Huszonötmilliárd forintot fordít az állam az Iparművészeti Múzeum rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésére – olvasható a Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározatban.

Az állami beruházásnak minősített fejlesztés során az összeget a 2016 és 2019 közötti időszakban az Iparművészeti Múzeum Üllői úti főépületének teljes körű műemléki rekonstrukciójára és az intézmény szakmai fejlesztésének megvalósítására, valamint a Kinizsi utcai szárny rekonstrukciójára és a Hőgyes Endre utcáról nyíló új szárny megépítésére kell fordítani.

A kormányhatározat szerint idén az intézmény kétmilliárd, 2017-ben és 2018-ban 10-10 milliárd, 2019-ben pedig további hárommilliárd forintot kap a fejlesztésre. A tervezett munkákat a határozat szerint 2019. március 31-ig kell megvalósítani.

(MTI)