Tuzson Bence, a kormányzati kommunikációért felelős államtitkár január 6-án jelezte, hogy Orbán Viktor dolgozószobáját Tisza István korábbi miniszterelnök "közismerten puritán berendezésű", ma Debrecenben található dolgozószobai bútorainak másolataival alakítják ki.

Azóta kiderült, hogy az emlegetett bútorok – rusztikus szekrény és karosszékek – a mai napig használatban vannak a Debreceni Egyetemen rektori hivatalában, illetve könyvtárában.

M. Tóth Ildikó elmondta, hogy az intézmény 1921. június 5-én vette fel az 1918. október 31-én mártírhalált halt, korábban az egyetem alapításában meghatározó szerepet vállaló államférfi nevét, így az egyetem elnevezése Debreceni Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetemre változott. Az Egyetemi Tanács egy nappal később, 1921. június 6-án már rendkívüli ülésen döntött arról, hogy a mártír miniszterelnökkel kapcsolatos tárgyakból és dokumentumokból ereklyegyűjteményt hoznak létre.  

Az 1920-as, 1930-as években az egyetem vezetése rendkívül fontosnak tartotta Tisza István emlékének őrzését: szobrot állítottak az egykori miniszterelnöknek. Az egyetemi campusok közül a klinikatelep építése kezdődött leghamarabb, ennek befejezésekor – 1926. október 17-én – magas rangú állami vezetők részvételével zárókő-elhelyezési ünnepséget tartottak, amelynek záróakkordjaként leleplezték az épületegyüttes előtt Tisza István szobrát, Kisfaludi Stróbl Zsigmond alkotását. Azt a háború után, 1945-ben ledöntötték, majd 2000-ben állították fel újra. A szobor tavaly került az egyetem főépülete elé.

Az egyetem évtizedeken keresztül gyűjtötte a Tisza Istvánhoz és a családhoz kapcsolódó ereklyéket, a beérkezett felajánlásokról az egyetem több almanachja is tételesen beszámol. A gyűjteményt az 1932-re elkészült főépület rektori hivatalának egyik tárgyalójában helyezték el. Az anyag - nagyrészt levelek, fényképek - a második világháború végén, 1944-45-ben megsemmisült. 

Megmaradt viszont a Tisza családtól érkezett bútorok nagy része: a Magyar Királyi Tisza István Tudományegyetem 1944-45-ös tanévének kiadatlan, kéziratban fennmaradt évkönyve szerint Gróf Tisza Lajos Kálmán Gesztközségben levő családi kastélyát és a kastélykertet magában foglaló beépített községi belsőséget, valamint a kastély megmaradt berendezését és könyvtári anyagát egy, az egyetem céljait szolgáló intézmény létesítésére a debreceni egyetemnek adományozta.

Ahogy a Gerundium folyóiratban Vince László egykori rektori titkár visszaemlékezéseiben olvasható: ma már csak a rektori hivatal folyosóján látható rusztikus szekrény és ülőalkalmatosságok emlékeztetnek a névadóra és a rektori szobában Tisza Ilona portréja.

A portré most is a rektor szobáját díszíti, a Tisza családtól származó bútorok pedig a Debreceni Egyetem rektori hivatalában és könyvtárában vannak, napi használatban – közölte M. Tóth Ildikó.

(Hír: MTI; nyitókép: Tisza István dolgozószobája a Sándor-palotában – forrás: Trendlakás)