Természetesen nem új keletű gondolat, hogy a városi utakat fák szegélyezzék, a pihenést és feltöltődést pedig parkok szolgálják. Ha azonban szemezgetünk Budapest gazdag parktörténelméből – akár csak a korabeli lapok alapján – két következtetést is levonhatunk. Egyrészt, hogy a fák (vagy akár az állatok) a városban nem mindig klimatikus és esztétikai célokat szolgáltak. 

Másrészt, hogy valamikor az 1970-es évektől indul az a folyamat, amikortól elkezd életminőségi kérdéssé válni, hogy feláldozzuk-e a zöld területeket a beépítések és az autóközlekedés oltárán. A Budapesti napló e heti cikkében ennek a két állításnak az alátámasztásához idézünk példákat.

Fát ültessetek!

1870-ben is program volt a fák telepítése, de leginkább a fák gazdasági hasznait igyekeztek ekkor kiemelni. A Hon 1870. április 16-án így ír erről: „Pest körül különösen szükséges volna a faültetés; meggátolni a homok káros szétszóródását. Hallom városi tanácsnok azon véleménynyel van, hogy a fa ültetése sokba kerül. Mintha az a fa nem fizetné ki magát idővel! Szederfákat is kellene ülteni, reá szorulunk még, sőt már rá is szorultunk a selyem tenyésztésre, és az ipar ez ága, annál inkább mivel a gyerekek és öregek is ellátják a selyem bogarakat és mivel kevés költséggel jár, jó pénzforrás lenne. Továbbá tenyészszenek fát a tanitók. Ha minden tanító kertjébe csak egy pár gyümölcsfát ültetne, arról a gyermekek megtanulhatnák az ojtást, szemzést, stb. mint más országban. Rosztermő években nálunk a szegénység éhen hal el, mert nem képes drága pénzen kenyeret venni, de ha gyümölcs van, ettől megvagyunk mentve. […] A ki a dunaparti raktárakat figyelemmel vizsgálja, bátran elmondhatja, hogy Magyarországból egy millió forintot kivisznek gyümölcsért Cseh, Morva, felső Ausztria, Tirol, Karint, Olaszországba. Ennek itthon kellene maradnia.”

Ezek biztosan nem gyümölcsfák. Az Andrássy út villái és fasora 1877 körül (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum, Klösz György felvétele)

Székek a Városligetben

Az Ezredévi kiállításra készülve számtalan olyan cikk jelent meg az 1895-ös lapokban, amelyek a Városliget védelméről, fáinak óvásáról szólnak. Most azonban egy más témájú hírt idézünk, amelynek kapcsán egy ismerős névvel találkozhatunk:

„A városligetben legutóbb Müller Lajos és Egyesy Kornél állították föl a díjfizetésért használható székeket. Minthogy szerződésük már lejárt, árverést hirdettek a székek fölállításának jogára. Buchwald Sándor évi 604 frtot ajánlott, Heimbach Ignác átlag 418 frtot. A tanács Buchwald ajánlatát pártolja. A régi bérlők 800 frtot fizettek. A tanács javaslatát vita nélkül elfogadták” – írja a Pesti Hírlap 1895. május 16-án.

Városligeti parkrészlet az artézi fürdő mellett 1894-ben (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum, Klösz György felvétele)

Buchwald neve minden bizonnyal ismert a várostörténetet kedvelő Olvasó számára, hiszen az ő emblematikus székei váltak a Dunakorzó jellegzetes utcabútorává is, és máig sok fővárosi közterületen ezekhez a székekhez hasonló ülőalkalmatosságok jelennek meg.

Ez már egy 1937-ben készült kép a jellegzetes Buchwald-székekről (Fotó: FSZEK  Budapest-képarchívum, Inkey Tibor képe)

A főváros parkjainak rendbehozatala

Nemcsak a parkok megléte, de sajnos a parkok rongálása is hosszú múltra tekint vissza Budapest történetében. Száz évvel ezelőtt például így írt erről a jelenségről a sajtó: „[A főváros parkjainak] rendbehozását a hatóság megkezdette és elég szép sikert ért el. De alig képes valamit tenni azok ellen, akik ezeket a kerteket vandál módon pusztítják. A vasárnapi kirándulók egyrésze, valamint a megvadult sihederek csoportja legázolja a füvet, letépi a bokrok virágait és a gyümölcsös galyakat. Szükséges volna tehát, ha a tanács intézkednék, hogy ezekre a közterekre rokkant katonák ügyeljenek, akik etekintetben a múltban is beváltak. De utasítani kellene rendőrőrszemeket is, hogy körletükben a parkokra, különös gonddal vigyázzanak”– írja a Pesti Hírlap 1920. április 29-én.

Margit-szigeti park a Margit fürdő épületének részletével 1916 (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum)

Új lakók az Állatkertben

A Szabad Nép 1945. április 22-i száma arról számol be, hogy a főváros húsellátásának megoldása érdekében helyrehozták a nagytétényi sertéshizlalót, sőt, szarvasmarhát is fognak itt tartani.

„E cél érdekében még egy másik, érdekes terv megvalósításával is foglalkozik a főváros. Arról van szó, hogy a teljesen üres és elnéptelenedett Állatkertben baromfi, házinyúl és kecske tenyésztésére rendezkednek be” – írja a lap. Ehhez hozzátartozik az a szomorú tény is, hogy az ostrom alatt az Állatkertben tartott vadállatok jelentős része elpusztult, így valóban üresen állt a létesítmény.  

„Az elgondolás az, hogy ezekből az állatokból az Állatkertben megfelelő számú fajtenyészetet állítanak fel és azután az állatok egy részét továbbszaporításra kiadják magántenyésztőknek, akiknek ugyanannyit kell viszszaszolgáltatniok, mint amennyit kaptak. Ezzel a megoldással a magántenyésztést is támogatni tudják és így alapot teremtenek arra, hogy a főváros lakosságának hússzükségletét a baromfi, házinyúl és kecsketenyészettel is biztosítsák” – írja a cikk.

Az Állatkert 1948-ban. Ekkorra már visszakapta régi szerepkörét (Fotó: Fortepan)

Ne vágják ki a fákat a Keletinél!

A Magyar Nemzet 1970. április 8-i száma közli a Főkert akkori igazgatójának, Radó Dezsőnek a levelét, amelyben a Keleti pályaudvar indulási oldala és a Thököly u. 10–12. szám közötti területen megvalósuló fakivágás ellen tiltakozik.

„A jelzett területen autóparkolót építenek. A parkolóhely határvonalát úgy tervezték és tűzték ki, hogy 1 db 60 cm-es, 1 db 40 cm törzsátmérőjű platán és 1 db 40 cm törzsátmérőjű szilfa kerül kivágásra. Gondosabb tervezéssel és kitűzéssel a fák megmenthetők lettek volna. A hatalmas idős fák kivágástól való megvédése esztétikai, légtisztitó és porlekötő tulajdonságokon felül azért is indokolt, mert az autóparkolóhelyeken nyári időben az árnyékvetés nagyon előnyös. A kivitelező a fák gyökereit elvagdosta. A fák eltávolítását most balesetveszélyre való hivatkozással kérik. (Megjegyezzük, hogy a balesetveszély elhárítására jelenleg semmit nem tesz. A fák kikötéséről nem gondoskodik.) Véleményünk szerint a fák megtartására még most is mód van. A kihagyott fahelyekbe űrszelvényen felül nyúló vascsőoszlopokat kellene lebetonozni, melyekhez megfelelő magasságban a fák kikötése elvégezhető. A kikötést 2-3 évig kellene alkalmazni, ameddig a gyökerek regenerálódnak, hiszen azután a támasztó szerepet újból átveszik”– írja az igazgató.

Az idézett cikk, illetve a Keleti pályaudvar környékének átalakulása tökéletes illusztrációja az 1970-es években bekövetkezett változásnak a városi térben: az addig még viszonylag levegős, tágas, sétáló emberek és fák által dominált városi utcaképeket ekkor váltja fel a zsúfolt városi autópályák látképe, és ekkortól kezdik kiszorítani az autók a városból az életet. Először – mint példánk is mutatja – a fákat, utána a sétáló embereket.

A belvárosi autópályává változott Baross tér 1970-ben (Fotó: Fortepan)

Csendben fogy a zöld terület

A Népszabadság Budapest melléklete 1995. április 4-én arról ír, hogy Budapesten és környékén folyamatosan csökkennek a zöld területek, részben a budai oldali beépítések miatt, és mert sokszor erdőterületeket minősítenek át építési területté.

„Papíron ugyan csak 35 hektárral csökkent az összességében kétezer hektárnyi közhasznú zöldfelület, a valóságban elveszített zöldterület azonban ennél jóval nagyobb lehet. A cseretelkek nagy része például erdőminősítést kapott, a terület azonban ma még majdhogynem puszta föld, igazi erdő csak évek múlva lesz rajta” – írja a lap.

A másik problémát a parkok fenntartása okozza: „A főváros költségvetése 343 millió forintot szán a központi fenntartású parkok ápolására. Ez az összeg 41 millióval kevesebb a múlt évben erre felhasznált összegnél. A parkokon pedig már az is látszik, ha csak egyetlen kaszálás elmarad. A kerületi önkormányzatok által fenntartott parkok e téren vegyes képet mutatnak. Azokban a kerületekben, amelyeken a képviselő-testület a legolcsóbb kertészeti vállalkozás ajánlatát fogadta el, a »takarékosság« meglátszik a parkokon is.”

A Főkertnek nem csak a csökkenő költségvetés volt az egyetlen problémája: a Népszabadság Budapest melléklete 1995. április 25-én interjút közölt Kocsis László vezérigazgatóval, aki többek között arról is beszámolt, hogy a Főkert erős versenyben van a különböző kisebb kertészeti szolgáltatókkal, magánvállalkozásokkal, amelyek elsősorban a feketefoglalkoztatás miatt tudnak sokkal alacsonyabb árakkal dolgozni.

Egy biztos: a fenntartás máig jelentős kérdés valamennyi fővárosi zöld terület kapcsán.

A Főkert munkásai 1995-ben (Fotó: Népszabadság Budapest melléklet 1995. április 25., Szandelszky Béla felvétele)

E heti időutazásunk végéhez értünk. Zárógondolatunk a Buchwald-székekhez kapcsolódó hírhez kötődik. Ha valaki – nos, nem mostanság – Koppenhágába repül, a reptéren nem valamilyen híres épületet mutatnak neki. Nem valamilyen hősi szobrot. A jellegzetes koppenhágai pad fogja fogadni, és külön felhívják az utazó figyelmét arra, hogy ezzel a paddal sok helyen fog találkozni a városban, ne felejtsen el megpihenni rajta, készítsen róla fényképet, élvezze a napsütést, beszélgessen egy helyivel! Jó példája ez annak, hogyan lehet megbecsülni azokat az apró jeleket és tárgyakat a városban, amelyek korokon át meghatározzák a városképet, hogyan lehet büszkének lenni egy olyan egyszerű tárgyra is, mint egy pad. Hiszen éppen ezek az apró elemek, fák, padok, székek teszik a várost emberi léptékűvé.

Budapestnek is vannak ilyen emlékei, érdemes felfedezni őket. 

Nyitókép: A Városmajor 1915-ben (Fotó: FSZEK Budapest-képarchívum, Varju Pál fotója)