November elején lesz tíz éve annak, hogy a XII. önkormányzat felállíttatta a Svábhegyen Koczogh András fafaragó alkotását. Három stilizált emberalakot látunk, a legmagasabb középen, kissé hátrahúzódva áll, előtte a két alacsonyabb, keresztbe rajtuk egy gerenda 1956 felirattal. Több eligazítást a feliratoktól se várjunk: a faalakok hátoldalára vésve az alkotó és az állíttató nevét és az avatás évszámát találjuk. 

A fából készült emlékoszlopok, különösen a kopjafák állítása – ahogy azt már sorozatunk korábbi részeiben is láthattuk – a rendszerváltás után összekapcsolódott 56 emlékezetével. Az anyagválasztást tehát ez a kialakult hagyomány indokolhatja, egyfajta utalásként a többi műre is. Itt a kerületben is áll egyébként egy kissé elfelejtett kopjafacsoport a Pethényi úton, a játszótér bejáratánál. Koczogh András is számos '56-os fejfát faragott, alkotásai Sopronkőhidától Martonvásárig több településen megtalálhatók. 

Ezek azonban mégsem teljesen kopjafák, sokkal jobban emlékeztetnek a törzsi társadalmak istenségoszlopaira. Nincs arcuk, csak a fa erezete, meg az idő múlása rajzol rájuk ráncokat – ettől kortalannak és szabadon behelyettesíthetőnek tűnnek. Első ránézésre lehetne ez egy család, mi több, akár a Szent Család is: egy férfi, amint óvón áll felesége és gyermeke előtt. Keresztben előttük, kissé ferdén egy gerenda: az ő keresztjük. Vagy rács, amely elzárja őket? Esetleg egyfajta áthúzás, mintha ezek a személyek kiiktatandók volnának? A szobor sokértelműsége sokféle befogadói értelmezést lehetővé tesz – és talán éppen ez volt az alkotó szándéka is. 

(Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)

Hogy itt állnak, nem véletlen: a helyszínnek valóban van '56-os vonatkozása. Bár a Svábhegyen fegyveres összetűzés vagy felvonulás nem volt, de ugyanakkor ez szolgált hátteréül a Széna téri és a krisztinavárosi eseményeknek. A felkelőkből nemzetőrcsoport alakult, akik a közeli Nagyszállóból szervezték őrjárataikat. Apropó, Nagyszálló: a náci főhadiszállásként is funkcionáló épület ekkoriban már a Vörös Csillag nevet viselte. 1956 októberében, ahogy azt sokan ismerhetik a Szabadság, szerelem filmből, az olimpiai csapat felkészülési edzőtábora működött benne, az önkényuralom gyűlölt jelképét is egy sportoló verte le a tetejéről a forradalmi napokban. 

A svábhegyi nemzetőrcsapat a környék rendjét, biztonságát felügyelte. Jól tudták, hogy az ÁVH mely házakat birtokolja, így fel is tudták kutatni, ellenőrizni is tudták őket. Volt, akit a Maros utcai központba vittek le közülük. A mintegy 150 tagból álló csoport szervezetileg a Böszörményi úti Rendőrtiszti Főiskola épületéből irányított Forradalmi Bizottság alá tartozott. 

A szovjet tankok november eleji bevonulása után hamar elhallgattak a fegyverek a Hegyvidéken. A szállóra a levert csillag helyére felszereltek egy új, neonvörös csillagot. Az egykori nemzetőrök is elhallgattak – elhallgattatták őket. Mint ahogy az egész Kádár-korszakot is: ezek a történetek kibeszélhetetlenek maradtak. '56 keresztjét, ahogy az Eötvös téren látható faalakok, sok család viselte évtizedeken át.