A Sóhivatal egykor rendkívül fontos intézmény volt a városokban, hiszen a „fehér aranyat” fizetési eszközként (is) használták, kitermelési és árusítási joga pedig királyi monopólium volt. Az 1800-as évekre azonban az élet megváltozott, a sóházak pedig mindinkább eljelentéktelenedtek, ekkor alakult ki a tehetetlen, értelmetlen hivatalokra a ma is ismert, pejoratív szólás. 

A hajdani pesti Salz Platz is ekkor kapott új nevet: 1820-ban Joseph Platz lett (természetesen így, németül) Magyarország akkori nádora után. József Antal János főherceg 1796-tól fél évszázadon át töltötte be hivatalát, s ezalatt méltán érdemelte ki a „legkedveltebb Habsburg” jelzőt. A fiatal herceg ugyanis őszintén szívén viselte a rá bízott ország sorsát: Széchenyi után ő támogatta a legnagyobb összeggel a Magyar Tudományos Akadémia létrejöttét és a Nemzeti Múzeum megépítését. A Szépítő Bizottmány megalapítása lehetőséget adott Pest-Buda egységes, irányított fejlődésére. Ekkor jött létre a Városliget, és ekkor épültek az első, még jobbára klasszicista paloták a leendő világvárosban. A nádor iránti rokonszenvet az is táplálta, hogy hamar megtanult magyarul, ami a reformkor Magyarországán igencsak jó pontnak számított. 

Ezek után nem meglepő, hogy Pest-Buda első köztéri, világi témájú szobra őt ábrázolja, méghozzá a Szent István-rend díszöltönyében. Johann von Halbig alkotását 1869-ben állították föl a téren, átvészelte a vérzivataros XX. századot, ám most a mélygarázsépítés miatt csak a talapzata látható. A tervek szerint restaurálás után visszakerül az eredeti helyére.

A József nádor tér a régi békeidőkben és a hatvanas években

A téren lévő épületek közül három (szerepe vagy szépsége okán) kiemelkedik a többi közül, ezeknek a történetébe érdemes visszautaznunk.

A legrégebbi épület az úgynevezett „Gross-ház” (1824), amelyet Grósz (Gross) Ferenc kereskedő megrendelésére nem más tervezett, mint a fiatal Hild József, akinek ez az első, jelentős budapesti épülete. Bár a József Attila utca sarkán álló klasszicista házat sokan leginkább a Postabank-mizériáról vagy a derűsebb sorsra érdemes árkádjairól ismerik, itt működött a hajdan legendás Blümenstükli (Virágcsokor) étterem, amely arról volt híres, hogy vendégeinek (Liszt Ferenc, Mikszáth Kálmán, Hild József, Lotz Károly, Tisza Kálmán) büntetőpénzt kellett fizetniük egy perselybe, ha nem megfelelően viselkedtek, kiabáltak vagy veszekedtek.

A Gross-ház hatalmas szomszédja az Alpár Ignác által tervezett Magyar Általános Hitelbank eklektikus-szecessziós székháza (ma a Nemzetgazdasági Minisztériumé), amelybe 1913-ban költözött be a Rotschild-csoport tagjaként jelentős tőkével rendelkező egykori bank. Érdekesség, hogy a főbejárat két oldalán található gyönyörű kandeláber a kettes metró Deák téri állomásának peronképei között is felbukkan. 

A Harmincad hivatala székházának lebontása után a kor egyik legjelentősebb sebésze, Kovács Sebestyén Endre bízta meg Máltás Hugót egy bérház tervezésével. A romantikus stílusú épület a tervező fő műveként 1860-ban el is készült, ma a Gerbeaud-ház északi szomszédja, a József nádor térnek pedig az egész déli oldalát elfoglalja. 

A mostani mélygarázsépítés gyakorlatilag letarolta a teret, több olyan fát is eltüntetve, amelyek már az 1890-es években készült fotókon – még fiatalon – láthatók. A beruházás ugyanakkor lehetőséget ad arra, hogy a Belváros e kiváló helyen lévő, jó adottságú és gyönyörű épületekkel szegélyezett terét az autóktól visszafoglalják. Ha sikerül a föld alá vinni a parkolást, azzal lehetőség nyílik arra, hogy a felszínen helyreállítsák mindazt, amit a II. világháború utáni autóközpontú, elhibázott várospolitika eltüntetett.

Fotók: Fortepan