalomból adták át az újonnan alapított Kós Károly-életműdíjat, amely ezentúl az építészek legrangosabb elismerése. A kitüntetést első alkalommal a Kossuth-díjas Dévényi Sándor vehette át, de a szombati ünnepi eseményen más jeles alkotók is elismeréseket kaptak.
406384996_259478516862946_5923293745104935911_n.jpg Kezdődik az egykori Munkásőrség épületeinek bontása a Gellért-hegyen A Munkásőrség mintegy 50 éves épületeit lebontják a Gellért-hegyen, a Somlói út 49–53. szám alatt, a helyén a Mathias Corvinus Collegium oktatási intézményei és otthona épül fel. Nyitott, parkosított területet is terveznek a campus épületegyüttese mellé.
408135011_843322717798734_8753400464661088517_n (1).jpg Emlékhelyet avattak Mányoki Ádám tiszteletére a Fiumei úti sírkertben A 350 éve született Mányoki Ádám festőművész azok közé a híres magyarok közé tartozik, akiknek már nincsen meg a sírhelye. A barokk kor kimagasló alkotója, aki II. Rákóczi Ferenc legismertebb képmását is készítette, Drezdában hunyt el, de síremléke a temetővel együtt elpusztult. Mostantól a Fiumei úti sírkertben mégis fejet hajthatunk művészete előtt: emlékhelyet avattak a tiszteletére.
6575aa3cd8799bae9635d416.jpg Kós Károly és Bánffy Miklós munkásságát bemutató tárlat nyílt a Pesti Vigadóban Kiállítás nyílt a Vigadóban Bánffy Miklós születésének 150. és Kós Károly születésének 140. évfordulóján. A vándorkiállításon a két erdélyi polihisztor életének közös pontjai mellett korábban ki nem állított magángyűjteményi anyagok is láthatók.
406808965_368887028863591_8990348649588205546_n (1) (1).jpg Eldőlt, milyen lesz a Magyar Építészeti Múzeum A Városligeti fasor és a Bajza utca sarkán lévő telekegyüttesre, a Walter Rózsi-villa szomszédságába tervezett Magyar Építészeti Központ és Múzeum tervezésére kiírt kétfordulós építészeti tervpályázaton eredményt hirdettek. A helyszín nem csupán kiállítóhely lesz, hanem rendezvénytér is.
408997360_752369223590956_574546701761607017_n (1).jpg Átadták az Anna-réti kápolnát a Normafánál Elkészült az Anna-réti kápolna a Normafánál, amelyet december 8-án adtak át. A kápolnában húsz ember fér el, de a keleti oldalának kinyitásával akár ezer embernek is tarthatnak körülötte szentmisét. A terület ezután a Szent Anna-rét nevet viseli.
RS147495_3P1A9978-scr (1).jpg A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának épülete nyerte el Budapest Építészeti Nívódíját Budapest Építészeti Nívódíját idén a Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Karának Szentkirályi utcai új épülete nyerte el. Dicséretben részesült a H151 társasház, a Bástya utcai közpark, a Drechsler-palota, egy sasadi villa, valamint a 3-as metró középső és déli állomásainak felújítása.