Megkezdődött az augusztus 20-ai ünnepi tűzijáték rakétáinak telepítése – jelentették be a szervezők Budapesten, a Citadellánál tartott sajtótájékoztatón. Idén új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek majd fel tűzijátékot a pirotechnikusok.

Szabó László, a HM NRH főigazgatója elmondta: a szervezők szerint a tűzijáték – amelyet a közmédia élőben közvetít majd – a helyszínen az Erzsébet híd és a Lánchíd közötti rakpartszakaszokról figyelve lesz a leglátványosabb. Elsődleges látványterületnek a Vígadó előtti területet, a budai oldalon pedig a Várkert Bazárt ajánlották. A mintegy 140 millió forintból megvalósítandó tűzijáték színeiben, látványelemeiben és zenei aláfestésében is az államalapításhoz, Szent Istvánhoz kapcsolódik – tette hozzá.

Mint a HM NRH NRH főigazgatója felidézte, a programok szombaton fél 9-kor a Parlament előtti Kossuth Lajos téren kezdődnek, ahol katonai tiszteletadás mellett, Áder János köztársasági elnök jelenlétében felvonják a nemzeti lobogót. Ezt követi a honvédtisztjelöltek avatása, ahol köszöntőt mond Simicskó István honvédelmi miniszter, ünnepi beszédet pedig Áder János államfő. Délelőtt 10 órától délután 6 óráig idén is lesz parlamenti nyílt nap, ennek keretében egész nap ingyenesen lesz látogatható az Országház, és bárki megtekintheti a Szent Koronát. Emellett napközben gyermekprogramok, családi programok és koncertek várják az érdeklődőket a Clark Ádám téren, s idén is megrendezik a mesterségek ünnepét a budai Várban. Áder János köztársasági elnök 11 órakor a Sándor-palotában adja át a Szent István-rendi kitüntetéseket. 17 órától pedig ünnepi szentmise lesz a Szent István-bazilikánál, amelyet a hagyományos ünnepi körmenet követ majd.

Szabó László kiemelte: az állami ünnep biztonságos lebonyolításáért felelős Operatív Törzs, folyamatosan figyelemmel követi az eseményeket, s szükség esetén, a törzs vezetője dönthet valamely program, akár a tűzijáték leállításáról. A HM NRH főigazgatója azt is elmondta: a hétfői előrejelzések szerint szombaton 10 százalék esélye van a csapadéknak. Az augusztus 20-i állami ünnephez kapcsolódó forgalomkorlátozásokról, a tömegközlekedést érintő forgalmirend-változásokról és a várható időjárásról szerdán tartanak sajtótájékoztatót.       Lupsán István, a Pyro-1 Kft. ügyvezetője a sajtótájékoztatón arról beszélt, hogy a hagyományoknak megfelelően 21 órakor kezdődő, több mint 25 perces tűzijáték összesen 21 ezer látványeffektet tartalmaz. Ebben az évben a Lánchíd déli járdájáról, a Gellért-hegyről, valamint a Dunáról három pontonról és egy új helyszínről, az Erzsébet híd északi járdájáról is lőnek majd fel tűzijátékot a pirotechnikusok.

A pirotechnikus elmondta: a Citadellán szombaton kezdték meg a munkát, s hozzátette: a telepítés miatt csütörtöktől az Lánchíd és az Erzsébet hídon részleges forgalomkorlátozásokra is készülni. Kiemelte: a korszerű vezérlésének köszönhetően, szükség esetén a tűzijáték egyetlen gombnyomással leállítható, akár bizonyos részeit is meg tudják állítani.

(MTI)