A Lechner összes c. kötet kiadója a Látóhatár Kiadó, szerkesztője: Halász Csilla, szerzői: Halász Csilla, Ludmann Mihály, Viczián Zsófia, a pestbuda.hu szerzői.

***

„Ez az ezüstszakállú, bohókás tekintetű, igen finom fekete kabátban megjelengető úriember arról volt nevezetes, hogy temérdek szép házat épített Pesten, nagy része volt abban, hogy a lakosság megbámulja az építészet csodáit, amelyekkel tervezeteiben pazarul bánt” – így írt Krúdy Gyula Lechnerről. „Muzeális megjelenésű férfi volt; akár a művészkávéház kirakati ablakánál ült, kimosolygott az Andrássy út járókelőire, valamint helyeslőleg bólintott a körülötte helytfoglaló ifjú művésznemzedék felé: mindig volt valami a magatartásában, mintha az imént lépett volna ki egy klasszikus olajkép rámái közül.”

Az építész valóban így él a legtöbbek emlékezetében, ahogy gondosan nyírt szakállal, jellegzetes sapkában ül a kávéházi társaságban. Nem is akármilyenben, ott van a művészvilág színe-java:

De hogy Lechner Ödönnek konkrétan milyen épületeket is köszönhetünk Pesten, azt már kevesebben tudják. Jó, a három nagy, a Postatakarékpénztár, a Földtani Intézet és főleg az Iparművészeti mindenkinek megvan, esetleg még a kőbányai templom is. De létezik több is? Igen, van még sok minden – elég, ha csak a Lechner összes könyv végén lévő Budapest térképre pillantunk. Így „kénytelenek vagyunk” sorozatot indítani erről a pestbuda.hu-n – elsőként a bérházakat vesszük sorra.

Ki hitte volna?

Átlapozva a könyv vonatkozó fejezetét, tényleg meglepetésből meglepetésbe esünk: ezt is ő tervezte volna? A csodálkozás nem alaptalan: az épületek stílusa, nagysága is sokszínű, és az efféle megbízások végigkísérik az építész egész pályáját.

A legkorábbi munkái alig-alig ütnek el a korszak nagy neoreneszánsz átlagától. Nem csoda például, hogy ha a Bajcsy-Zsilinszky út 43-as épület előtt simán elmegyünk: az 1871-ben Mándl Bélának épített bérházon már sokat rontott az idő. Nincs meg az eredeti kapu és a homlokzatot díszítő egykori díszítőfestés se. Első ránézésre úgy tűnhet, hogy a harmadik emelet csak későbbi ráépítés – de Ludmann Mihály szövege eligazít abban, hogy miért van ez. A mintaként szolgáló reneszánsz paloták ugyanis maximum kétemeletesek voltak, így a harmadik már a szabad terep volt arra, hogy a rendelkezésre álló formakincs valami újjá álljon össze – ezért is különül el a másik kettőtől.

*

Valószínűleg a Sas utca 9. szám alatt álló Primayer-ház sem kelt elsőre feltűnést: szép, elegáns bérpalota, mint errefelé a házak többsége. Itt ráadásul vitatott is, Lechner mennyit tett az épülethez hozzá – az viszont bizonyos, hogy sokáig itt élt, hisz az építtető lányát, Irmát vette feleségül. Amikor felesége fiatalon meghalt, Lechner a gyász elől évekig Franciaországba menekült: ezalatt gyerekei is itt nevelkedtek a nagyszülők szigorú felügyelete alatt.

*

És végül nem annyira akad meg a szemünk a telek másik oldalán, a Szent István tér felé nyíló homlokzattal felépült bérpalotán sem, amely a 3-as szám alatt található (és jelenleg javarészt egy olcsóbb árfekvésű hostel üzemel benne). Az 1870-es évek elején emelt háznál megint csak a harmadik emelet homlokzata hoz változatosságot, amúgy az egész kissé robosztus, nehézkes. Valamikor jobb hatást kelthettek az előtér díszes vas oszlopai, de sajnos az utókor ezt a teret eléggé elbarmolta. Az erősen lepusztult lépcsőházat kortárs grafikákkal próbálták feldobni.

*

Lechner tehát pályája elején még csak kereste a saját hangot. Képzettsége, mintái hasonlóak voltak, mint kortársainak, és csak óvatosan kezdett próbálkozni újszerű megoldásokkal. De tehetségét mutatja, hogy ebből a készletből is tudott harmonikus, szép házakat megalkotni – olyannyira, hogy egyik munkáját állítólag még a „nagy öreg” Ybl Miklós is megdicsérte. Ez a Veres Pálné és Nyáry Pál utca sarkán álló bérház volt, amelyet Kecskemét város számára tervezett 1872-ben (és ami fel is épült két év alatt). Most teljes pompájában megcsodálható, hisz éppen tavaly, a könyv készítésekor tatarozták. Van ezen a homlokzaton minden, ami „menő” volt akkoriban: Colosseum-motívum, kváderezés, félköríves ablakok, oszlopok, kőbábos erkély és így tovább. De van benne néhány újszerű menőség is: ilyen például a sarokerkély, amely szürke festése miatt amúgy is kiemelkedik az egész épületből. No meg a 12 fülke a magyar történelem nagyjaival – a „válogatott” névsora egyáltalán nem szokványos: Hunyadi János, Árpád vezér, Hunyadi Mátyás, Lél, I. Rákóczy György, Ond, Töhötöm, Koháry István, Örs, Katona József, Szabolcs és Huba. Viczián Zsófia bevezető tanulmányából az is kiderül, hogy kik lakták ezt a házat az első évtizedekben – nagy meglepetésre köztük van például Ráth Károly is, az egyesített főváros első főpolgármestere.

*

Elő a farbával!

Az igazi mesteri megmutatkozás azonban még hátra volt: ez 1883-ban jött el. Lechner Ödön ekkor tért vissza Franciaországból, tele volt új impulzusokkal, és társult Pártos Gyulával, akivel jól kiegészítették egymást. A MÁV Nyugdíjintézet be akarta fektetni a nyugdíjelőlegként kezelt tőkéjét – és akkoriban ez egyet jelentett az ingatlan-építéssel. A bérházhoz az Andrássy úton, éppen az Operával szemben vettek meg négy telket, a tervezési megbízást pedig Lechnerék kapták meg. Nem volt könnyű terep ez, egyrészt a telek nagysága, másrészt elhelyezkedése miatt, de a fiatal páros remekül megoldotta az építészeti feladványt.

A sokak által Balettintézetként ismert épület árkádjai alatt évtizedekig remek kávéház működött, Lechner is sokat üldögélt itt. Az egész épület nagy tömege ellenére is könnyed és kifinomult megjelenésű lett, és méltó „udvarhölgyévé” vált a szemközti Operának.

*

Az igazán merész húzás viszont a Váci utcában ma is álló Thonet-ház lett (1888), amely messziről felismerhető kék Zsolnay-kerámia borításáról. Nemcsak az épületkerámia újszerű használata, hanem az üzlet- és lakószint ötletes, határozott elválasztása is újdonság volt még ekkoriban Lechner részéről – később sokan utánozták aztán megoldásait. A kék alapon aranybarnán tekergőző mintát, meg a többi finom kis részletet is megcsodálhatjuk a könyv fotóin.

*

A látványos homlokzati megoldások teszik érdekessé jó húsz évvel később épült bérházát is az Irányi utca 15-ös szám alatt. Itt kőlapok kerültek fel, sarkaiknál kis kiálló négyzetekkel: az egész olyan hatást kelt, mintha felszegecselték volna őket. Lakások csak a harmadik szinttől vannak, az alsó kettőn üzlethelyiségek voltak és vannak.

*

Családi vállalkozás

A bérházépítésbe a család is érdemesnek látta befektetni. Lechner Ödön 1895-ben telket vásárolt a Ferencvárosban – ez volt a korabeli város „gyomra”, a malom- és feldolgozóipar központja. Meg a többi iparágé is: szükség volt olcsó, de jó lakásokra itt.

A bérház, amely ma is áll a Berzenczey utcában, nem is akar több lenni, mint egyszerű lakóház. Csak néhány színes épületkerámia-tulipán, egy kedves kis ablak, a míves ajtó meg egy finom ívben körbefutó téglacsík jelzi, hogy tervezője mestere az építészetnek. No meg a Lechner-címer.

*

Ekkoriban testvére, Gyula is ingatlanbefektetésbe fogott. Ő is egy fejlődő, de még ekkoriban gyéren lakott területen vett telket: Lágymányoson, a mai Bartók Béla úton. Ludmann Mihály az épület kapcsán felidézi, hogy a XIX. század utolsó éveiben ezen a környéken még nádasok, szőlőskertek voltak, a körtér helyén pedig tábla figyelmeztetett: halászni és vadkacsára vadászni tilos. A bátynak épült bérház már igazi, hamisíthatatlan érett Lechner-alkotás. A homlokzat téglaszalagos mozgalmassága, asszimetriája, a lépcsőház míves – és magyaros motívumokból építkező – korlátjai mind ezt mutatják. Bár az építkezés végül anyagi bukást hozott a tulajdonosnak, számunkra ma is érték – a Lechner összes után pedig eztán más szemmel fogunk ránézni, ha arra járunk.