Fákról szóló sorozatunkban már többször írtuk az, hogy az adott matuzsálem Budapest talán legidősebb fája. Győztest nem hirdettünk, de az biztos, hogy a rondella tövében álló japán akác is esélyes erre a címre, helye van a „klubban” a pesthidegkúti hárs, a Széchenyi téri akác vagy a Margit-szigeti platán mellett.

Igazi túlélő ő is. Hogy mikor ültethették, arról megoszlanak a vélemények: egyesek szerint „csak” az 1800-as évek derekén, mások szerint viszont 1790 körül. Tekintve a törzs elképesztő méretét ez tűnik valószínűbbnek, még akkor is, ha csalóka a kerülete az alacsonyan elágazó-összenövő törzsek miatt (meg azért is, mert ez egy gyors növekedésű faj). Szóval nagyjából 220 éves, de a legóvatosabb becsélés szerint is minimum 140.

Budai meggyökerezése valószínűleg összefügg a Habsburgok tartósabb budai megtelepedésével. A magyarok régóta szerették volna, hogy ha már viselniük kell ezen uralkodóház hatalmát, az tartózkodjon néha itt, a magyar fővárosban is. Ehhez, nagy ráfordítással, a palotát tették először rendbe: de Mária Terézia talán csak egyetlen éjszakát töltött benne, fia ennyit sem. Viszont alkalmi rezidenciaként Albert szász-tescheni herceg, Magyarország helytartója igénybe vette 1766–1777 között. Utána pedig, már II. Lipót uralkodása alatt a nádorok lakóhelye lett: előbb Sándor Lipót, majd 1795-től 1847-ig József nádor lakott itt.

(Fotó: Fortepan)

Hercegi építkezések

És ahol ez utóbbi hercegi személy megjelent, ott hamarosan kertépítésbe is fogtak. Tost Antal, akit József nádor egyenesen Schönbrunnból igazolt Pestre, pompás parkot kezdett el telepíteni a királyi palota köré. A kert fejlődésében ezután erős törést hozott ugyan az 1848–49-es forradalom és szabadságharc, különösen az ostrom, de a hadi állapotok múltával tovább szépült a terület. 1854-ben megépült az első üvegház, majd Witzel Nándor kertész, Tost utóda azalea- és orchideagyűjteményt létesített. Az utolsó királyi kertész 1927 és 1944 között Szörényi Mihály volt.

Ők mind láthatták akácunkat, amelyet eredetileg talán Tost Antal ültethetett el mai helyére. Divatos faj volt ez akkoriban, keleti, egzotikus. Első magvait az 1700-as évek közepén hozták Franciaországba (egyébként nevével ellentétben nem Japánból, hanem inkább Kínából), onnan kezdett el terjedni a „legmenőbb” parkokban. A Margit-szigetre (József nádor kedvenc területére) is került persze belőle, a kolostorromok közelébe, ahol az 1810-es évek óta szintén álldogál egyébként egy figyelemre méltó példány.

Persze a budai várlejtőn, a japán akác mögött akkoriban a rondella még nagyon nem úgy nézett ki, mint most, és a környezete is teljesen más volt. A park mai formáját 1966-ban nyerte el, miután a vár felújítási programjának keretében a déli oldalon a középkori állapotokat tükröző falakat és bástyákat állították helyre (vagy bontottak ki a későbbi hozzá- és ráépítések alól).

A rondella tövébe ültetett kis japán akác igazán jó helyre került: a fal védettséget adott a szél ellen (igaz, 1950 előtt ez sokkal alacsonyabb volt, mint ma), a déli fekvésű lejtő pedig sok-sok napfényt biztosított. Mellette a század második felében egy kis kerti tavat is láthatunk a régi térképeken, majd a XX. század elején, a már elkészült Hauszmann-féle ragyogó neobarokk palota előterében egy elegáns kétkarú lépcsősort létesítettek: ennek bal oldalánál nőtt tovább.

Az igazi csoda mégis az, hogy az akác átvészelte a II. világháborút. Ráomolhatott volna a fal, érhette volna egy eltévedt bomba, felgyújthatták volna, vagy elvihették volna egyszerűen tűzifának. Megsérült ugyan, de túlélte a szörnyű időket. Mint ahogy azt is, hogy a műemléki rekonstrukció során egy feltárófúrás miatt kivágják. Maradt a helyén rendíthetetlenül, bár mindinkább korhadva: ha közel megyünk hozzá, a törzs néhol már csak köpeny, belül nincs szinte semmi. Tartani azért nem kell tőle: állandó kertészeti felügyelet alatt áll.

1965-ös felvétel a fáról és a várfalról (Fotó: Fortepan)

Lázadók a fa alatt

De a japán akác története ezzel még nem ért véget. A Nagy Fa ugyanis az Ifiparkos 60-as években lett igazán fogalom. Alatta gyülekeztek a hosszú hajú, farmernadrágos srácok, akiket a rettegett Rajnák nem engedett be ruházatuk miatt a szórakozóhelyre. (A hivatalos „dress code” rövid hajat, zakót, fehér inget és nyakkendőt írt elő, a lányoktól pedig elvárták a szoknya viselését.) Innen viszont be tudtak látni oda, és a zene is ide hallatszott. Radics Béla gitárszólója vagy a Sakk-Matt együttes. Itt alakult meg a Nagyfa Galeri, egy igazi banda, amelynek tagjait csak úgy emlegették, hogy Indián, Szőke Lord vagy Nagy Kennedy.

A rendőrség állandóan figyelte, igazoltatta őket, besúgókat is igyekeztek beépíteni. A legkomolyabb összetűzésbe 1969-ben kerültek, amikor az elmaradt koncertek miatt csalódott srácok (és egy svédországi magyar lány) a Rolling Stones-tag, Brian Jones haláláról akartak megemlékezni a Belvárosban. Utcáról utcára vonultak, énekeltek, tréfás jelszavakat skandáltak – de leginkább közveszélyesen munkát kerültek, ami akkoriban bűn volt. Az ügyből koncepciós per lett, a társaság egy részét börtönbüntetésre is ítélték. Az öreg akác ilyen formán még a bíróságon is járt, a per nevében és irataiban is szerepelt a „Nagyfa”. Sőt, a galeriről, elrettentő jelleggel, könyv is született, melyben szintén megemlékeztek az így rossz hírbe keveredett idős fáról is.

Ehhez képest eseménytelenül teltek már a fa utóbbi évtizedei. A japán akác korához képest jól van. Egy jó ideje kerítés védi attól, hogy rámásszanak, így nem készülhetnek már olyan menő együttesfotók sem itt, mint a hatvanas években. Sok kép örökíti meg ugyanakkor a fát, hiszen az egyik legtöbbet fotózott budapesti látnivaló előtt áll. Feltűnik a klasszikus A kőszívű ember fiai film ostromjelenetében is. Érdekes ugyanakkor, hogy hivatalos védelem alatt – egyelőre – nem áll. Környezete a Várkert Bazár építése kapcsán megint rendezetté vált, de a mostani lázadók már nem itt, az évszázados ágai alatt gyülekeznek.

Nyitókép: (Fotó: Viczián Zsófia/pestbuda.hu)