Buda közlekedéstörténete szempontjából nagyon érdekes kiállítás nyílt meg a napokban a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban a XII. kerületben, a Zugligeti út 64. alatt.

A tárlat az egykori zugligeti villamos történetét meséli el a kezdetektől a felszámolásig. A zugligeti vasút ötlete lóvasútként idősebb a fogaskerekűnél vagy a Budavári Siklónál is. Zugliget mindig egyfajta „kísérleti terepe” volt a budai közlekedésnek, hiszen a környéken működik 1874. óta Európa harmadik fogaskerekű vasútja, 1949-től a Gyermekvasút (korábban Úttörővasút), valamint a volt villamos-végállomástól a János-hegyre tartó Libegő.

A zugligeti nyaralóhelyekre 1856-tól társaskocsi, azaz omnibusz járt. Berger Lajos kocsijai – ahogy a kiállításban is olvasható – kétóránként indultak a Lánchíd pesti hídfőjétől, és egyórás utazás után érték el a budai hegyeket. Mindez az utasoknak 16 krajcárjába került. Azonban korábban vasutat szerettek volna építeni ide, így 1865-ben ki is adtak egy engedélyt egy vasútra. Egy Maygraber Ágoston nevű úriember, egykori '48-as katonatiszt, építési vállalkozó ugyanis 1862-ben engedélyt kért egy vasútvonal építésére, amely összeköti a pesti és a budai pályaudvarokat, a mai Margit körút és Szent István körút környékén haladó nyomvonallal. Természetesen hidat is épített volna a Dunán, valamint egy vasúti szárnyvonalat Zugliget felé.

Az 1865-ben megadott engedély kimondja: „Az engedményes vállalja, hogy egy vasúti szárnyvonalat épít és üzemeltet a Duna jobb partján, a budai hegyek irányába, a Zugligetig.”

E vasút gőzvontatású lett volna, azaz gyakorlatilag rendes vasútvonal. Maygrabernek a szükséges tőke nem gyűlt össze, így a koncesszióját 1868-ban elvesztette. Ám már azelőtt, hogy a minisztérium visszavonta volna az engedélyt, másnak is engedélyezték egy Zugligetbe vezető vasútvonal építését. A Magyar Mérnök és Építész Egylet Közlönyének 1867. 2. számában olvasható engedély egy, „a budai lánczhídfötől Ó-Budára, és a katonai élelmezési raktárnál kiágazólag a zugligetbe tervezett lovonatu vasút építésére és üzletére” szól, kedvezményezettjei pedig gr. Festetics Béla, Balásy Antal, Herzberg A. és Tottis Z. vállalkozók.

A Mikó Imre miniszter által aláírt engedély IX. pontja kijelenti: „Különösen fentartatik Maygraber Ágostonnak Budát a Zugligettel összekötő gőzmozdonyú vasút építésére 1865. február 2-án kelt engedélylyel nyert előjoga azon világos kikötéssel, hogyha emez utóbbi gőzmozdonyú vasút létesítésénél a kérdésben forgó lóvonatú vaspálya egész vagy csak részbeni vonala igénybevételének szüksége előállna, engedélyesek, valamint jogutódai kötelesek az illető síneket, minden kárpótlásrai igény nélkül, saját költségükön eltávolítani”.

1868 és 1896 között lóvasút járt a Zugligetbe (Fotó: MMKM)

Mivel Maygraber koncesszióját visszavonták – ami miatt 1910-ig zajlott egy per Maygraber, illetve örököse és az állam között –, így a lóvasút elől minden akadály elhárult, ami 1868. június 30-tól közlekedett is. 

A kiállítás részletesen feldolgozza e vasút történetét: megtudhatjuk, hogy 1896. szeptember 15-től már villamos közlekedett a Szent István körúttól a Zugligetig, bemutatja azt az 1900. június 4-i szerencsétlen balesetet, ami miatt a pályát átépítették és meghosszabbítottak, és elmeséli a felszámolás történetét is.

A II. világháború után a vonal állapota fokozatosan romlott, és folyamatosan felmerült a villamosközlekedés megszüntetése. E drasztikus lépésre 1977 januárjában került sor, akkortól busz jár a villamos helyett. A helyi lakosokat egy ideig még azzal hitegették, hogy a buszok helyett az akkori Moszkva térről trolivonal épül. Még egy szovjet ZiU trolit is felvontattak ide, hogy annak használatát kipróbálják – persze felsővezeték nélkül ez sokat nem ért. A troliból nem lett semmi. Szerencsére az elmúlt években legalább a zugligeti állomásépület megújult, és most nemcsak a zugligeti villamos, hanem a XII. kerület, szorosabban Zugliget egész közlekedéstörténete elevenedik meg térképeken, archív fényképeken, járműmodelleken és eredeti tárgyakon keresztül. 

A kiállítás a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban

„Az omnibuszok világától a 291-es buszig – Zugliget közlekedéstörténete” című kiállítás a Hegyvidéki Helytörténeti Gyűjtemény és a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum szervezésében szeptember 30-ig látogatható a Lóvasút Kulturális és Rendezvényközpontban (1121 Budapest, Zugligeti út 64).