Néhány éve még kevesen gondolták volna, hogy az egykori Karmelita kolostor ódon, okkersárga tömbje képes lehet bármi újat mutatni, mára azonban kiderült, hogy ez igenis lehetséges.

Az építése óta számos funkciót betöltő, legutóbb a Nemzeti Táncszínháznak otthont adó történelmi palota olyan módon újult meg, hogy az avatatlan szemnek elsőre talán fel sem tűnne. Más, más, de mégis miért más? 

A Miniszterelnökség új otthona, az egykori Karmelita kolostor (hátul) és régi ihletésű új irodaépülete (balra elöl) (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Az épület tagolása, magassága, az ablakok száma, formája és a tetőzet stílusa ugyanis nem változott meg, az épület mégis számos részlettel gazdagodott. Az új, de korhű stílusú kéményekbe például könnyen beleszerethet az ember, hiszen izgalmasabbá és mozgalmassá teszik a korábban egyhangú tetőt, hasonlóan a fém hófogókhoz, amelyek a lemenő nap fényében apró ledlámpásokként csillannak meg. Az ablaktáblák felszerelése pedig nemcsak a nap elleni védekezés miatt volt hasznos, hanem azért is, mert a mélybarna zsalugáterek finoman enyhítik az (aprócskának tűnő) ablakok monoton sorozatát.

Ráadásul az épület a Miniszterelnökség leendő székhelyeként így a Sándor-palotának is méltó szomszédja lett, finoman emlékeztetve minket arra, hogy a kormányfői rezidencia idehelyezése már egy évszázada is felmerült (erről itt olvashat bővebben).

A Szent György tér Színház utcai része tehát egészen megújult, már csak a Honvéd Főparancsnokság torzója árválkodik középen, amelynek „se veled, se nélküled” jellege az átépítésekkel még szembetűnőbbé vált. Most egészen úgy fest, mint a dicső múlt egy itt felejtett darabkája, amelyet a háború után megcsonkítottak, és azóta sem tudta senki eldönteni, hogy újjáépüljön-e, vagy eltűnjön végleg. 

Az új és a régi ellentéte: a volt Honvéd Főparancsnokság torzója, balra mögötte a Miniszterelnökség palotái, előtérben mai autók mellett egy piros Lada (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A Szent György tér nyugati oldalán, a királyi palota krisztinavárosi szárnya melletti építkezések is megállás nélkül haladnak. A Királyi Lovarda külseje már egészen hasonlít a bő száz évvel ezelőtti, Hauszmann-féle pompás önmagára, hiszen már a tetőzet míves díszei is a helyükre kerültek. Csakúgy, mint az épület betonfalainak külső kődíszei (az eredetinél masszívabb beton falszerkezetet az épület alatti mélygarázs tette szükségessé, emiatt ugyanis csak jóval sekélyebb alapozás valósulhatott meg).

Az épület előtti Csikós-udvaron már kialakították a Lovát fékező csikós szobrának régi-új talapzatát, amelyre évtizedes vendégeskedés után, a Hunyadi udvarról kerül vissza az alkotás, ahol az 2017-ben kezdődött restaurálásáig állt. 

A Lovarda tetejében már bátran lehet gyönyörködni, jelenleg a falak külső díszítését végzik (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A két udvart összekötő Stöckl-lépcső már hónapokkal ezelőtt elkészült, a mellette elhelyezkedő Főőrség épülete azonban csak mostanában kezd hasonlítani a fotókon látható eredetijére. A vasbeton falszerkezetre ugyanis folyamatosan építik rá a külső falazatot, amely a ház végső stílusát adja majd. A falborítás folyamatosan kúszik fel a szerkezet oldalain, az ablakok keretei és a főbejárat oszlopfői pedig már elkészültek. 

A Főőrségen még bőven van munka, az oszlopfők és az ablakkeretek viszont már sejteni engedik, milyen lesz a végső külső (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

A régi-új épületek tehát megállíthatatlanul készülnek, környezetük azonban továbbra is megújulásra, sőt: újragondolásra vár. A Szent György tér nagy része romokkal tarkított füves rét, amely azonban többnyire kihasználatlan. A történelmi zászlósor mellett, az egykori istállóépület és József főherceg palotájának helyén feltárt falak pedig olyan építkezésre emlékeztetik az embert, amely több száz éve maradt félbe.

A felújított épületek fényében ráadásul a királyi palota kopottsága is mind feltűnőbb: ma már világos, hogy a háború utáni újjáépítés nemcsak hogy nem volt méltó a Hauszmann-féle múlthoz, de mára már kissé groteszknek is hat. A díszeitől megfosztott neobarokk épületen éktelenkedő osztatlan, nagy táblás billenőablakok például a panelházak hangulatát idézik, a teljesen elpusztult (elpusztított) belső terek pedig csak tovább fokozzák az ellentmondásosságot.

Ahhoz tehát, hogy a várnegyed déli része ismét harmonikusabb képet mutathasson, a múlt néhány hibáját helyre kell még hoznia az utókornak.