2018. november 20. 09:53

Gerenday Antal vasakarattal, jó üzleti érzékkel szervezte meg hazánk első síremlékművészettel foglalkozó márványműgyárát. A Gerenday-cég számos síremléke áll még ma is a Fiumei úti nemzeti sírkertben: ők készítették például Vörösmarty Mihály, Jókai Mórné Laborfalvi Róza, Mészöly Géza festőművész, Lendvay Márton színész és még sok kiváló, hazánk felemelkedésén fáradozó család síremlékét. Unokája szavait idézve, Gerenday Antal „kora jellegzetes embere volt – és ez a kor volt Jókai kora is. Alakja és élete annak hőseire emlékeztet.”

Írta és fotózta: Havas Gyöngyvér;
Nyitókép: Gerle Lajos építész Fiumei úti temetőben álló sírkövének részlete, amely a Gerenday-cég kivitelezésében készült
 
 
A hazai sírkőművészet első jelentős gyárát megalapító Gerenday Antal 200 évvel ezelőtt, 1818-ban született Dömsödön. A kisnemesi származású polgárcsaládban számos jeles személyiséget találunk: Antal édesapja a Nemzeti Színház pénztárnoka, a testvére József egyetemi tanár és botanikus volt, aki megalapította a pesti Füvészkertet. Gerenday Antal az ipari-kereskedelmi pályát választotta, a szakmát Pesten tanulta 1832 és 1836 között. Az utókor szobrászként említi, azonban nincs adatunk arról, hogy valóban rendelkezett-e kőfaragó iparengedéllyel vagy mesterlevéllel. Annyi bizonyos, hogy tehetséges vállalkozó volt: felismerte a díszkőiparban rejlő lehetőségeket és megalapította az „Első Országos Szabadalmazott Márványműgyárat”.
 
 
 
 
A cégalapító Gerenday Antal portréja az Ország-Világ 1918. márciusi számából és egész alakos képmása (festmény forrása: Lukácsy András, Lex Gerenday, Bp., 2011, 115.o.)
 
 
Gerenday Antal idejében a sírkő még járulékos kereskedelmi cikknek számított. A megrendelők általában kőfaragómesterhez fordultak családjuk síremlékének elkészítése céljából, de akár egy vésnöktől, ácstól vagy aranyművestől is vehettek sírkövet. Gerenday Antal is egy bécsi származású ácsmester, Karl Jacobsohn sírkőkészletét és sírkőkereskedelemhez való jogát vásárolta meg 1847-ben, hogy beindíthassa saját vállalkozását. A cég szép fejléces számláinak némelyikén az 1848-as alapítási dátumot olvashatjuk. Fontos hangsúlyoznunk, hogy a hírlapok már 1847 nyarán beszámoltak a Kerepesi (ma Fiumei) úti köztemető létesítéséről. Gerenday Antalt minden bizonnyal gyors cselekvésre ösztönözte az új pesti temető megnyitásának terve. Különféle időtálló kőanyagokból – például gránitból; carrarai, sziléziai és ruszkicai márványból; piszkei vörösmárványból és süttői mészkőből – síremlékek, templomi keresztek, szenteket ábrázoló szobrok, kálváriák, keresztelőmedencék, köztéri emlékművek elkészítését is vállalták.
A Gerenday-cég metszettel illusztrált hirdetésének részlete a Pester Lloyd-Kalender 1863-as kiadásából
 
Gerenday Antal a gyárszabadalmat 1856 januárjában szerezte meg. A márványműgyár első központi műhelye a Király utcában, raktára pedig az egykori IV. kerületi Wurmhof (1874-től Wurm, ma Szende Pál) utcai Rupp-házban kapott helyet. A hivatalos üzleti könyv szerint az 1850-es évek első felében 32 alkalmazott dolgozott Gerenday cégében. A gyáralapító az alapanyagok biztosítása érdekében több kőbányát is bérelt Piszkén és Lábatlan környékén. A cég a vidéki helyszíneken dolgozó mesterekkel együtt körülbelül 200 főt foglalkoztatott. A Gerenday-cég készítette a művészértelmiség jelentős részének síremlékeit a XIX. század második felében. Gerenday Antal 1848-ban honvédnek állt, munkáihoz hazafiúi lelkülettel, nemzeti öntudattal viszonyult. Cége részt vett a honvédemlékek létesítésében – kassai honvédszobor, szolnoki és sepsiszentgyörgyi honvédemlék – és Kossuth Lajost ábrázoló szobrok elkészítésében is. A nemzeti célokra való tekintettel ezeket a munkákat mindig árengedménnyel vállalták el.
 

A szolnoki és a sepsiszentgyörgyi honvédemlék a Vasárnapi Ujság 1868-as és az 1875-ös évfolyamából
 
Gerenday Antal kiadott egy sírkőalbumot 1864-ben, ami hasonlóan működött, mint egy mai termékkatalógus. Ezt küldték el különböző vidéki helyszínekre. A megrendelő kiválaszthatta, hogy melyik típusú sírkövet szeretné elkészíttetni és egy külön melléklet az árakról is informálta. Az album a sírkövekre felhelyezhető díszítményekről is tartalmazott ábrákat, például koszorú, fűzfa, félbetört oszlop vagy fordított fáklya rajzát. A művészek sírjára további motívumok is készültek: áttört sasfejű lant koszorúval, ami a költészetet jelképezi, könyv vagy a színészetre utaló maszk, babérág.
 
Gerenday Antal 1864-ben kiadott albumának egyik lapja (Forrás: Kemény Mária, A Gerenday-féle sírkőgyár története (1847-1852), Ars Hungarica 1983, 1-2. szám, 51. kép)
 
 
Az első időszakban a cég a kő kitermelésétől kezdve minden munkafázist elvégzett, beleértve a síremlékek felállítását is. Ebből az időszakból sok obeliszk alakú sírkövet találunk ma is a Fiumei úti sírkertben. Ezek közé tartozik Kugler Antal és fia, Henrik cukrászok síremléke, a Madarász család sírboltja, Mészöly Géza festőművész emlékoszlopa, amiről sajnos már eltűnt az egykor palettát ábrázoló díszítmény. Jókainé Laborfalvi Róza színművésznő obeliszkje 1887-ben készült. A rajta lévő bronzdíszítményt Zala György készítette.
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
A Kugler és a Madarász család síremléke a Fiumei úti sírkertben
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Mészöly Géza festőművész és Jókainé Laborfalvi Róza sírkövének részlete a Fiumei úti temetőben
 
A kiemelkedő alkotásaikról a korabeli lapok is beszámoltak. A Vasárnapi Ujság 1855-ben így jellemezte Garay János költő, író, publicista emlékművét: „Garay János sírköve szép hamuszín márványból készült (…) talapzata göröngyös szikla, tetejét lant ékesíti. Elöl ezen felirat olvasható aranybetűkkel: „Garay János hamvainak tisztelői”, alább egy fülkében négy zöld kötetű könyv van igen természethíven márványból kifaragva, melyek az elhunyt költő munkáit ábrázolják.” Gerenday Antal készítette Vörösmarty Mihály síremlékét is. 
 
Garay János síremlékéről készült metszet a Vasárnapi Ujság 1855. augusztus 26-ai számából
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Vörösmarty Mihály sírja napjainkban a Fiumei úti temetőben és a Vasárnapi Ujság 1858. október 3-ai számának illusztrációján
 
 
A Gerenday-cég első kiemelkedő kvalitású munkája id. Lendvay Márton színész síremléke, amely 1859-ben készült. A tervezési munkálatokban részt vett Feszl Frigyes építész és Dunaiszky László szobrász is. Méltatása a Vasárnapi Ujság 1859 novemberi számában jelent meg. A színművész profilportréját övező tölgykoszorún az elhunyt nagyobb szerepeit, színműveit olvashatjuk, mint például Bánk bán, Othello vagy Hunyadi László.
Lendvay Márton színművész profilportréja a színpadi szerepeit felsoroló tölgykoszorúval
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Lendvay Márton síremléke a Vasárnapi Ujság 1859. november 6-ai számában és mai állapotában
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
Pákh Albert író, jogász síremlékéről készített korabeli metszet az általa alapított Vasárnapi Ujság 1870. november 13-ai számából és a síremlék mai állapota a Fiumei úti temetőben
 
A fellendülés hevében Gerenday Antal 1869-ben az Első magyar építési anyag termelő részvénytársasághoz csatlakozott, de ez a vállalkozás 1873 körül csődbe ment. A felszámolás utáni anyagi rendezésre feleségének, Borhy Rozáliának rédei birtoka is ráment, de a pesti üzlet és a család piszkei háza megmaradt. Gerenday Antalnak újra kellett kezdenie a vállalkozás felvirágoztatását, ami kitartásának és a cég jó hírnevének köszönhetően sikerült. Az unokája által 1972-ben írt család- és cégtörténeti kéziratban olvashatjuk, hogy üzleti könyveibe írt jelszava a következő volt: „Anyag, Erő, Szorgalom” és az első lapon „Isten segítségével”. Piszkén nemcsak üzemet alapított, hanem létrehozta a Piszke Karvai Olvasókört is, amely a második világháború végéig fennállott.
 
A cégalapító Gerenday Antal síremléke a piszkei temetőben (Forrás: Lukácsy András, Lex Gerenday, Bp., 2011, 122. o.)
 
Gerenday Antal 1887-ben hunyt el és a céget fia, Gerenday Béla vette át, aki a milánói Brera Akadémián végzett szobrászművészként. Édesapja halála után a cég nevét „Gerenday A. és fia” névre változtatta. Szobrászművészként tervezett is a cégnek. 
A XIX. század és XX. század fordulóján jelentkező új művészeti tendenciák a síremlékművészetet is érintették, a historizáló elemek mellett megjelentek a szecesszió jegyei is, ahogy ezt Gerle Lajos építész sírkövén is láthatjuk. Az obeliszk alakú klasszikus sírkövek mellett egyre inkább előtérbe kerültek az egyedi megoldású és vonalvezetésű, egészalakos szoborral, vagy mozaik berakással díszített síremlékek. Ez utóbbira példa a Felsőeőri Hegedűs család sírboltja. 
Gerle Lajos építész síremléke a Fiumei úti sírkertben
 
A Felsőeőri Hegedűs család sírboltja a Fiumei úti temetőben
 
Általános az elhunytat gyászoló angyalt vagy nőalakot ábrázoló szobor egy-egy figurális díszítményű síron. Gerenday Antal unokájának – akit szintén Antalnak hívtak – kéziratban fennmaradt visszaemlékezéseiből tudjuk, hogy a cég Olaszországból is importált szobrokat és sokszor bízott meg hazai művészeket tervezési feladatokkal. Szoboralakok általában az 1890-es évektől gyakoriak a gyár síremlékein. 
 
Gerenday Béla 1914-ben megszerezte a Fiumei út 7. számú bérházat, amelyben reprezentatív teremsort alakított ki, itt kapott helyet a faragószobrász-műterem is. Az első világháború után az alapanyagok beszerzése ellehetetlenült és a cég kevésbé időtálló mészkővel és műkővel dolgozott. Érthető módon a megrendelők az olcsó és egyszerű síremlékeket keresték. Az első világháború utáni keserű és nehéz években is sikerült életben tartani a vállalkozást.
 
Gerenday 1936-ban bekövetkezett halála után fia, Antal építészmérnök és kőfaragómester vezette tovább a családi vállalkozást. Még a cégalapító készítette el Kölcsey Ferenc első szatmárcsekei síremlékét az 1850-es években, ami egy félbetört márványoszlopot ábrázolt. Ez az ábrázolásmód elterjedt volt, például Reguly Antal nyelvész, utazó és néprajzkutató síremléke is ebbe a típusba tartozik. Kölcsey Ferenc halálának századik évfordulójára, 1938-ra új, nagyszabású síremléket emeltettek a tiszteletére. Ezt a második szatmárcsekei emléket már Béla fia, Antal készítette. A cégalapító unokája így írt visszaemlékezésében legkedvesebb alkotásáról: „Terveim közül legjelentősebb (méretek tekintetében is) Kölcsey Ferenc nagyszabású síremléke, amelyet szülőfalujában állítottunk fel. A költő előkelő és szerény emberi lényét, klasszikus ízlését, a mindenségnek felfelé kitáruló költészetét igyekeztem azon kor architektonikus elemeinek felhasználásával kifejezni.” (A síremlék felavatásáról szóló filmhíradót megtaláljuk az online elérhető filmhíradó-archívumban.)
 
Hasonlóan „közös” alkotásuk az 1860 körül elkészült kiskőrösi Petőfi-mellszobor is, amely homokkőből készült és az időjárás viszontagságainak következtében az 1930-as években kettéhasadt. A helyreállítását ugyancsak a „Gerenday A. és Fia” cég végezte és a felavatási ünnepségen már az unoka, Antal helyezett el koszorút az emlékműnél.
 
A kiskőrösi Petőfi-szobor első változata a Vasárnapi Ujság 1862-es évfolyamából
 
Gerenday Antal 1936-ban vette át a vállalat vezetését. A második világháború alatt tiltakozott az üldözések ellen, nem volt hajlandó a cégnél dolgozó zsidó tagok kizárására sem. Ahol csak tudott, segített a rászorulóknak. Visszautasította egy jó minőségű fekete svédgránit árukészlet átvételét is, mert a szállítók nem tudtak kielégítő választ adni a kövek eredetéről. Később kiderült, hogy gyalázatos módon a prágai zsidótemető lecsiszolt felületű sírköveit akarták neki jutányos áron eladni. Antal a háború után perui származású feleségével Peruban telepedett le. Elutazása után húga, dr. Lukácsy Istvánné Gerenday Alice lett a cég utolsó főnöke, aki az 1949-es államosításig vezette a családi vállalkozást. A Gerenday-féle márványműgyár fővárosi és vidéki síremlékei, köztéri alkotásai és emléktáblái ma is hirdetik a mintegy száz évig fennálló vállalkozás sikerét. Ezek az alkotások nemcsak egy-egy családra, kiváló művészre vagy tudósra emlékeznek, hanem a cégalapító Gerenday Antal életművére is.
 
***
 
A korabeli források mellett felhasznált irodalom:
Ifj. Gerenday Antal, Egy darab pesti múlt a Gerenday-cég évszázados íróasztala mellől nézve, kézirat, 1972.
Kemény Mária, A Gerenday-féle sírkőgyár története (1847-1952), Ars Hungarica 1983, 11. évf., 1-2. szám, 93–126.
Lukácsy András, Lex Gerenday: Egy polgárcsalád 150 éve, Bp., Corvina, 2011.

Hozzászóláshoz lépjen be, vagy regisztráljon!

Felhasználónév:
Jelszó:

Regisztráció | Elfelejtett jelszó