Két év után hamarosan újra láthatja a közönség a restaurált Csikós-szobrot. Ifj. Vastagh György alkotását gondos kezek igyekeztek az eredeti állapotába visszaállítani, hogy ismét teljes pompájában díszíthesse a budavári Lovarda előtti teret. Az 1900-as párizsi világkiállításon díjat nyert szobrot letisztították, a vázát megerősítették, és kijavították a rajta keletkezett sérüléseket.

Díjnyertes megoldás
 
Kíváncsian indulunk Solymárra, hogy a szobrot még megújulása folyamatában meglessük. Ha nem tudnánk, hogy jó címre érkeztünk, akár azt is hihetnénk, hogy a Laki Zrt. elhagyott csarnoka üresen áll. De ahogy az épület ajtaján belépünk, a hatalmas térben egyből magára vonzza a tekintetünket a gigantikus méretű ló. Ahogy még közelebb lépünk, megpillantjuk Csányi Szabolcs restaurátort, kollégáival, Pusztai Péterrel és Lehotzky Jánossal, amint a szobor körül tevékenykednek.
 
Csányi Szabolcs restaurátor (szemüvegben) és munkatársa, Pusztai Péter a szállítás előtti utolsó feladatokat egyeztetik (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)
 
Kérdésünkre, hogy miért számít egyedinek a szobor, megtudjuk, hogy elsősorban a kivitelezés módja teszi különlegessé. A köztéri szobrok ugyanis anyagukat tekintve általában bronzöntvények, míg a Csikós domborított bronzlemezekből készült. Az utóbbi megoldás jóval több munkát és odafigyelést igényel: Vastagh először agyagból formálta meg a művét, amelyből elkészítette a pozitívet. Ez alapján 0,8 mm-es lemezből megdomborította, kikalapálta, majd a kisebb lemezdarabokat összeszegecselte.
 
Más lenne-e a befogadói élmény, ha a szobor hagyományos technikával készült volna, azaz bronzöntvény lenne? A válasz – meglepő módon – az, hogy nem. A laikus szem számára nincs jelentős különbség az öntvény- és a lemezszobor között. Ebből arra a következtetésre jutunk, hogy ez a technikai virtuozitás inkább a szakmának szólt, mint a nagyközönségnek. A szobrász erőfeszítése nem is volt hiábavaló, ugyanis a szobor modelljét az 1900-as párizsi világkiállításon aranyéremmel jutalmazták.
 
A ló hátán egy szerelőnyílás van, feltehetően a szobor készítésekor ezen keresztül végezték az összerakását (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)
 
A Csikós értékét a bravúros technikai megoldás mellett tovább emeli a ló és a lovasa közötti látványos összhang. Vastagh híres volt arról, hogy alkotásának tárgyát természetes élőhelyén hosszan tanulmányozza. A bábolnai királyi ménesbirtokon végzett megfigyeléseinek köszönhetően elevenedik meg előttünk az élethű jelenet, amint a csikós megzabolázza lovát. A mű különlegessége tehát, hogy a csikós a ló mellett áll, és nem megüli azt. Az embernél magasabb – 380 centiméteres – állat így válik a lovasánál erősebbé, dominánsabbá, amelyet féken kell tartani.
 
A háború nyomai
 
Miközben érdeklődve hallgatjuk, hogy a Csikóst mi különbözteti meg a tipikus lovas szobroktól, egyre azon jár az eszünk, hogy vajon mi tette szükségessé a felújítását. A restaurátor – mintha kitalálná gondolatunkat – rátér a helyreállítási munkákra. „A szobor nem először esik át restauráláson, ugyanis az 1970-es évek végén egyszer már felújították” – kezdi, majd hozzáteszi: „Nagyon szerencsések vagyunk, hogy az akkori csapat tagjai közül fel tudtuk venni a kapcsolatot Kótai József restaurátorral, aki sok hasznos infromációval szolgált, amelyek különösen a tervezési fázist segítették elő”.
 
A háborús sérüléseket kijavították, a hiányzó sörénydarabokat visszahelyezték (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)
 
Megtudjuk, hogy a szobor konstrukciója egyáltalán nem kedvez az időtállóságnak. A  szobor rögzítését szolgáló furatok mellett ugyanis befolyik a csapadék, és megreked a talapzat alatt. Az őszi, tavaszi esőzéseknek következtében nem ritka tehát, hogy a szobor talapzatában hónapokig áll a víz. A vizes közegben a külső rézhéj pusztítja az belső acélszerkezetet.
 
A szobor áthelyezése előtt derült ki, hogy az alkotás épphogy áll a lábán, ugyanis az alsó vázat elpusztította a korrózió. A károsodás olyan nagy mértékű volt, hogy az instabillá vált szoborcsoport 15-20 cm-rel megdőlt a csikós irányába. A dőlés következtében szakadások keletkeztek az anyagban, amelyeket a szakembereknek helyre kellett állítaniuk, illetve ki kellett cserélniük az alsó vázat. De ezúttal rozsdamentes acélt használtak, hogy a szobrot megóvják a hasonló amortizációtól. 
 
A szobrász a bábolnai királyi ménesbirtokon végzett megfigyeléseket, ennek köszönhetően elevenedik meg előttünk az élethű jelenet, amint a csikós megzabolázza lovát (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)
 
„A váratlan és hosszú időt igénybe vevő vázcsere mellett, kisebb munkákat kellett végeznünk a szobron” – folytatja a restaurátor. A tisztításon túl ki kellett egyengetniük az apróbb sérüléseket, illetve pótolniuk kellett az alkotásból hiányzó egyes darabokat. Többnyire a ló szőréből tűntek el részek, pontosabban tincsek a farkából és a sörényéből. Arra a felvetésünkre, hogy vajon hogyan tudnak a turisták egy több mint 2 méteres talapzaton álló, csaknem 4 méteres lóból darabokat elvinni, a szakember nem tud egyértelmű választ adni.
 
Bár nem tartja lehetetlennek, hogy műgyűjtő kedvű látogatók otthonában pihennek ezek a részek, nem zárja ki az időjárás és a korábbi kevésbé jól sikerült forrasztások szerepét sem. Hozzáteszi, hogy vannak olyan részei a szobornak, amelyeket megtaláltak, így azokat csak a megfelelő helyre kellett illeszteniük. Sőt, a szakember azt is megjegyzi, hogy a jelenlegi szobor még így is jobb állapotban van, mint a 70-es években volt. Akkor ugyanis a lónak nem pusztán szőrszálai hiányoztak, hanem a teljes herezacskója.
 
Az utolsó simításokat végzik a szállítás előtt (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)
 
Érdeklődve hallgatjuk továbbá, hogy a javítások kiterjedtek a háborús sérülések végleges eltüntetésére is. Bár a szobrot negyven évvel ezelőtt is restaurálták ezzel a céllal, szerencsére ma már lényegesen jobb eszközök állnak a szakemberek rendelkezésére, amelyek segítségével teljesen eltüntethetik a háborús nyomokat.
 
Sajnos a beavatkozások hatására a szobron a természetes patina megsérült, ezért azt pótolni kell. Annak érdekében, hogy a javítás után kialakult felület ne hasson túl újszerűnek és gyárinak, a szakembereknek el kell érniük, hogy a szobornak természetes színe legyen. A probléma azonban az, hogy akár 20-30 évig is eltarthat, amíg a réz egységesen bezöldül. Mivel ezt az időt hosszú lenne kivárni, így a természetesnek ható zöld színt mesterségesen fogják kiváltani.
 
A fej nélküli ló
 
Ez idáig annyira elmerültünk a restaurálás kulisszatitkaiban, hogy észre sem vettük, hogy az előttünk álló lónak hiányzik a feje. Nem kell sokáig keresnünk, ugyanis a csarnok egy másik szegletében pihen. Kiderül, hogy a szobor elsősorban nem a felújítási munkák megkönnyítése miatt van darabokban, hanem a szállíthatóság miatt.
 
Sok fejtörést okozott a szakembereknek, hogyan szállítsák vissza a szobrot, ugyanis hatalmas méreteiből adódóan eredeti állapotában a közúti szállítás nem megoldható. Végül úgy döntöttek, hogy a ló fejénél megbontják az illesztést, és leveszik azt a darabot. A műhelyben végzett javítások befejezése után tehát darabokban viszik a szobrot a Lovarda előtti térre, a talapzatára helyezik, összerakják, majd az utómunkálatokat elvégzik. 
 
Rendkívül gondos munkát igényel a fej visszahelyezése – állítja Csányi Szabolcs restaurátor (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)
 
Bár laikusként azt gondolnánk, hogy mivel a szobor eredetileg is lemezdarabokból van összeszegecselve, így nem jelent nagy kihívást a fej visszaillesztése. A szakember azonban elárulja, hogy rendkívül gondos munkát igényel a fej visszaforrasztása. Ezt a feladatot a szobor legelső összerakásánál igen kreatív módón oldotta meg Vastagh.
 
A szobor hátán kialakított egy akkorka szerelőnyílást, amelyen épp, hogy befér egy kisgyerek. Feltételezhető, hogy ezen keresztül valaki bemászott a ló testébe, hogy onnan dolgozzon, míg a társa kintről végezte az összeszerelést. Ezt a trükkös megoldást azonban sem a korábbi restaurálásnál, sem most sem lehet alkalmazni, hiszen a csapat tagjai közül senki sem fér be a pici nyíláson. A szakember hozzáteszi, hogy reményeik szerint a terepen egy hét alatt elvégzik a maradék munkát.  
 
A szobor a Lovarda épülete előtt 1915-ben (Fotó: Fortepan)
 
Beszélgetésünk vége felé közeledve arról érdeklődünk, hogy mikor pillanthatja meg a közönség a teljesen megújult Lovarda környezetét. A válaszból kiderül, hogy a Csikós visszaállításával a rekonstrukció egy jelentős szakasza zárul le: ló és lovas hosszú évtizedek után végre visszakerül eredeti helyére, de azt még nem tudni, pontosan mikor láthatja a közönség.
 
A 2019 februárjában készült képünkön már látható volt a Lovarda előtt a szobor talapzata (a kép bal oldalán) (Fotó: Kozics Júlia/pestbuda.hu)
 
A kifejezetten a Lovarda elé tervezett, majd oda 1902-ben felállított szobrot igen megviselte a világháború. Bár az 1970-es években sikerült megmenteni, a felújított szobrot 1982-ben nem az eredeti helyén, hanem a Hunyadi-udvarban állították fel. Onnan 2017 nyarán bontották el, hogy most, megújulva visszatérhessen korábbi, őt illető helyére.
 
A szobrot már elhelyezték a Lovarda előtt, de nem láthatjuk, mert körbeállványozták, és még dolgoznak rajta. A kép 2019. július 18-án készült (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu).
 
A Csikós megérkezésével a Nemzeti Hauszmann Program célkitűzéseivel összhangban az összes épített objektum a helyére került a Lovarda környezetében, így már csak a projekt záróütemében megvalósuló tereprendezést kell kivárnunk, hogy a Lovarda megújult környezetében gyönyörködhessünk.
 
A Laki feliratú lepel takarja a Lovarda előtt felállított szobrot, a kép 2019. július 18-án készült (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)
 
 Balra a nemrég újjáépült Lovarda, középen a szintén most épült Főőrség, jobbra a királyi palota krisztinavárosi szárnya. A Lovarda és a Főőrség között messziről is jól látható az a négyzet alakú, körbeállbeállványozott terület, ahol a szobor áll. A kép 2019. július 18-án készült az Attila út felől (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu).
 
Nyitókép: A Csikós-szobor a solymári restaurátorműhelyben (Fotó: Putz Orsolya/pestbuda.hu)