Moszkva tér, 1989: reggelenként emberek ácsorogtak munkára várva, köztük elvegyülve széki népviseletbe öltözött asszonyok tűntek fel szőttesekkel és varrottasokkal, a hamburgeres pedig csalamádét tett a zsömlébe az egyik porlepte gombaépület aljában. A közeli Széna téren, a Lövőház és a Retek utca bezárta foghíjtelek parkolójában szombatonként „lengyelpiac” volt: a Trabantok és Wartburgok csomagtartójából már sokféle menő nyugati holmit is be lehetett szerezni.

1989 februárjában megalakult a Politikai Foglyok Országos Szövetsége: elérkezett az idő az elhallgatott múlttal való szembenézésre. A Széna téren ez év októberében ők emlékeztek meg először nyíltan a forradalom egyik legfontosabb helyszínéről és az ottani áldozatokról. Állítólag (a közterkep.hu közlése szerint) a hét felállított kopjafát egy MDF-es képviselő faragta ki. Ott álltak a Mártírok útja (ma Margit körút) és a Lövőház utca sarkának kopott gyepén, szintén egy javarészt parkolónak használt foghíjtelken. A kopjafák közt csak egy kis kő jelezte: 1956 – viszont akkor még sokan járhattak olyanok arra, akik nagyon is sokat tudtak volna mesélni Szabó bácsiról, a Széna tériek vezetőjéről, a forradalmi napokban torlaszként használt vasúti kocsikról vagy a metróépítkezés felkelők által elfoglalt üzemépületéről. Meg a megtorlásokról, kettétört sorsokról, halálos ítéletekről is.

(Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Kopjafát állítani akkoriban – és még nagyjából az 1990-es évek közepéig – divatos volt. Főleg az '56-osokról való megemlékezés bevett formája lett, köszönhetően az Inconnu művészcsoport illegális akciójának, akik 1988-ban először egy, majd a következő évben 301 kopjafát állítottak fel a híres 301-es parcellában. Az eredendően protestáns eredetű és főleg Erdélyben használt sírjel így rövid idő alatt összenemzeti történelmi szimbólummá vált, és lett a rendszerváltás érzületének összefoglaló jelképe.

Két évvel később, 1991 októberében azonban a „Széna tériek” elhelyeztek mellé egy nagy, közel másfél méter magas rusztikus követ is 1956 felirattal. Talán az ő fejükben is az Angyal István-i testamentum járt, ami Eörsi István először 1988-ban szamizdatban megjelent írásában látott napvilágot: „Nagy rusztikus kő legyen a névtelen csőcselék emléke, amelyből lettünk, amellyel egyek voltunk és akikkel együtt térünk meg.” A „rusztikus kő” e szöveg nyomán a kopjafához hasonló nagy karriert futott be mint '56-os emlékjel. A Széna téren egy tábla is volt előtte, e felirattal: „Bátorságból és hazaszeretetből örök példát mutattatok. Kegyelet a Széna téri áldozatoknak és kivégzetteknek. A 35. évfordulón állíttatták a forradalom és szabadságharc túlélői.” Sajnos ez a tábla azóta eltűnt.

Mint ahogy eltünedeztek a Trabantok, a „maszek” árusok, a széki asszonyok, meg a lottó neonreklámja is a Csalogány utca felőli tűzfalról. 1998-ban a Lövőház és Retek utca közére felépült Buda első (Budapest negyedik) plázája, a Mammut 1. A példátlan üzleti siker a szomszédos telken folytatást kívánt: ennek egy kőszikla és hét kopjafa nem állhatta útját. Teljesen persze nem lehetett tudomást se venni róluk, így végül hosszas tárgyalás után megszületett a mai kompromisszum: a bevásárlóközpont sarkából valamennyit lecsípve egy kis közterület jött létre, az '56-osok pedig egy újabb emlékművet kaptak a meglévők mellé. (Az egyik egykori kivégzett fia, Ekrem Kemál vezette radikális jobboldal tiltakozott ugyan, de hasztalanul.)

Így avathatták fel aztán 2001-ben a ma is látható fényes krómacél szobrot, Árvai Ferenc alkotását: az új környezethez egy új léptékben megfogalmazott emlékjelet. Mögötte a Mamut 2. gránittal fedett tömbje – nehéz szabadulni a gondolattól, hogy igazából ezt a sarkot szánták volna bejáratnak is, hisz az épületnek ez a vizuálisan leghangsúlyosabb része. Eredetileg a szoborkompozíció mögött egy 7 méter magas, 4 méter széles fekete márványoszlop állt volna, évszámmal a tetején, de ezt a bevásárlóközpont kérésére kisebbre kellett venni, így került a szám a zászlóból kivágott címer helyére.

Ez az emlékmű már az új évezredre kikristályosodó '56-os szimbólumokat használja: elsősorban a lyukas zászlót. Amit egy forradalmár tart. Vagy éppen ejt ki a kezéből halálos lövést kapva? Vagy a ráfonódott szalagok szorításából szabadulna? Védelmezi? Mutatja? Esetleg már egy elesett férfit látunk, a földre dobott véres zászlón feküdni (illetve mindezt függőlegesre vetítve), hiszen az alak lebeg, mintha a zászló tartaná inkább őt. És tulajdonképpen ki volna ez a 25 év körüli, csukott szemű, szenvedélyes megjelenésű, atletikus alak a sok réteg gyűrött ruhában? Pesti srácnak mindenesetre egy kicsit öreg is, egy kicsit előkelő is. És alakja nem nagyon köthető a helyszínhez, ahol elsősorban nem zászlós felvonulás volt, hanem fegyveres ellenállás, a szovjetek ellen vívott egyenlőtlen, de hősies harc.

Sajnos a szoboralakon is fogott az idő, egyik lábából már hiányzik egy darab, talán ezt jó volna az évfordulóra pótolni. 2001-es felállítása óta annyi történt még itt a „terepen”, hogy egy emigráns szervezet, nevezetesen az Ausztráliai Független Magyar Szabadságharcos Szövetség egy emléktáblát helyezett el a pláza egyik oszlopán 2006-ban, az 50. évfordulóra. Ezt már csak az igazán elkötelezett emlékezők találják meg, mert mára javarészt egy bokor takarja a fekete márványba vésett szavakat.

A Széna téren tehát ma három mű és egy emléktábla alkotja együtt az 56-os emlékhelyet. De még így együtt is, még a fénylő krómacél lobogással együtt is alig észrevehetők a két Mammut árnyékában, a forgalmas csomópont nyüzsgésében. Azt hirdetik létükkel, hogy ma nem csak 1956, hanem már 1989 is nagyon távoli múlt.