Budapest Főváros Önkormányzata nyílt építészeti tervpályázati eljárást kezdeményezett a „Duna-Buda építészeti tervpályázat a budai belvárosi Duna-partok megújítására” tárgyban.

A tervpályázat tárgya a budai rakpartok rendezésével a budai alsó rakpart észak-déli közlekedési folyosó (amely biztosítja a forgalom zökkenőmentes, gyors lefolyását) szerepének megtartása mellett, a budai felső rakparton a közterületek – legfőképpen a közlekedési területek – újraosztásával olyan köztérhálózat kialakítása, amely a lakosság és a turisták számára egyaránt vonzó alternatívát kínál a part menti tartózkodásra, valamint elősegíti a budai háttér területek és a folyópart kapcsolatát.

A pályázat célja a tervpályázati dokumentációban közzétett tervezési program megvalósítására legalkalmasabb tervező kiválasztása volt annak érdekében, hogy a budai Duna-partok megújítására vonatkozó tervek magas építészeti minőségben, az igényeknek leginkább megfelelő módon készüljenek el.

A pályázaton a Korzó Tervezési Stúdió Kft. lett a nyertes, a második díjat S73 Tervező Iroda Kft. kapta. Pályamunkák hiányában ennél több díj nem volt.

A Tervlap beszámol arról: látványtervek jelentős mértékben csökkenő parkoló területeket ábrázolnak a Műegyetem előtt és a Bem téren, utóbbi helyen két útszakaszt teljesen közparkká alakítanának. A Szépvölgyi út–Árpád fejedelem útja csomópont és a Slachta Margit rakpart közötti a zöldfelület újragondolása a parkolóhelyek csökkentése mellett a közúti forgalom átbocsátóképességének korlátozásával is számol.

Nyitókép: a Korzó egyik terve a Margit híd budai hídfőjének környékéről.