Valójában a mai Széna téren, a buszpályaudvar helyén álló kórház története több mint 300 éves. A XVIII. században alakult itt egy kórház, amely nem a mai fogalmak szerint működött, hiszen akkor elsősorban a szegényeket fogadták be, aki tehette, otthon gyógyult. Elsősorban a ragályos betegeket szállították kórházba, ahol az elkülönítés fontosabb volt a gyógyításnál. A kórházakat a gazdagok adományai tartották el, és lényegében nem volt nagy különbség a szegényház és a kórház között. E korai intézmény mindössze 12 ággyal működött. 

Pestet és Budát 1739-ben pestisjárvány pusztította, ekkor a halottak lelki üdvéért egy kis kápolnát emeltek az épület sarkára. Az Egyetem 1777-es Budára költözése után a leendő orvosok képzésébe is bekapcsolódott 1784-ig ez a kórház.

A kórház 1935-ben (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum) 

A Szent János nevet előbb a kórház előtt, majd a kápolnában elhelyezett Szent János-szoborról kapta a mindvégig polgári igazgatás alatt álló intézmény. A szobor mellett a kápolnában egy Szent Vendelt ábrázoló kép is volt. A kápolna nemcsak a kórház betegei számára készült, mert a környék gazdái például a Szent János Kórház kápolnájába jártak esőért könyörögni. 

A XVIII. század végére a kezdetleges épület igen rossz állapotba került, szűkös volt, bár ekkor már 40 beteget tudtak ellátni. A kórház állandó pénzhiánnyal küzdött, és bár napirenden volt a felújítás, anyagi forrás nem volt rá. (II. József 1783-ben meglátogatta a kórházat, és olyan botrányos állapotban találta, hogy utasítást adott arra, hogy a klinikát ideiglenesen a Várban helyezzék el.) A Helytartótanács végül kötelezte a várost, hogy tegyen valamit. Ezért egy bizottság alakult annak megvitatására, hol is legyen az új kórház. A bizottság 1802-ben arra jutott, hogy a régi kórház telke erre a legalkalmasabb. Igen ám, de az építkezés és a felszerelés költségét a város nem tudta fizetni.

A pénz előteremtése ezután 17 évig zajlott, de közben a klasszikus feladatokat átvette az irgalmas rend kórháza, amely Marczibányi István alapítványának köszönhetően – Marczibányi a Császár fürdőt vásárolta meg, és adományozta a rendnek – állandó bevétellel rendelkezett. Ezért a régi kórház helyén szegényházat és női kórházat kívánt a hatóság felépíteni. A pénz 1819-re gyűlt össze, és az építkezés 1819. október 16-án kezdődött meg, az alapkövet József nádor és neje, Mária Dorottya helyezte el 1819. október 23-án. Az építkezés gyorsan ment, 1820-ra kész is volt az új épület. 

Ennek leírását Gárdonyi Albert: A hajdani Szent János-Kórház Budán című tanulmányából (megjelent a Budapest Régiségei 15. füzetében, 1950-ben) idézzük:

 „Az új intézmény legrégibb leírása az 1822. évi canonica visitatioban olvasható, amely szerint a polgári kórház (nosocomium civicum) és polgári szegényház (hospitale civicum) ugyanazon épületben van elhelyezve, amint a pesti Rókus-kórházban is ugyanez volt a helyzet. A kórházi rész az épület földszintjét foglalta el és 30 ágyra volt berendezve (lecticae universim sunt 30), ahol a beteg, terhes és elmebajos nőket ápolták (mulieres infirmae, pregnantes et amentes), tehát tisztára női kórház volt. A szegényházi rész az emeletet foglalta el, férfiak és nők befogadására szolgált (senio confecti cives utriusque sexus), de csupán kilenc ágyra volt berendezve, tehát a kórházi résznél kisebb terjedelmű volt.” 

A kórházat 1828-ban kibővítették. 18481849-ben hadikórházként működött, ekkortól már műtő is tartozott hozzá, 1868-tól pedig rendes nyilvános közkórházzá minősítették át. Ekkor már 10 kórteremben 250 beteget tudtak fogadni. Egy évvel később a szegényházat is elköltöztették. 

A kórház 1873-tól ismét bővült, 20 kórteremben 6 orvos látta el a betegeket. A század végén a város úgy döntött, hogy új, pavilonrendszerű kórházat épít Budán. Az új Szent János Kórház 1898-ban nyílt meg, ettől kezdve a Széna téri kórházat a „Régi Szent János Kórház” néven emlegették. 

A II. világháborúban megsérült épület (Fotó: Fortepan/Kunszt János felvétele)


A régi kórházban 1916-tól új osztályt szerveztek, mégpedig a „titkos” kéjnők, azaz az engedéllyel nem rendelkező prostituáltak számára, összesen 180 ággyal. 

A kórház 1932-től ismét szegényházzá, a Székesfőváros Dunajobbparti Szeretetotthonává alakult, és egészen a II. világháborúig szegényházként működött. A háború alatt olyan sérüléseket szenvedett, hogy 1949-ben a romokat elbontották.

Nyitókép: A kórház épülete 1890 körül (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)