Kora ősszel kezdődhet meg a Lánchíd felújítása – közölte a főpolgármester. A híd felújításához kapcsolódva számos érdekességről olvashatnak oldalunkon. A Lánchíd előtt sok terv, elképzelés született, amelyek nem csak az elmaradott magyar viszonyok vagy a kormányzat esetleges ellenséges hozzáállása miatt nem épültek meg. Széchenyi is kétségeket tapasztalt angliai tanulmányútján a híd megépülésével kapcsolatban.

Az 1832-ben megalakult Hídegylet elsőként pályázatot írt ki az állandó híd terveire. A sikertelen pályázat után a Hídegylet megbízásából Andrássy György mint a műszaki alosztály vezetője és Széchenyi István mint a Hídegylet társelnöke 1832 augusztusa és novembere között Angliába utaztak, ahol számos mérnökkel tárgyaltak. A felkeresett szakemberek közül a legtekintélyesebb az akkor már idős Thomas Telford skót építész, út-, híd- és csatornatervező volt, de tárgyaltak más angol mérnökökkel is, és megnéztek számos hidat. Beszéltek F. B. Ogdennel, a liverpooli amerikai konzullal, aki maga is mérnök volt, hogy az észak-amerikai hidakról tájékozódjanak.

A 76 éves Thomas Telforddal a találkozót a következőképp jegyezték le az útjukról kiadott „Hídjelentésben”:

Ő. „Nehéz erre a’ helyezet ismérete nélkül egyszerre felelni. De valyon millyen mélységü ’s fenekü a’ viz?”

Mi. „Mélysége 5–6 öl, feneke pedig jobbadán homok.”

Ő. „A’ mélység csekély, de a’ homok! ez már nagy baj.”

Mi. „S miért? nem lehet ezen diadalmaskodni?”

Ő. „Hogy ne lehetne; – mi illyes bajon csak tudunk segítni, de jobb volna kőszikla vagy agyag. Egyébiránt nem kell félni a’ jégtül egy cseppet is, ’s az áradástul se, kivált ha jó távul vannak a’ hidoszlopok egymástul.”

Mi. „Millynemü hidat javasolna ön, ’s milly bolt lenne a’ lehető legtágasb, minden veszély nélkül?”

Ő. „E’ részben minden fekvés ’s egyéb körülmények határoznak el. Függő lánczhidak legtágasb ivüek lehetnek.”

                           Thomas Telford 1792-ben (Fotó: Wikipédia)

A tapasztalt mérnök – aki az akkori leghosszabb szabad nyílású lánchidat, a Menai hidat építette – azonnal lánchidat javasol. De ezzel nem értett egyet mindenki, a mérnökök véleménye a hídtípus kérdésében jelentősen eltért. A legtöbb szakember a lánchidak mozgását, rengését vagy veszélyesnek, vagy kellemetlennek tartotta, de az akkori technológiai megoldásokkal még nem tudtak tenni ellene.

A korszak legnagyobb lánchídja, az 1826-ban elkészült Menai bridge (Fotó: geograph.org.uk)

Széchenyi a Naplójában megjegyzi, hogy a mérnökök nem akartak állást foglalni addig, amíg a saját szemükkel nem látták a területet. Ogden – a feltett kérdésekre válaszolva – leírja az Amerikában épített fa ívhidakat, amelyeket kőpilonra építenek. Ő a kőpillérre épített fahidak mellett van, ezeket tartja a legcélravezetőbbnek. Más mérnökök (pl. Jesse Hartley) vas ívhidat javasolnak, amely jobban ellenáll az elemeknek.

Az angol mérnökök is egyöntetűen megegyeztek abban, hogy egy jól megépített hídpillért a jég nem fenyegeti (annak ellenére, hogy a jég által megrongált hidak listája elég hosszú), azonban a folyó legkeskenyebb szakaszába építendő pilonok fenntarthatják a jeget. Még Telford is megjegyezte, hogy a lánchidak lengése ellen sokat tenni nem lehet, de azokat ő nem tartja veszélyesnek. Azonban – tette hozzá Telford – ha szilárd hidat szeretnének, akkor a vas ívhidat javasolja.

London Bridge – jellegzetes XIX. századi kőhíd (Fotó: www.publicdomainpictures.net)

Széchenyi már az angliai útján elhatározta, hogy lánchíd építését támogatja csak, és meg is volt a jelöltje a terv elkészítésére William Tierney Clark személyében. Tette ezt annak ellenére, ahogy mint a Hídjelentésben írja: „Mi angolországi utunk előtt felettébb elfogultak valánk függőhidak ellen, ’s minden himezés nélkül megvallván, azokat csak olly helyekre tartánk czélirányosaknak, hol kevés a’ menet ’s jövet, ’s hol leginkább csak gyalogok járnak, kiket bizonyos rendre könnyebben szoríthatni.”

A Hídjelentés a sok rá hivatkozó munka ellenére, nem foglal állást a lánchidak mellett. Széchenyi az, aki végül a lánchidak mellett dönt. Ebben szerepet játszhat az is, hogy ez a hídtípus volt a legmodernebb, ezért tetszett meg a modernizálni akaró grófnak. A másik ok talán maga W. T. Clark, illetve egy jó adag szerencse, nevezetesen az, hogy 1832. szeptember 7-én otthon volt a mérnök. Széchenyi naplójában így írja le azt a napot:

"Mr. Walkerhez - mérnök -, nem volt otthon? Mr. Clarke-hoz(?), a Hammersmith hídnál, azt is ő építette”

Nem sokkal később pedig: ”Clarkoz Hammersmithbe.,.Rendkívüli érdeklődés Clarknál."

William Tierney Clark tervei nyomán 1829 éw 1832 között valósult meg a Temze felső folyása fölött a Marlow-híd, ami a későbbi, sokkal nagyobb pest-budai Lánchíd mintája is lett (lásd nyitóképünket)).

Clarkról már korábban tudtak, tervezték felkeresni, de azt, hogy gyakorlatilag az elsők között beszéltek vele, sokat nyomott a latba. Ugyanis, ahogy olvashattuk, az utazók sorra járják a neves mérnököket, de senki sem foglal egyértelműen állást a hídtípus kérdésében. Clark – aki egyre többször tűnik fel Széchenyi naplójában – már az első találkozáskor kijelenti, lehet hidat építeni a Dunára, és rövidesen el is készít három vázlatos tervet. Clark határozott és gyors fellépése meggyőzte Széchenyit, így ő lett a kiszemelt tervező. Széchenyi Angliából hazafelé a párizsi lánchidakról (amiket le is rajzol a naplójába) megjegyzi, hogy szilárdak, nem lengenek.

A Hídjelentés technikai részének végén a szerzők összefoglalták, milyen hidat ajánlottak a mérnökök. A kőhidat eleve kizárták a sok boltív és az árvízveszély miatt. A javaslataik tehát a következők voltak:

  1. Vashíd. Tartós, de nagyon drága. Az építést ezenkívül megnehezíti és megdrágítja, hogy hosszú felhajtóra van szükség, hiszen a hajóknak el kell férniük alatta. Ennek költségét 2,4 millió forintra számítják.

  2. Lánchíd. Tartós és olcsóbb, mint a vashíd (kb. a fele). Nem kell hosszú felhajtó, hisz alacsonyabb, mint a vas ívhíd, mert a szerkezet az úttest felett van. A jégnek nem akadály, hisz e típusnak kell a legkevesebb oszlop. A legnagyobb probléma azonban, hogy ring, és emiatt akár le is szakadhat.

  3. Faboltú híd. Ez a legolcsóbb, számításaik szerint 600 000 Ft, bár egyáltalán nem tartós és mindamellett igen csúnya.

Angliából hazatérve Széchenyi teljes erővel belevetette magát a munkába. Szinte áthatolhatatlan akadályok álltak előtte, de kitartásával és szívós munkával, sok ellenkezést legyőzve a kor legmodernebb és legszebb függőhidja épült meg Buda és Pest között.