2018. február 19. 09:45 | Írta: pest buda

A tervek szerint idén elindul a Lánchíd és az Alagút felújítása. A Lánchíd Budapest jelképe, talán legfontosabb épülete külsejében nem, de néhány fontos elemében megváltozik, megújul. Most induló sorozatunk a Lánchídhoz kapcsolódó érdekes történeteket mutat be.

Írta: Domonkos Csaba; képek: Wikipedia, Viszota Gyula: A Széchenyi-híd története 

 

A Lánchíd megépítéséhez kellett egy jó kapcsolatokkal rendelkező magyar mágnás és egy megfelelő tapasztalatokkal rendelkező angol tervező. Köztudott, hogy e páros tagjai Széchenyi István gróf, valóságos titkos tanácsos, az Országos Közlekedésügyi Bizottság elnöke, valamint William Tierney Clark angol mérnök, többek között a Hammersmith és a Marlowe Bridge tervezője voltak. Azonban azelőtt öt évvel, hogy Széchenyi egyáltalán találkozott volna Clarkkal, már egy másik magyar mágnás tárgyalt egy szintén neves angol mérnökkel a pest-budai állóhíd tárgyában. 

1828-ban Sándor Móric gróf azzal a kéréssel kereste fel Marc Isambard Brunelt, hogy tervezzen hidat Pest és Buda közé. Ebben a párosban szereplők társadalmi, politikai vagy műszaki kompetenciája összemérhető a Széchenyi-Clark párossal. Mi történt hát, hogy ez a kezdeményezés elhalt? 

Az, hogy Pest és Buda közé állóhíd épüljön, már 1784 óta napirenden volt, az első terveket még I. József kérésére készítették. A számára benyújtott tervek után sokan álltak elő javaslataikkal, amelyek azonban se műszakilag, se pénzügyileg nem voltak alátámasztva. 1828-ban azonban az ország egyik első mágnása és a kor egyik legnevesebb mérnöke találkozott abból a célból, hogy egy híd építéséről tárgyaljanak.

Nézzük meg elsőként a „szereplőket”. Sándor Móric gróf (Buda, 1805. május 23. – Bécs, 1878. február 23.) magyar mágnás, akit leginkább mint bravúros lovast ismerünk, annak ellenére, hogy 17 éves koráig – gyenge testalkata miatt – nem ült lovon. Kalandos élete több ponton is hasonlít Széchenyiére, az ország egyik leggazdagabb családjának szülötte, a Várban a Sándor palota volt a budai rezidenciájuk, vidéki kastélyuk Bajnán áll, vonzódott Angliához, többször járt is az országban, kortársai különcnek tartották és ő is a döblingi elmegyógyintézetben fejezte be életét. Vagyoni helyzete mellett rokonsága sem volt megvetendő, 1835-ben feleségül vette Metternich Leontint, Metternich herceg, a birodalmi kancellár leányát. Azonban Sándor gróf a közügyektől távol tartotta magát, igaz Széchenyi törekvéseit támogatta. 

Szlavniczai és bajnai gróf Sándor Móric
 

Sir Marc Isambard Brunel (Hacqueville, 1769. április 25. – London, 1849. december 12.) Franciaországban született, és a forradalom alatt hagyta el szülőhazáját, majd rövid amerikai kitérő után, 1799-től Londonban élt. Számos találmánya közül több a gépgyártáshoz kapcsolódik (automata csigasor gyártó gép a haditengerészetnek, csizmagyártó berendezés a hadseregnek), de emellett építőmérnökként is jeleskedett. Tervezett hidat, úszódokkot, leghíresebb munkája a Temze alatti alagút. 1823-tól dolgozott együtt fiával, Isambard Kingdom Brunellel, a Clifton híd – a kor legnagyobb függőhídjának tervezőjével. 

Sir Marc Isambard Brunel

 

A lovas kunsztjai miatt Ördöglovasnak nevezett Sándor Móric hidas kalandja is egy kijelentéssel kezdődött: 1827 december 13-án Széchenyinek a következőket mondta: „Sándor [Móric], aki a rókavadászatot már csepülte, most azt mondogatja – és valamennyi ostoba és zsugori gyönyörűséggel hallgatja –, hogy olyasmire, mint az Akadémia, egy krajcárt sem akar adni etc., viszont egy hídra, vagy hasonlóra kész volna fél vagyonát áldozni.” A kijelentést tett is követte, és 1828 nyarán Angliába utazott, ahol tárgyalt Marc Brunellel. Bár Sándor adatokkal felszerelkezve érkezett meg a mérnökhöz, akinek azonban ezek nem voltak elegendők, ezért Sándor Móric 1828. június 30-án Brunel kéréseit továbbította Széchenyinek, aki a nádorhoz fordult. József nádor utasítására a főépítészeti igazgatóság össze is gyűjtötte az adatokat, és azokat Széchenyi rendelkezésére bocsátották, és – mivel a kért adatok összegyűjtése hosszabb időt vett igénybe – december 9-én el is küldte.

A kért adatok kiterjedtek a Duna és a két város részletes térképére, három keresztmetszeti szelvényen a Duna mélységét, adatokat a téli befagyásokról, a Dunán közlekedő hajók és csónakok méretéről (meg kell jegyezni, hogy ekkor rendszeres gőzhajózás még nincs), valamint leírja, hogy a hidat milyen terhekre (nehéz, kb. 15 tonna súlyú megrakott lovaskocsikra, gyalogosokra) kell méretezni. A levél kitér, milyen anyagok, milyen áron szerezhetők be, akár vas, akár fa tekintetében, és mennyi a mesteremberek bére – ez ugye a költségek becsléséhez fontos. (Pl. egy kovács napi bére 1 frank.) Az ismertetőben a magyar mérnökök azon véleménye is szerepelt, hogy ők minél kevesebb pilont tartanak szükségesnek a jég és az áradások miatt, és pont ezért nem is a legkeskenyebb részen, hanem a mostani hajóhídnál feljebb lehetne a hidat megépíteni. 

A fenti adatok fényében Brunel részletes leírást és egy rajzot is közölt az általa elképzelt hídról. Ez egy ötnyílású függőhíd, négy pilonnal a folyó medrében. Brunel szerint akár három pilon is elég lehet, de így a híd stabilabb. Részletesebb terveket akkor lehet készíteni, ha több adat áll rendelkezésre, és amint kap adatokat, munkálkodni fog a terveken – írta Brunel. A költségek tekintetében a helyi mérnökök tudnak nyilatkozni. Azt megjegyezte, hogy Angliában 20 ezer fontba kerülne egy ilyen híd. 
 

Az angol mérnök tervét 1829. április 9-én küldte el. Azt Széchenyi június 30-án be is mutatta a nádornak. 

Sajnos a tervek részletes kidolgozására nem került sor, a híd építése sem emiatt, sem a pénzügyi háttér hiánya miatt nem kezdődhetett meg. Igaz a fenti tervnél a Lánchíd híd sokkal modernebb, nagyratörőbb, hiszen a vázlatos rajz is egy sok kis nyílással rendelkező, vélhetőleg merevítetlen, (azaz a hosszanti merevséget biztosító merevítő tartó nélküli) hidat tartalmazott. Erre utal Brunel azon megjegyzése, hogy az 5 nyílású híd jobb, stabilabb. Akkoriban a függőhidak lengését nem tudták kiküszöbölni, a kisebb nyílást stabilabbnak vélték. Abban az időben ugyanis a hídpályát közvetlenül – függesztőrudakkal – kapcsolták a láncokhoz, így az a lengéseknek ki volt téve. 

A terv érdekes epizódja a Lánchíd építésének, amely nem sokkal később 1832-ben, Széchenyi aktív bekapcsolódásával új fordulatot vett.  

 

***

 

Felhasznált irodalom: 
Viszota Gyula: A Széchenyi-híd története az 1836:26. t. c. megalkotásáig (Bp., 1935)
Gazda István: Széchenyi napjai (Budapest, 1991)
Gáll Imre: A budapesti Duna hidak története, 
Széchenyi István: Napló (Goldolat, 1978)
http://www.bpestchainbridgearchive.com/
Széchenyi István levelei (Széchenyi István minden írása, CD-rom, Logod Bt) 
https://www.britannica.com/biography/Marc-Isambard-Brunel


Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó