Sokakat rabul ejtett már a Csillaghegyi strandfürdő nyugalma, klímája és szépsége: többen is állítják, hogy különleges ereje van ennek a helynek, nemcsak megnyugtat, de energetizál is. Ennek ellenére éveken át attól kellett tartani, hogy bezárják, mivel veszteséges volt. A várhatóan nyárra elkészülő új élményközpont modernizálásával, látványával, szolgáltatásaival méltán hívja fel majd magára a sportolni és pihenni vágyók figyelmét. Vagyis nem csupán megmenekül a fürdő, de Budapest turisztikai vonzereje is tovább bővül.

A strand valamennyi vizét (a medencéket, mosdókat, zuhanyozókat) az a bővizű forrás táplálja, amelyet a régi írások és mondák szerint már a rómaiak idejében is ismertek, és vízvezetéken szállították a közeli Aquincum városába. Az Árpád-, József- és Északi-kút elnevezésű forrás egyikének vize ugyanaz, mint a budai (Császár, Lukács, Király) fürdőké, ezekkel közös vízmedencéből származik. Főként kálciumot, magnézium-hidrokarbonátot és kovasavat tartalmaz.

A strandfürdő 1920-ban

A csillaghegyi Budapest második legrégebbi strandja. Szabó József, a geológia magyar úttörője 1858-as Pest-Buda környékének földtani leírása című munkájában említi az itteni forrásokat. Tehát már ekkor ismert volt az tavacska, amelyet fürdésre használtak. Elfolyó vizével malmot hajtottak. A 24 Celsius-fok körüli víz felfogására igen kezdetleges, kavicsos aljú, „falas” medencét építettek, melyet két részre osztottak. Függönnyel választották el, külön a férfi és külön a női fürdőzők részére. Volt egy kis csap is a kerítés mellett, amelyből ivás céljára vizet lehetett vinni.

Az Árpád strandfürdő medencéje és lelátója 1935-ben

Az öt forrás kissé kénes gyógyvizére alapozva 1919-ben az Elkán és Gerő cég létrehozta a Csillaghegyi Árpád Fürdő Rt.-t. (Azért adták e nevet a fürdőnek, mert a legenda szerint a honfoglaló Árpád vezér valahol a közelben nyugszik.) A régi medencét átalakították, fallal vették körül a strandot. A cég bevételeiből minden évben vett egy részt a fürdő melletti hegyoldalból. Amikor már az egész dombot megvették az Újlaki Téglagyártól, 1925-ben felépítettek egy új medencét, amely akkoriban Budapest első és egyetlen hullámmedencéje volt, és 1945-ig működött. Pár évvel később felépítették a harmadik, nemzetközi versenyek tartására szánt medencét is, mellé tribünt emeltek. Ezt később betemették, mert a fölötte álló építménytől megsüllyedt a talaj. A két régi medence megmaradt. A környező hatalmas parkot, napozórészeket a hegyoldalban lépcsőzetesen helyezték el.

A strandfürdő 1940-ben

A fürdőt 1950-ben államosították, bővítették: a 4,8 hektár területen a hegy felé további parkosítást végeztek, új kabinokat és öltözőket létesítettek. Ekkor a Fővárosi Fürdőigazgatósághoz csatolták. 1967-től 1971-ig számos fejlesztést végeztek, a felső napozó támfalaira kétszemélyes faházak épültek, és elkezdődött egy egész évben üzemeltethető motel építése. Az északi medencét 1972 óta sátortetővel tették téli használatra is alkalmassá.

Az 1940-es években az Árpád-forráson, a régi falazott medence helyén lévő 43 méteres medence

Csillaghegyen ásványvízben fürdenek

A forrás vizét már az 1920-as években palackozták Csillaghegyi Ásványvíz néven, a széttárt karú nőalak emblémájával, amelynek szobra az északi medence szélén látható. 1974-ben megszüntették a legdélebbi medencét, helyén egy ásványvíz-palackozó telep létesült. A strandon percenként 800 liter 22 Celsius-fok hőmérsékletű, a Római-fürdő forrásaihoz hasonló minőségű vizet termeltek ki.

A II. világháború előtti időszakban elsősorban a két tulajdonos, Elkán Gyula szűcs és Gerő Árpád Váci utcai szőrmekereskedők ismeretségéből kerültek ki a strand gazdag vendégei, akik a nyári állandó belépésért még saját villát is építettek a park területén (a hangulatos épületek mindegyikét lebontották). A háború után, az 1960-as években újabb virágkor köszöntött be. Sportolók és művészek kedvelt helye lett a Csillaghegyi strand. Törzsvendég volt itt Páger Antal, Tolnay Klári, Darvas Iván és Bessenyei Ferenc. A sportolók közül dr. Kovácsi Aladár, az öttusa olimpiai bajnok Török testvérek, Székely Éva úszó, Kozma Pici, a híres birkózó.

Nyolc olimpikont adott ez az uszoda, ami már önmagában is egy csoda – mesélte 2015-ben az Óbudai Anziksznak Gyepes Lajos úszóedző, akinek édesapja évtizedekig volt a csodás ősfás park főkertésze. Az 1970-es években ellepték a strandot az NDK-ból, Csehszlovákiából érkező csoportok, ekkor olcsó motelt húztak fel a szálláshelyek biztosítása érdekében. Ma már ez nincs meg, a Strand Szálló is bezárt. Egy-két évtizede nyaranta még több ezren zsúfolódtak a strandon, és a rengeteg külföldi vendég ellepte az egész hatalmas területet. Aztán hosszú éveken át a strandfürdő üzemeltetése minden festőisége ellenére is veszteséges volt. Pedig próbálták már korábban is nyereségessé tenni. Évekig tartó erős civil összefogással, a helyi önkormányzat és több lokálpatrióta politikus támogatásával sikerült elérni a fürdőigazgatóság akkori vezetésénél, hogy ne zárják be az uszodát.

A fürdő átalakítás alatt

Kedvező fordulat

Aztán elérkezett a szerencsés fordulat: a Budapest Gyógyfürdői és Hévizei Zrt. (BGYH) szolgáltatásbővítést tervezett: a főváros beruházásában, kormányzati támogatással megújul és már nyáron megnyithatja kapuit a Csillaghegyi Strandfürdő, talán a régi-új, Árpád Forrásfürdő néven.

Az építkezést egyébként régészeti feltáró munka előzte meg. Tavaly egyedülálló leletre bukkantak a Budapesti Történeti Múzeum és a Magyar Nemzeti Múzeum régészei ezen a területen. Az egyik római korból származó sírból többek közt egy bronz figurális díszekkel, istenalakokkal és a mitológiából ismert lényekkel gazdagon díszített kocsi került elő.

Látványterv a fejlesztésekről

Tavaly januárban tették le az új fürdő alapkövét: hat szinten épül majd meg a fürdő, összesen hétezer négyzetméteren. Az új komplexum több különlegességet is tartogat. Tizenegy új medence készül a már meglévő három mellé. A cél, hogy új, színvonalasabb szolgáltatásokkal várják a helyieket és a turistákat. Többek közt wellnessrészleggel, szaunavilággal, gyermekparadicsommal, uszoda-, illetve étteremszinttel. A szauna-világban helyet kap majd aromaszauna, ördögszauna, gőzkamra, nagy méretű panorámás finn szauna, hideg és meleg vizes merülőmedencével. A megújulás részeként napelemrendszer, napkollektorok és hőszivattyú segíti majd a létesítményben a hatékonyabb energiafelhasználást. (Például a 33-as medence vizének felfűtését napelemek biztosítják.)

A 3,5 milliárd forintból megvalósuló csillaghegyi új fürdőegység várhatóan már az idén nyáron fogadja a vendégeket. A beruházás költségeinek zömét, 3,1-3,2 milliárd forintot Budapest finanszírozza, miközben az áramellátást biztosító napelemes rendszer működéséhez a kormányzat segítségével 300 millió forintnyi európai uniós támogatáshoz jutottak.

Ilyen lesz a beltéri fürdő

A fürdő egyik éke lesz egy Barcsay Jenő által készített mozaik, amelyet a régi újpesti fürdőből hoznak majd át.

A tervezéskor a másik fontos szempont volt, hogy a sportolóknak, elsősorban az utánpótlás-nevelésnek „otthont” nyújtson. Az egyik szinten rövidpályás versenyeket rendezhetnek, amelyeket lelátóról szurkolhatnak végig a nézők. Lesz tanmedence, sós vizes medence, ülőmedence, merülőmedence, babamedence, gyermek- és panorámamedence is. A fürdő vonzerejét növeli majd a két tagból álló, egész évben nyitva tartó csúszdapark is. Hatszáznál több ember fürödhet egyidejűleg majd a megújult strandon, amely napi szinten nagyjából 1500 látogatót lesz képes fogadni. Az autóval érkezőknek egy 120 férőhelyes parkoló épül a telken belül.