A Magyar Televízióban 1974-ben új sorozatot kezdek el forgatni. Az Unokáink is látni fogják címmel jelentkező műsort a kortárs, modern építészet reklámjának, amolyan ízlésbeli népnevelésnek szánták. Szükség is volt rá: azt a kor építészei is érzékelték, hogy munkájuk nem találkozik feltétlenül a közízléssel, az utca embere pedig értetlenül állt a föléje magasodó új betonkolosszusok előtt. 

Az 1974 májusában induló, párbeszédteremtőnek szánt sorozat első adásában Budapest hat, akkor újnak számító középületéről szólt, lehetőséget teremtve az építészeknek arra, hogy elmagyarázzák, miért szép, modern, innovatív az épületük. A hat belvárosi objektum: az egykori Roosevelt (ma Széchenyi) téri „Spenót-ház”, a Vörösmarty téri kulturális központ (ismertebb nevén ORI-székház), a Bécsi utca – Deák Ferenc utca sarkán álló Chemolimpex-székház, a Martinelli (ma Szervita) téri iroda- és parkolóház, a Duna-korzón magasodó Duna Intercontinental (ma Marriott) szálló és a most bontásra ítélt MKKSZ Kossuth téri irodaház. 

Így épült az MTESZ-székház (Forrás: Fortepan)

E hat ikonikus épületből egy már nem áll: a 2000-es évek elején az Országos Rendező Iroda kétes emlékű székháza a Vörösmarty téren átadta helyét egy új üvegpalotának. Teljesen átalakítva, csak szerkezeti elemeit megőrizve magasodik az Akadémia székháza mellett az eredetileg a Kereskedelmi Beruházási Vállalatnak épült ház: ezt 2006-ban modernebbre – és a történelmi környezetbe szerényebben simulóbbra – fazonírozták. Ugyanekkor a Marriott hotel is átesett egy teljes homlokzati és belsőépítészeti felújításon, maga mögött hagyva a '70-es évek merész újításait és Finta József építész ifjúkori hevét. A Szervita téri irodaház üresen áll, a parkolóház még üzemel: nem csodálnánk, ha az egyébként páratlan építészeti emlékekkel büszkélkedő kis belvárosi teret a következő években megszabadítanák ettől a két, léptékében mindenképpen túltervezett épülettől.  A 2000-es években felmerült a közeli Chemolimpex bontásának a terve is.

És a sors utolérte a Kossuth tér déli saroképületét is. Pintér Béla egykor a Magyar Kereskedelmi Kamara székházának tervezte, de adottságként már igazodnia kellett a metró építésekor kialakított alapokhoz. Az irodaépület fő tömegében követte a környező házak párkánymagasságát, de a Duna felőli lépcsőzetes homlokzatával és függőleges lamelláival ugyanakkor nagyon is elütött a környezetétől. Belső kialakítása ma is figyelemre méltó igényességgel és nagyvonalúsággal készült, íves csigalépcsője, faintarziás tárgyalója és kissé űrbázis jellegű előadóterme mind-mind figyelemre méltó alkotás volt. Mégis az újragondolt – illetve a háború előtti megjelenéséhez visszaigazgatott – Kossuth tér arculatából összességében nagyon kilógott, és az épület állaga is kezdett már leromlani.

Az egykori közízlésnevelés nem érte el maradéktalanul a célját, és úgy tűnik, ma is sokan inkább az archaizálást, a visszaépítést preferálják annak ellenére, hogy számos szakmabeli ezt ugyanúgy túlhaladott véleménynek, elmaradott vizuális kulturáltságnak tartja, mint ahogy azt a '70-es évek mesterei vallották. Budapest belvárosa az elmúlt években mintha szabadulni akarna a Kádár-korszak építészeti örökségétől. Bár a városok szövetét mindenütt az egymásra rétegződő történelmi korok érdekes együttállása adja ki, ezek a házak ma inkább az egységes arculat felsértéseként hatnak. Megőrzésük ellen szól sok esetben az egykor felhasznált anyagok nem megfelelő minősége is. 

Mindenesetre amikor Pintér Bélát 1974-ben épülete fogadtatásáról kérdezték, szerényen csak ennyit mondott: „Aki a munkát elvégzi, jobb, ha ilyenkor csöndben van, és várja a kritikát.” Ez esetben, csaknem 40 év múltán, ez szó szerint lehengerlő lett.