Az építési területen egyelőre kaotikus a kép: ami stabil pont, az 1732-ben felszentelt Szent Anna-plébániatemplom. Lebontották a parkolóházat (elöl, a templom balján) és a régi távbeszélő igazgatóságot (jobb oldalán). A távbeszélő L-alakú épületét még 1976-ben emelték Jeney Lajos és Bán Ferenc tervei szerint. A Budapesti Távbeszélő Igazgatóság megrendelésére készült, 11500 négyzetméteres irodatér a kétezres években hasznosítatlan maradt, így az új tulajdonosok a bontása, pontosabban az átépítése mellett döntöttek, helyére lakóház és boutique hotel kerül. 

A Szervita tér a Szent Anna-plébániatemplommal, a Mária-oszloppal és a Távbeszélő épületével 1976 körül (forrás: Wikipédia)

Pedig a távbeszélő a szocialista téralkotás egyik figyelemreméltó létesítménye volt, amit most beleemelnek az új architektúrába, vagyis semmi látható nem marad belőle. Sajnálatos azért is, mert jól jelentek meg a téren a 20. századi stílusok alkotásai, így most lesz egy nagy hézag az építészeti panteonban.     

                                                                  Az egykori Távbeszélő a beépítéskor 

A templommal szemben, balra a hetvenes években épült parkolót ugyancsak elbontották, ide 2020 harmadik negyedére felépül a Szervita Square Building hétemeletes irodaháza (cím szerint a Szervita tér 8. és a Fehér hajó utca 1.)

Ez még dicséretes is lenne, hiszen megszűnik az átmenő forgalom és autóáradat, ami a területet agyonnyomta, de olvassuk csak a fejlesztő Horizon Development Kft. koncepcióját: „a környezettudatos minősítést megcélzó Szervita téri fejlesztés 2020-tól 14.900 négyzetméteren kínál modern kereskedelmi- és irodatereket, valamint luxus lakóingatlanokat Budapest szívében. A modern, hét emeletes épület különleges formavilágával, könnyed, éteri szerkezetével, lágy homlokzatkontúrjaival és tükröződő felületeivel organikusan illeszkedik történelmi környezetébe. Átlagon felüli bevilágítottságával, funkcionális és hívogató belső tereivel, rugalmas kialakításával, természetes arányaival, kozmopolita hangulatával, valamint kiváló vizibilitásával és megközelíthetőségével ideális iroda- és kereskedelmi központ a belvárosban (kiemelkedő márkaértéket képviselve bérlői számára), és tökéletes helyszínül szolgál az emeleti luxuslakásoknak is”.

                                              Az új épület látványterve. A tempomtól egy üvegfal választja el 

Illeszkedni akkor tud a tér atmoszférájába, ha a környezetéhez méltó építészeti értéket képvisel. Ez megtörténhetett volna, amennyiben például az eredeti terveknek megfelelően Zaha Hadid buborékformájú háza került volna a térre vagy a templom mellé, a holland építész, Erick van Egeraat tervét valósítják meg. Egyik sem történt meg.

Az új épületek nem mutatnak izgalmas képet a látványtervek alapján, leginkább semmitmondónak, tucatszerűnek, bármelyik hasonló luxus projekttel pótolhatónak tűnnek a sok üveg és fémmegoldással, a minimalista architektúrával. Kicsit édeskésnek tűnik, ahogyan az építtetők az éteri megjelenésre és a történelmi környezetre hivatkoznak, de a végeredményt úgyis meglátjuk 2020-ra.

                                                       A parkoló helyére kerülő ingatlan

A revitalitáció részeként kialakítanak egy közparkot, bár a parkok és közösségi terek jelenkori értelmezése szerint beton és formára vágott növényzet kombinációja várható. Jelenleg a Szervita teret jórészt elfedik a mobil kerítések, egy sáv van a téren, ezen át elérhető a templom, a Városház utca és a Petőfi Sándor utca.

A szakrális épülettől a hotelt egy üvegfal választja majd el. Kimódolt a beruházó gondolata, hogy az épületek kapcsolata párbeszéd klasszikus és ultramodern, szakrális és világi között, de a kimódoltságtól még akár jó is lehetne ez a párbeszéd – ha az atmoszférát nem érné egyértelmű csonkítás.