A mai Hunyadi János út Dísz téri torkolatát lezáró Vízi – vagy ahogyan a közeli, Várszínház helyén állt templomról nevezték: Szent János – kaputól délre lévő saroktelek az elmúlt bő fél évszázadban üresen állt, a háborút követően ugyanis Püspökkert néven zárt parkocskát alakítottak ki itt. Azt ezt megelőzően itt álló szerény, egyemeletes barokk palota múltja azonban a környező házakéval ellentétben meglepően rejtélyes.

A kép bal oldalán látható a mai épület elődje, a volt tábori püspökség 1930-ban (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A kép gróf Apponyi Albert temetésén készült 1933-ban, háttérben az egykori épület (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Vetélkedő családok lakhelye?

A budai vár II. világháború utáni feltárásában kiemelkedő szerepet játszó Gerevich László régész különböző források alapján úgy következtetett, hogy a középkorban ezen a helyen Walter budavári rektor (vagyis főbíró és várparancsnok), kamaraispán háza állt, hozzátéve: a nápolyi legenda szerint ez a ház volt a helyszíne IV. (Kun) László királyunk „csodás gyógyulásának” is. (1273-ban ugyanis az akkor 12 éves, gyógyíthatatlannak tűnő betegségbe esett uralkodó hirtelen meggyógyult. A csoda oka pedig nem más volt, mint egy sebtiben idehozott ereklye: az a főkötő, amelyben a közeli Nyulak-szigetén – a mai Margit-szigeten – lévő apácakolostorban Árpád-házi Szent Margit meghalt.)

Mindez egy korabeli, XIII. századi tanúvallatási jegyzőkönyvre támaszkodik, és Gerevich a Budapest története az Árpád-korban című munkájában azt is leírja, hogy Walter budai háza 1264 körül egy olaszországi kereskedő számadásaiban is szerepel: az alkancellár itt fizetett ki a király vásárlásaira száz márka súlyú selmeci ezüstöt sir Willamus velencei kereskedőnek.

1352-ben viszont ezen a telken már egy budavári bíró, Werner palotáját említik, akinek családja állítólag Shakespeare-t idézően ellenséges viszonyban állt a Walterekkel, de hogy két különböző, esetleg szomszédos épületről van-e szó, azt nem tudjuk.

A telek későbbi sorsa ugyancsak bizonytalan, bár az 1500-as években több forrás (például Pataki Vidor) is Szapolyai Jánost, majd Báthori Istvánt sejti a tulajdonosok mögött, de mások ezt vitatják, mondván az 1527-ben I. Ferdinánd által Báthorinak adományozott ház nem is itt, hanem a Vízivárosban állt.

Pataki szerint egyébként korábban a Szapolyai-házban lakott 1503-ban egy Gáspár nevezetű nyereggyártó,  tőle délre pedig, a mai Színház utca 11. alatt (a sarokteleknek Dísz téri és Színház utcai frontja is van) Olasz Márton polgár szabó, aki házát 1503-ban 32 forintért adta zálogba Gzeglédi András budai kanonoknak, ő pedig 1507-ben a budai káptalanra hagyta.

A többször átépített Dísz tér 18. alatti épület további története csak a XIX. század környékén kezd egyértelművé válni: az 1850-es évektől már a Császári és Királyi Hadmérnöki Igazgatóság működik benne, majd pedig a tábori püspökség, amely egészen a II. világháborúig használja az épületet, amelyet ezután lebontanak, helyén pedig „Püspökkert” néven parkot alakítanak ki.

Jobbra az íves kapuval a mai épület elődje, 1945-ben, a háborús sérülések után (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Az új irodaépület, mögötte az egykori Karmelita kolostor (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Régi-új külső

A Dísz tér 18. története tehát meglehetősen homályosnak mondható, amit viszont biztosan láthatunk, az az, hogy a most felépült ház, amelyet a szomszédos Karmelita kolostor, Várszínház átépítésével együtt Zoboki Gábor irodája jegyez, külsőségeiben egyszerre posztmodern és archaizáló.

Az épület elhelyezése (tájolása), tömege, a tető íve és nagysága egyaránt a korábbi házat juttatja eszünkbe, a részletek ugyanakkor hamisíthatatlanul XXI. századiak. Az ablakok formája és kialakítása (közöttük a hatalmas, embernagyságú tetőablakoké), távol áll a lebontott ház stílusától. Az új épület tehát nem rekonstrukció, de kétségkívül figyelembe veszi a múltat.