A második honalapítóként ismert IV. Béla 750 évvel ezelőtti halála, bármennyire is kerek évforduló, nem keltett túl nagy feltűnést Magyarországon. Bár lehetett rövidebb-hosszabb megemlékezéseket olvasni itt-ott, a mongolok elleni küzdelmeiről és az 1241–1242-es tatárdúlás után az ország újjáépítésére tett erőfeszítéseiről, arra egyik írás sem tért ki, mi mindent köszönhet neki Budapest.

IV. Béla ábrázolása a Thuróczi-krónika augsburgi kiadásában (1488)

Holott nem éppen érdektelen tény, hogy az 1270. május 3-án elhunyt királyunk alapította a mai Budát. Zolnay László neves régész, történész szerint az építkezések a Várhegyen a mongol hadak kivonulása után nem sokkal, már 1243-ben elkezdődtek. Béla fallal vetette körbe a várost, hogy megvédje az Óbudáról és Pestről betelepített magyar és német lakosságot a következő támadástól, kialakíttatta utcaszerkezetét, felparcelláztatta a telkeket, és megindulhattak az építkezések.

A néhány év alatt felépült település királyi székváros lett, a későbbi évtizedekben pedig visszavonhatatlanul elnyerte a fővárosi rangot. A középkori Buda évszázadokon át az ország központja és a Duna gyöngye volt, szépségéről legendák születtek, krónikák és útleírások sora számolt be a pompájáról.

IV. Béla a Képes krónikában (1360)

Bár az azóta eltelt évszázadokban a várost többször lerombolták különböző háborúkban (1686, 1849, 1944–1945), Budavár utcáin ma is számtalan emlék őrzi az alapítás utáni esztendőket. Ha most nekiindulnánk, hogy felkeressük azokat a helyszíneket, amelyekhez IV. Bélának köze volt, hosszú túrára készülhetnénk.

Bizonyíthatóan ő építtette a Szentháromság téren álló Nagyboldogasszony-templomot (még ha azóta többször át is építették), amelyet írott források először 1247-ben említenek, az alapítás utáni években készült el a Mária Magdolna-templom is (melyet 1945 után leromboltak, ma csak a tornya áll), az általa alapított domonkos kolostor falai ma is láthatók a Halászbástya felől a Hilton szállóba befoglalva, az általa alapított ferences kolostor romjai is megvannak a Sándor-palota alatt, nem egy épületben találunk olyan ülőfülkéket, amelyek az ő életében készültek, s több budavári lakóház utcafrontja őriz olyan részleteket, amelyekre IV. Béla ugyanúgy rápillanthatott, mint mi tesszük, amikor az ódon házak között sétálunk.

Sőt, az általa épített várfalak egy része is megvan, ezekből a felszín felett is láthatunk részleteket budavári felfedezőtúránk során.

IV. Béla aranybullája (pecsétje) egy 1252. évi oklevélen. Előlapján a trónuson ülő király, fején koronával, jobbjában liliomos jogarral, baljában az országalmával. Felirata: Béla, Isten kegyelméből Magyarország, Horvátország, Ráma, Szerbia, Galícia, Ladoméria és Kunország királya

Ám halálának 750. évfordulóján mégsem találunk az általa alapított városban egyetlen helyszínt sem, ahová letehetnénk az emlékezés koszorúját. Ami felettébb meglepő, hiszen Budapest arról nevezetes, hogy szeret szobrot állítani híres embereknek, neves magyaroknak.

Budapest legfontosabb terein több méter magas talapzataikról pillantanak le ránk a nemzet nagyjai, kiemelkedő történelmi személyiségek, nagy formátumú hazafiak, megalkuvást nem ismerő hősök, a nemzetnek dicsőséget szerző tudósok, művészek és írók, arra emlékeztetve minket, földi halandókat, hogy erkölcsben, tudásban, tettben, hazaszeretetben vagy egyéb erényekben fölöttünk állnak, s így példaképül szolgálhatnak hétköznapi küzdelmeinkben.

A híres magyarok mellett más nemzetek fiainak szobrait is fellelhetjük szerte a városban, gyakran még olyan külföldi személyekét is, akiknek élete és tevékenysége semmilyen módon nem kötődött az országhoz és a fővároshoz. Az Egyesült Államok első elnökének, George Washingtonnak – az amerikai nemzet atyjának – 1906-ban állítottak egész alakos szobrot a Városligetben.

George Washington, az amerikai nemzet atyja a Városligetben és Ronald Reagan a Szabadság téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Két emlékhelye is van a magyar fővárosban a 2004-ben elhunyt Ronald Reagan amerikai elnöknek, mellszobrát alig két évvel halála után, 2006-ban avatták fel szintén a Városligetben, egész alakos szobra pedig 2011 óta áll a Szabadság téren, az amerikai nagykövetség, a szovjet emlékmű és a magyar Parlament közelében.

Az 1965-ben elhunyt Winston Churchill brit miniszterelnök (és Nobel-díjas író) mellszobrát (Varga Imre alkotását) szintén a Városligetben állították fel, a róla elnevezett sétányon, 2003-ban. A Török Köztársaság megalapítójának és első elnökének, Mustafa Kemal Atatürknek – akit hazájában a törökök atyja névvel illetnek – 1993-ban Budán, a Naphegy téren avatták fel a mellszobrát, majd pedig egy újabbat 2012-ben a XIX. kerületben, Kispesten, ahol az emléknek helyet adó parkot is róla nevezték el.

Winston Churchill a Városligetben, Kemal Atatürk a Naphegy téren, Ronald Reagan a Városligetben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Még olyan, idehaza kevéssé ismert idegen uralkodónak is van Budapesten domborműves emléktáblája, mint XII. Károly svéd király, aki ifjúkorában iszákosságáról volt híres, és rendszeresen birkákat fejezett le a palotájában, amíg minden vérben nem úszott. S akinek annyi az érdeme és a kapcsolódása a magyar fővároshoz, hogy 1714-ben, hazafelé tartva országunkon keresztüllovagolt. De van itt szobra Simon Bolivarnak, a dél-amerikai függetlenségi háború egyik vezetőjének vagy José Martí kubai szabadságharcosnak is, akik valószínűleg nem fordultak meg a magyar fővárosban, s a neveket még hosszasan lehetne sorolni.

Külföldi csoportokat városnéző sétára kísérő idegenvezetőktől tudjuk, hogy Budapest az idelátogató turisták számára valóságos kincsesbánya: érkezzen bár a vendég Londonból, New Yorkból, Ankarából, Stockholmból vagy máshonnan, számtalan olyan emléket lehet mutatni neki Budapesten, amely a saját országával, nemzetével kapcsolatos. S a külföldiek természetesen boldogan fedezik fel honfitársaik szobrát és egyéb emlékhelyeit a magyar fővárosban.

XII. Károly svéd király keresztüllovagolt az országon. Domborműves emléktáblája a Belvárosban, a Váci utca 43. alatt látható (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)

A második honalapítóként is tisztelt IV. Béla jóval többet tett ezért a városért, mint a külfödiek, a keresztüllovagolást messze túlszárnyalva, de nincsen önálló emlékműve Budapesten, sőt még egy emléktábla sem szól arról, hogy a királyban a középkori magyar főváros megalapítóját tisztelhetjük.

Igaz, a Pesti Vigadó külső homlokzatán, a magyar történelem jelentős szereplői között ő is helyet kapott egy portrészobor formájában, a Hősök terén álló Millenniumi emlékművön, a hét vezér szoborcsoportot ölelő két íves oszlopcsarnok egyikében az ő alakja is megtalálható, 13 másik magyar történelmi személyiség társaságában, valamint az Országház homlokzatán és kupolacsarnokában is fellelhetjük szobrát, az épületet kívül és belül díszítő 242 egész alakos alkotás között. De halálának e kerek évfordulóján mégsem koszorúzhatjuk meg a Vigadó vagy a Parlament épületét, netán a honfoglalás ezeréves jubileumára készült Millenniumi emlékművet.

A 14 legfontosabb magyar történelmi személyiség között IV. Bélának is jutott egy talapzatnyi hely a Hősök terén, a Millenniumi emlékművön (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Millenniumi emlékművön álló szobrot Köllő Miklós készítette 1905-ben (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Köllő Miklós szép pesti szobra nem ellensúlyozza azt a hiányt, hogy Buda megalapítójának nincsen emlékhelye a Várhegyen, abban a városban, amely neki köszönheti létezését (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Hősök terén, IV. Béla szobra alatt található ez a dombormű, felirata: IV. Béla a tatárjárás után felépíti az országot (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Az Országház épületén IV. Béla szobra a Duna felőli homlokzaton kapott helyet. Innen tekinthet át a túlpartra, a hálátlan Budára, amely számtalan kisebb-nagyobb hírességnek, sőt Pesthez hasonlóan más nemzetek fiainak is sokféle emléket állított, ám alapítójáról a halála óta eltelt 750 év alatt teljesen megfeledkezett.

De mit is láthat IV. Béla a parlament dunai homlokzatáról, a főemeleti loggia fölötti magaslatról, ha átnéz a túlpartra? Kinek van odaát becsülete? Észak felé fordulva, a Bem téren, a lengyel Bem Józsefet pilllanthatná meg, akinek, ő is belátná, joggal állítottak ilyen szép emlékművet 1934-ben (Istók János alkotását), hiszen a magyar szabadságért harcolt.

IV. Béla az Országház épületén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Délebbre, a Batthyány téren csak nehezen venné ki nemzeti költőnk, Kölcsey Ferenc alakját, mert ugyan 1939-ben a tér közepén avatták fel a románok által megsemmisített nagykárolyi szobor másolatát, Kallós Ede alkotását, a metróépítésre hivatkozva 1950-ben elbontották, s csak 1974-ben hozták vissza a tér szélére száműzve, megfosztva posztamensétől. Láthatná vele szemben, a tér túloldalán Batthyány Lajosnak, az első magyar miniszterelnöknek a szobrát, aki e jeles tisztségért az életével fizetett. Stremeny Géza alkotását, amely méreteiben jóval kisebb Bem apó alakjánál, 2008-ban állították fel.

Még délebbre, a Várhegyen, a Halászbástya mögött meglátná nagy ősének, Szent István királynak a szobrát, Stróbl Alajos alkotását, igaz, ő háttal áll (ül a lován) a városnak, mert a Nagyoboldogasszony-templom (s így jelképesen a kereszténység) felé fordul, s nem is járhatott a Várban, mivel az ő életében Buda még nem létezett.

IV. Béla a főemeleti loggia fölött elhelyezkedő 8 királyszoborból balról az első (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Még délebbre nézve, egyenesen megütközne, ha meglátná, hogy az általa alapított Budán, a Várhegy palota előtti ormán a város múltjához egyáltalán nem köthető, tévedésből idehelyezett osztrák császári katona, Savoyai Jenő foglalja el azt a jelképértékű helyet, amely talán éppen őt magát, IV. Bélát illetné meg a város alapítójaként.

Valószínűleg nem vigasztalná, hogy az ország más városai nem voltak ilyen feledékenyek, és a mai napig hűségesen ápolják emlékét. Számos településen megtaláljuk a róla készült alkotásokat, határon innen és túl.

 

Visegrádon 1939-ben állították fel  IV. Béla szobrát, Krasznai Lajos művét

Körmenden 1994-ben avatták fel Párkányi Raab Péter alkotását

Visegrádon, ahol az 1241–1242-es tatárjárás után IV. Béla szintén várat építtetett, a város kapujában állították fel az uralkodó monumentális emlékművét. Egész alakos vagy lovas szobrok, mellszobrok örökítik meg alakját többek között Csécsen, Dunakeszin, Kimlén, Körmenden, Szegeden, Szentpéterszegen, Veszprémben, Zalaegerszegen, emlékeztetve a kései utódokat arra a soha el nem évülő érdemére, hogy a tatárjárás után újjáépítette Magyarországot.

 

Szentpéterszegen 2000-ben adták át IV. Béla szobrát, Győrfi Lajos munkáját

Kimlén 2001 óta látható Rieger Tibor alkotása

Budapestért más városokhoz képest jóval többet tett IV. Béla, így különösen hiányérzetet kelt ez az emberben, hogy városlapítóként nem jelenik meg, de ez egyáltalán nem meglepő. A fővárosban 1858-tól, a Katona Józsefet ábrázoló első köztéri emlékszobor felállításától kezdve a főváros, a kormányok, a szoborbizottságok mindig kampányszerűen tudták le egy-egy  fontos vagy híres személy emlékének megörökítését.

Soha nem történt meg a magyar nemzet nagyjainak számbavétele, így nem létezhetett ehhez igazodó átgondolt emlékezetpolitika sem. Így leginkább a véletlenen múlt, hogy egy-egy történelmi személy, híres író, nagy festő, kitűnő zeneszerző egész alakos szobrot kap-e több méteres talapzattal központi tereken, vagy netán eldugott utcácskában jelenik meg kis méretű mellszobra. Sok esetben a magyar örökséget összefüggéseiben nem ismerő ötletgazdákon múlt, hogy kinek állítottak szobrot, emléktáblát a fővárosban.

A tervszerűség és a tudatosság csak az 1945 és 1989 közötti diktatórikus évtizedeket jellemezte, de akkor nem a nemzet nagyjait vették számba, hanem a kommunizmus, a szocializmus és a munkásmozgalom hazai és külföldi teoretikusait, főideológusait, diktátorait, uralkodóit, támogatóit, követőit, képviselőit, dicsőítőit, híveit, harcosait összesítették, hogy a róluk készült szobrokkal, emléktáblákkal árasszák el Budapestet, s utcákat, iskolákat, intézményeket, díjakat nevezzenek el róluk – a múltat végképp eltörölve, ahogyan azt az Internacionálé megfogalmazta.

Balra: Vietnám kommunista vezetőjének, Ho Shi Minhnek a szobrát 1970-ben avatták fel a budapesti Hanoi parkban (ma Függetenségi park), 1991-ben eltávolítottak (forrás: Tükör, 1970. szeptember 8.). Jobbra: Georgi Dimitrov bolgár kommunista vezető szobrának felavatása 1983-ban a Dimitrov téren (ma Vámház tér), az 1954-ben készült mellszobor helyére állították, a rendszerváltás után eltávolították (Forrás: Népszabadság, 1983. május 12.)

Az akkori uralkodóosztály tagjai úgy gondolták, hogy az utcai alkotások a fennálló rendszer köztéri reklámfelületei, az újraírt magyar történelem legfőbb népszerűsítői, és minden másnál hatékonyabban terjesztik az általuk képviselt világnézetet. E propaganda annyira sikeres volt, hogy máig kitörölhetetlen nyomokat hagyott a magyar közgondolkodásban.

A Budát alapító IV. Béla korának nem akadtak efféle kortesei, így ha ma egy turista végigsétál a Vár ódon utcáin, eszébe jut mondjuk Mátyás király, a számtalan török elnevezés által szinte már megszépült oszmán megszállás, a város visszavétele a töröktől 1686-ban, majd az osztrák császári erőktől 1849-ben, az 1848. március 15-én a vári börtönből kiszabadított s később a szocialista eszmék terjesztőjévé vált Táncsics Mihály, talán a Sándor-palota miatt Andrássy Gyula is, aki az épületet miniszterelnöki rezidenciává alakíttatta, esetleg Ferenc József, akinek uralkodása idején felépült a neobarokk királyi palota, de nem jut eszébe IV. Béla, aki a várost megalapította és felépítette.

IV. Béla alapította a Nagyboldogasszony-templomot (Mátyás-templom), amelyet írásos források 1247-ben említenek meg először, tőle balra a Szentháromság-szobor látható (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény, Klösz György felvétele 1874-ből)

Az emlékezet alakulását jelentősen befolyásolja, esetleg torzítja a Várnegyedben is, hogy mit is látunk a közterületeken, s IV. Béla alakja nem jelenik meg.

Pedig a Várnegyedben meglehetősen sok köztéri szobrot találunk. A legrégebbi műalkotás nem személyt ábrázol: az 1691. évi nagy pestisjárvány után Buda polgárai fogadalmi oszlopot állítottak a Nagyboldogasszony-templom előtt, a ma is látható, méretiben is tekintélyes Szentháromság-szobrot 1713-ban adták át. Szintén a Szentháromság téren 1785-ben emelték azt a díszkutat, amelyet  Pallas Athéné szobra díszített, az alkotást később a budai Városháza sarkán állítottak fel (igaz, ma nem az eredetit, hanem a másolatát láthatjuk).

Pallas Athéné szobra a Szentháromság téren látható, eredetileg kútszobor volt (Fotó: Bukovszki Péter/pestbuda.hu)

Az első budavári (és egyben első fővárosi) köztéri alkotás, amely valódi személynek állított emléket, a Ferenc József által megrendelt és 1852-ben a Szent György téren felállított Hentzi-emlékmű volt; a Vár osztrák katonai parancsnoka 1849. május 21-én kapott halálos sebet, amikor a honvédek visszafoglalták Budát az osztrák császári erőktől. A 22 méter magas, ércből (öntöttvasból) készült oszlop központi szoboralakja, a haldokló páncélos vitéz, akinek feje fölé egy angyal tartott babérkoszorút, csak utalt az osztrák katonatisztre, arcát sisakrostély fedte.

Hentzi tábornok fő bűne a budapestiek szemében az volt, hogy a Várból szétlövette a védtelen Pest gyönyörű Duna-parti palotasorát. Az emlékére készült alkotás a magyarok számára az elnyomás jelképe volt évtizedeken keresztül, Kossuth Lajos szavaival a nemzet arculcsapása.

A Hentzi-emlékmű a Várban, a Szent György téren, 1889-ben. Csak 1899-ben sikerült eltávolíttatni (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)

Amikor 1893-ban a Dísz téren felállították ugyanennek az 1849. május 21-i csatának a magyar emlékét, hirdetve a dicső tettet, hogy a honvédeknek sikerült visszavenniük az osztrákoktól Buda várát, az az ellentmondásos helyzet állt elő, hogy a magyar győzelmet éltető, Zala György által tervezett Honvéd-szobrot és az osztrák veszteséget megörökítő Hentzi-emléket alig kétszáz méter választotta el egymástól. A magyarok által gyűlölt oszlopot csak 1899-ben sikerült eltávolíttatni a Várból.

De nem sokáig örülhettek az itt élő polgárok, hogy Hentzitől megszabadultak, mert hamarosan ismét egy osztrák császári katona monumentális emlékműve állt a Várban, mégpedig Savoyai Jenőé, akinek lovas szobrát 1900-ban állítottak fel az akkor épült királyi palota Duna felőli kertjében.

A francia születésű osztrák császári katonatiszt, Savoyai Eugen szobra a Budavári Palota előtt. Nem ide készült, hanem Zentára, az 1697-es ottani csata emlékére (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Megdöbbentő történelemhamisítás, hogy a Várhegy ormán, a palota Dunára néző teraszán, a legnagyobb magyar uralkodót megillető lefontosabb fővárosi szoborhelyszínen egy francia születésű osztrák császári katona lovas szobra áll. Hogy került ide Savoyai Eugen (ahogy a szobortalapzaton nevezik), elfoglalva a csodálatos reneszánsz budai palotát építő Mátyás király vagy a városalapító IV. Béla helyét? Hauszmann Alajostól tudjuk, hogy csak ideiglenesen tették a palota elé, s így tévedésből maradt itt.

Nyugodtan leszögezhetjük, hogy ennek a szobornak az ittléte a történelmi tévedések rögzítéséhez járul hozzá. A palota elé helyezett pozíciójából adódóan, ahonnan lenéz a városra, Budára és a lábainál heverő Pestre, a gyönyörű Dunára, joggal hihetné bármelyik magyar gimnazista, hogy neki köszönhetjük Buda török alóli felszabadítását, holott ez egyáltalán nem igaz. Harcolt itt ugyan 1686-ban, 23 évesen, de Buda visszafoglalását Lotharingiai Károly irányította, Savoyai pedig csak a későbbi években vált nagy törökverővé, így a francia herceg és osztrák császári katonatiszt sem Budának nem hőse, sem ennek a nemzetnek, soha nem is tudott közel kerülni a magyarok szívéhez.

Savoyai budavári elhelyezésének kritikája már a felállítása előtt megjelent. „Így a királyi várpalota előtt történetünknek ismét egy olyan alakja lesz megörökítve, aki tulajdonképpen nem is a mienk, s akinek szemlélete, bár nagy katonai szolgálatok emlékét ébreszti föl, még sem fogja a nemzeti érzést emelni” – írta a Pesti Hírlap 1900. május 26-án. Ugyanez a lap a következő évben már el is vitetné a helyszínről az alkotást, s helyére Mátyás állítását javasolja. „Savoyai Eugén lovas-szobrát pedig be lehetne állítani valamelyik udvarba, mivel ő nekünk nem nemzeti hősünk. [...] Milyen szép lesz helyette a királyi palota homlokterraszán Mátyás király lovas-szobra!” – írta a Pesti Hírlap például 1901. november 10-én.

Savoyai lenéz a városra, Budára és a lábai előtt heverő Pestre, a gyönyörű Dunára, pozíciójából  joggal hihetné bárki, hogy neki köszönhetjük Buda török alóli felszabadítását, holott ez egyáltalán nem igaz (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

S bár a későbbi években, 1904-ben megjelent az egyik legnagyobb magyar uralkodónak, Mátyásnak az alakja is a palota udvarán (teljes joggal, hiszen e területen állt korábban a palotája), de csupán kútszobor formájában: Stróbl Alajos alkotása nem az uralkodót, hanem a vadászt ábrázolja.

A városalapító IV. Béla alakja a későbbi években sem jutott eszébe senkinek, holott újabb szoborállításokkal folytatódott a jelképes politizálás a budai Várban. A millenniumi ünnepségek hatására a honfoglalás ezeréves évfordulójának és az államalapításnak a tematikája is megjelent. .Az újonnan épült Halászbástyán a honfoglaló Álmos és Előd vezérek szobrát 1902-ben állították fel, államalapító Szent István királyunk emlékművét, Stróbl Alajos alkotását pedig 1906-ban avatták fel a Mátyás-templom és a Halászbástya ölelésében.

A szoborállítások a két világháború között megszaporodtak IV. Béla városában. Elsőként, a vesztes háborút és a tragikus trianoni döntést követően Kapisztrán Szent János itáliai teológusnak és hitszónoknak készült emlékmű 1922-ben, a Nándor téren, róla tudjuk, hogy 1455-ben Budán járt, és megszállt a IV. Béla által alapított ferences kolostorban. Ám a valószínűleg nem ezzel érdemelte ki a szobrot, hanem a nándorfehérvári csata keresztes seregének vezetőjeként (a diadal után nem sokkal Hunyadi Jánoshoz hasonlóan pestisben elhunyt).

Kapisztrán Szent János szobra  a róla elnevezett téren (Fotó: Halász Csilla/pestbuda.hu)

Ha az alapítónak nem is, de az elnyomónak hamarosan emlékhelye lett a Várban, s ez a magyar lélek kiismerhetetlenségéről is tanúskodik. Mert bizonyára nincs még egy nép, amelyik a saját ellenségeinek, gyilkosainak is emléket állít. A Buda 1686-os visszafoglalásakor elesett Abdurrahman egykori budai pasa jelképes síremléke 1932 óta áll az Anjou-bástyán, s ezt önként, kényszer hatása nélkül állították fel eleink (ellentétben a Hentzi-emlékművel).

E sajátos emlékmű arról tanúskodik, hogy Budapest az a város, ahol egy magánkezdeményezésből, legyen az bármilyen abszurd ötlet is, köztéri műalkotás születhet. S emellett ez a nagyvonalú gesztus újraírja a történelmet: a magyarokat leigázó és legyilkoló török katona jelképes síremléke egy hősi halott emlékművévé alakul át.

E jelképes „síremlék” is hozzájárul az ország népességének jelentős részét elpusztító, a keresztényeket üldöző, templomaikat dzsámivá alakító török uralom emlékének megszépítéséhez (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Nem elhanyagolható ennek a köztéri alkotásnak a történelemhamisító szerepe sem: általános iskolai történelemkönyvben, de még egy rangos múzeumunk honlapján is azt olvashatjuk, hogy itt Abdurrahman sírja van, holott természetesen nincsenek itt az utolsó megszálló budai pasa hamvai. Honnan is tudták volna összeszedni 246 évvel a halála után?

A budai pasa jelképes sírjának felavatása után az a képtelen helyzet állt elő a budai Várban, hogy előbb volt emlékműve az elnyomónak és hódítónak, mint a város török alóli felszabadításának. Budavár töröktől való visszavételének emlékművét ugyanis csak négy évvel később, 1936-ban avatták fel a Bécsi kapu téren. Ugyanebben az évben, a megszabadulás 250. évfordulóján az egykori Iskola téren (ma Hess András tér) 1936-ban adták át XI. Ince pápa szobrát, szintén a török elleni küzdelemben játszott szerepe miatt.

XI. Ince pápa szobrát Budavár visszavételének 250. évfordulóján avatták fel az Iskola téren (ma Hess András tér) (Fotó: Halász  Csilla/pestbuda.hu)

Avattak még lovas szobrot a sokáig árulónak tartott Görgei Artúrnak 1935-ben a Hadtörténeti Múzeum előtt (1945-ben lebontották, s 1998-ban állították fel ismét, új helyszínen, a Fehérvári-rondellán). Majd az Úri utca, Szentháromság utca sarkán 1937-ben Hadik András is lovas szobrot kapott, amely egyben a 3-as huszárok hőseinek emlékműve is. 

S megszemlélhető még a Várban ezeken felül is sok alkotás, díszkutak, Lendvay Márton színész, Öreg huszár, az Erdélyi kettes huszárok emlékműve, a palota környezetének alkotásai (Csikós-szobor, Háború és Béke, Csongor és Tünde, Bonfini), sőt a rendszerváltás után is állítottak itt új szobrot, gróf Bethlen Istvánnak (Stremeny Géza alkotása) 2013-ban a Szent György téren, és Koszorús Ferenc katonatisztnek (Varga Imre munkája) 2015-ben, a Hadtörténeti Múzeum épülete mellett, az Esztergomi-rondellán.

Hol van itt helye IV. Bélának, a város alapítójának? Érdekes módon csak egy nemrég elkészült bronzkapun bukkan fel az alakja, azt azonban egyelőre a nagyközönség nem láthatja, lezárt területen, az építés alatt álló Csikós-udvarban található. A Várkapitányság rendelte meg az alkotást Farkas Ferenc szobrászművésztől, aki azt a feladatot kapta, hogy örökítse meg a magyar történelem legfontosabb budavári epizódjait. A Hunyadi-udvar alatt kialakítandó régészeti kiállítás területére nyíló brozkapu 27 táblájából a legelső IV. Bélát ábrázolja, lévén, hogy Buda város múltja vele kezdődött.

Buda város alapítója, IV. Béla a Csikós-udvarban lévő bronzkapun, a 27 táblakép egyike (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

Cikkünkből világosan kiderül tehát, hogy a köztéri alkotások információkat tartalmaznak, tájékoztatnak, tudósítanak, közölnek, sejtetnek valamit, s ha téves üzeneteket hordoznak, akkor a hamisítás rögzül. Abdurrahman alakja elesett hős katonává szelídül, Savoyai érdemtelenül felmagasztosul, a városalapító IV. Béla pedig, akinek a mai napig a nyomain járul, feledésbe merül.

Pedig halálának 750. évfordulóján megérdemelné nagy királyunk, hogy legalább egy emléktáblát állítsunk neki az általa létrehozott településen, amely évszázadokon át az ország fővárosa volt, és ma is a magyarok büszkeségének számít. Hátha valakit az is érdekel, a sok-sok egyéb látnivaló mellett, hogy IV. Béla alapította Buda városát.

Nyitókép: IV. Béla szobra a Parlament épületén (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)