Volt Budán, a Duna közelében egy régi-régi kápolna, amely évszázadokig állt egy kisebb hegytetőn: a Veronika-kápolna. Jól látszott Pestről is, ismerték az erre elhajózó vagy itt vásározó vidékiek is. Ma pedig nyoma sincs: helyén egy szobor áll, Mansfeld Péteré. Évszázadok után a világháború pusztította el – a világháború és az azt követő rendszer.

A kis épület története valóban régi időkre nyúlik vissza: azt tudni lehet, hogy már az 1690-es években állt itt egy fából készült kápolna. Körülötte szőlő nőtt, a város pedig a kőfalakon belül, kissé távolabb esett tőle. Tipikus városszéli hegy volt ez, ahol a legnagyobb forgalom éppen húsvétkor volt. 

Látkép 1840-ből, a dombon a bal szélen a Veronika-kápolna (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Kápolna a XIX. század végén (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

A török kiűzése után, amikor újra a keresztényeké lett a város, a kis fakápolna helyére kőkápolnát építettek, majd ezt néhány évtized múlva kibővítették. A kápolnát eredetileg a jezsuiták kezelték, majd az országúti ferencesekhez tartozott, ők viselték gondját, ők vezettek ide körmeneteket is. Ennek kiindulópontja a mai Margit körúton álló templom volt, innen 14 stációból álló keresztút vezetett fel a dombtetőn álló kis kápolnához. 

A híveknek az 1800-as években először a Stáció (később Zárda) utcán kellett felkapaszkodniuk – ez a mai Rómer Flóris utca vonalában futott –, majd arról letérve (nagyjából a mai Apostol utca vonalában) a kis domb tetejére érhettek fel az Ecce Homo nevű területen keresztül. A régi térképek pontosan feltüntették az egyes stációk helyét is, amik valamikor valószínűleg bécsi mintára készültek egy jezsuita mester keze nyomán. Sajnos e barokk alkotásokat el kellett mozdítani a helyükről, amikor a XX. század elején kiépítették a szerpentint a hegyre. 

A kápolna 1914-ben (Forrás: Fortepan)

A kápolnát az 1800-as években újjáépítették. Ekkor kerülhetett bele az az orgona, amelyet az 1930-as években Antal Zoltán művészettörténész restaurált – ennek különlegessége az volt, hogy a billentyűk színezése a mostani orgona- és zongorabillentyűzettel ellentétes volt, mert az egészhangok feketék, míg a félhangok fehérek voltak rajta. 

A kápolna valószínűleg 1938-ban volt a legszebb állapotban, amikor az Eucharisztikus Világkongresszusra neobarokk berendezést kapott. Sajnos aztán a II. világháborús ostrom idején az épület súlyos találatot kapott, tetőszerkezetének középső része beszakadt. Innentől pedig ismerős lehet a történet: ahelyett, hogy kijavították volna, inkább lebontották 1951-ben. Mára tehát már csak régi fotók őrzik az emlékét (illetve a Szent Orbánt, a szőlőművelés védőszentjét ábrázoló oltárképe a ferences rendházban most is megvan), meg egy rövid kis utca neve a Rózsdombon.

Nyitókép: A Veronika-kápolna 1943-ban (Forrás: Fortepan)