Füst Milán az erzsébetvárosi Hársfa utca 6. szám alatt született 1888. július 17-én. Nyolcéves volt, amikor édesapja, Fürst Ignác Márton meghalt. Anyjával, Weisz Jozefával átköltözött a Dohány utca 63. szám alatti bérházba, mert az asszony itt kapott trafikengedélyt. A háromemeletes, eklektikus stílusú épületet Neuhauser Miksa és Rockenstein Viktor építkezési vállalkozó rendelte meg 1890 körül, a tervező neve ismeretlen. Közel húsz évig éltek kettesben, nagy szegénységben a trafik mögötti, udvarra néző helyiségben.

Az 1904 és 1944 között vezetett naplójában Füst Milán alapélményeként jegyzi a helyet: „második szülőföldem a Dohány utca”. Vagy: „Finom arc volt [az anyja], látom az üzletben barna kabátkájában”. „Emlék: napfény a Dohány utcában” – írja az egyébként „örökké kimerült, már fiatalon is aggastyán” költő. A hely később álmaiban is visszatér. „Álom: azt álmodtam, hogy régi Dohány utcai lakásunkon a fal mellett a földön fekszem és alszom. A másik fal mellett a földön anyám aludt s még egy nő […] Távolról csörömpölés hallik (olyan, mintha palackokat vert volna a földhöz valaki) s utána kiáltás: repülők jönnek, bombáznak…”

A nyolcéves Füst Milán bárányos szekérrel (Fotó: fustmilan.hu)

Somlyó György, aki a harmincas évek végén titkári minőségben segédkezett Füstnek a könyvtára és kéziratai rendezésében, úgy beszélt Fencsik Flórának adott interjújában erről a helyről, mint ahol a legjobb Füst-művek születtek. A sötét zugban írta korai verseit és tanulmányait, például a Nyugat folyóirat 1909-es, egyik első számában közölt líráját, valamint „élete legszebbjeit”, a Boldogtalanokat is, „olyan konyhában […] amely nem volt szélesebb, mint bejárati ajtaja”.

A legbeszédesebb mégis A feleségem története francia kiadása elé írt emlékezés a Dohány utcáról: „Tegnapelőtt, vagyis tizenöt évvel ezelőtt elmentem egyszer a szegények utcájába, oda, ahol fiatalságomat töltöttem, mint újságárus gyerek és egyéb efféle. Igen elegáns voltam: hatalmas hódprémes bunda volt rajtam és hatalmas perzsasapka, fekete püspöki süveghez hasonló. Kora délutáni idő volt, s valami csodálatos rőt fény borította be ezt a szegénynegyedet, amely világításról ma sem tudom, honnan eredt, hogy vajon mitől pirulhatott ennyire ez a zsúfolt tömkeleg, hiszen, mondom, még távol volt az alkonyat. Lehet, hogy a falak így akarták üdvözölni régi gyermeküket. S az üzleteket az amerikanizált nyomor öntötte el: óriási cégtáblák támadtak itt apró kis üzleteken, s ezeken mindenféle kedélyeskedő felírás volt olvasható.”

Édesanyja 1916 tavaszán meghalt, ekkor átköltözött a ferencvárosi Angyal u. 29. szám alá. Az ugyancsak eklektikus bérházat (korabeli cím: Angyal utca 15.) Czabányi Adalberta építtette. Füstéké (1923-ban elvette Helfer Erzsébetet) egy földszinti, kétszoba-konyhás lakás volt. Naplójában az Angyal utca is rendszerint előkerül, álomképként is. 1922-ben egy berlini utazás alkalmával például így ír: „Aztán eszembe jut, hol vagyok s visszaképzelem magam az Angyal utcába, amint éppen idegondolok. [...] S magát az Angyal-utcát nehéz elképzelnem, mert messze van..."

Angyal utca 29. (Fotó: varosban.blog.hu)

A Napló negyedik füzetében, amelyet 1922. október 1-től 1928. március 1-ig írt, a belső borítón két címet is feltüntetetett, ugyanis időközben az Angyal utcából átköltöztek a Budaörsi útra. A címek alatt, arra az esetre, ha elvesztené a naplót, a becsületes megtalálónak előbb húszezer koronát, majd (emelkedett a díj) ezer pengőt ígért. „Becsületes megtaláló (húszezer korona) (négyszáz) (ezer korona) ezer pengő jutalmat kap.”

1930-ban tehát már a Budaörsi út 18/b alatt éltek, majd 1939-ben a Németvölgybe költöztek. Otthonainak berendezését visszaláthatjuk a felvételeken, és bár több bútor, műtárgy, festmény velük költözött, édesapja fotója mindenhol ott volt, és „kerete rendszeresen ropog” lakásai falán. Az alkotó ekkor már ritkán mozdult ki, de ez nem jelentett gondot, hiszen otthon dolgozott. Tovább kellett költözniük, az épületet ugyanis 1945-ben bombatalálat érte. Füsték ezután a belvárosban, a Párisi u. 6/a alatt éltek 13 évig. Utolsó villájuk a Törökvészen volt, a Hankóczy Jenő utca 17.-ben. Az 1942-ben épült ház emeleti szintjét 1958-ban megvásárolták.

A Hankóczy utcai lakás dolgozószobája 1987-ben (Forrás: fustmilan.hu)

A Hankóczy utcai lakás ebédlőjének részlete (Forrás: fustmilan.hu)

Somlyó így emlékszik a sokat betegeskedő író kertes budai villákban töltött éveire: „Élete utolsó harminc évében [...] hol is láttam lakása, sőt azt mondhatnám, dolgozószobája falain kívül? Könnyűszerrel fel lehet sorolni. Villájának hátsó kertjében, a nagy kőasztalnál üldögélve, délután, munka végeztével, egy-két barátja és tanítványa körében; vagy hasonló helyzetben, az utóbbi években rózsadombi lakása kis kertjében, szemközt a domboldallal”.

A lakást berendezését az Iparművészeti Múzeum védetté nyilváníttatta 1987-ben, Helfer Erzsébet halálát követően.