Budapest messze földön híres panorámájáról és a fürdők, uszodák világáról. Ezt a kettőt ötvözte az a strandfürdő, mely a svábhegyi szanatórium parkjában nyílt meg 1934 nyarán. A svábhegyi szanatórium pompás, négyemeletes épülete 1927-re készült el Jakab Dezső és Soós Aladár tervei alapján. A XII. kerületi Eötvös út 10–14. (a korabeli számozás szerint 12–14.) szám alatt fekvő gyógyintézmény 430 méteres tengerszint feletti elhelyezkedése talán nem hangzik soknak, de a pesti síkságból hirtelen kiemelkedő budai hegyvidéken fekvő szanatórium valóban rászolgált a megnyitásakor hangsúlyozott „szubalpin” jelzőre, ráadásul az alig egy évtizede történt trianoni veszteségek egyik csapásaként Magyarország elvesztette magashegyi üdülőhelyeit, így felértékelődtek alacsonyabban fekvő, de megmaradt hegyeink.

Ám a város pezsgésétől karnyújtásnyira lévő szanatórium minden egyéb különösebb ok nélkül is kényelmes, vonzó célpont volt a pihenésre, gyógyulásra vágyó módosabb rétegek számára. Az intézmény önmagát „klimatikus diétás gyógyintézetként” határozta meg „üdülők, belbetegek és idegbetegek részére”. Bizonyára sokan pihenésre, rekreációra is igénybe vették a szanatóriumot, amely a felsőbb társadalmi rétegek kedvelt találkozóhelye lett. Az épület fekvése rendkívül jó körülményeket biztosított, a szanatórium napsütéses, szélvédett, igen jó – az üzemeltetők ezt különösen hangsúlyozták – száraz levegőjű helyen épült.

Az újonnan átadott svábhegyi szanatórium 1927-ben (Forrás: a 25 éves Ujság mellékletei, 1927. december)

A kezdeti éveket azonban beárnyékolta, hogy az építtető Jakab László főorvos, a szanatórium vezetője és főtulajdonosa időközben teljesen eladósodott, így az intézmény hamarosan átkerült az Angol–Magyar Bank kezelésébe. Ennek köszönhetően viszont folytatódtak a fejlesztések. A felsőbb társadalmi rétegek körében népszerű volt a szanatórium, így nem meglepő, hogy a már működő iszapfürdők, villamos- és oxigénfürdők után hamarosan felmerült a kültéri úszómedence létesítése is a szanatórium parkjában.

Az intézmény igazgató főorvosa ekkor már dr. Györki Béla volt, az ő vezetése mellett kezdték a tervezést, de a strandépítés természetesen nem csak a szanatórium belső ügye volt, hanem fővárosi fejlesztésekbe kapcsolódott, és a hegyvidéki strand létesítése a Margit-sziget, a Csillaghegy, az Aquincumi Római fürdő és más akkoriban nyíló strandfürdők sorába illeszkedett.

Lélegzetelállító panorámával rendelkező helyen alakította ki Hajós Alfréd a svábhegyi „tengerszemet” (Részlet a strand megnyitásán készült filmhíradóból. Magyar Világhíradó 538. 1934. június)

A tervezésre Hajós Alfréd kapott megbízást. Első olimpiai bajnokunk, a legendás sportoló és építészmérnök ekkor már több vízi létesítményt tervezett, köztük a Nemzeti Sportuszodát a Margit-szigeten. A svábhegyi strand 1934-re készült el, megnyitójára 1934. június 10-én került sor. Ünnepi beszédében, melyet a Filmhíradó is megörökített, József Ferenc királyi herceg, a Budapest Fürdőváros Egyesület elnöke arról beszélt, hogy Budapesten immár magaslati strand is létesült, így végre a fürdőélet teljes skálája megtalálható.

A svábhegyi strand az 1934-es megnyitása után (Forrás: Tér és forma, 1934 augusztus)

Nem sokkal később, a júliusi kánikulában a lapok már telt házról számoltak be a svábhegyi strandon, 1935-ben pedig a társasági élet akkori krónikása, a Színház Élet arról számolt be, hogy a strandfürdő rendszeres vendége, sőt egyenesen „a strand büszkesége” a kormányzó leánya, ifj. gróf Károlyi Gyuláné Horthy Paulette is.

A svábhegyi strand világát ugyancsak a Színház Élet soraiból érzékelhetjük igazán. „A legújabb pesti luxusstrand a Svábhegyen nyílott meg – írja a lap 1934. július 1-7-i száma. – Már magában véve is elragadó gondolat volt egy ilyen tó a hegytetőn. Pest külföldi vendégei természetes alakulatnak vélik és a köztudatba is gyorsan átment a »tengerszem a Svábhegyen« jelszó. Ide jár mostanában az arisztokrácia és a diplomáciai testület. Olyan dámákat látni itt, akikkel régebben csak a legelőkelőbb tengeri fürdőkön lehetett találkozni. A svábhegyi villatulajdonosoknak pedig egyenesen megváltás a »tengerszem«, mert így a nyaralást és fürdést egybeköthetik és a strandolás miatt nem kell feladniuk kényelmüket.”

Napfürdő a város felett, a svábhegyi strandon (Forrás: Színházi Élet 1934. 30. szám)

A XX. század harmincas éveinek világát azonban egyre inkább beárnyékolta a közelgő háború. A fenti leírás szereplői az 1945-ös összeomlás után kivételezettekből üldözöttekké váltak. A Svábhegy ekkor már a Szabadság-hegy nevet viselte, a szanatóriumot pedig az új rendszer hamarosan államosította, és elsősorban a fejét újra felütő tüdőtuberkulózis (tbc) elleni harc színtere lett. A Hajós Alfréd tervezte medence szerencsére megmaradt, azonban nyilvános használata megszűnt, és mindössze az orvosoknak és a szanatórium munkatársainak állt rendelkezésére.

Az újabb korforduló, a rendszerváltás, mint annyi más nagy intézményt, ezt a szanatóriumot is megviselte. A tüdőgyógyintézet már 1979-ben megszűnt, az épületbe belgyógyászati klinika költözött, ami 1998-ig működött itt. A hajdani remek épület és az egykor virágzó strandot rejtő park azóta üresen áll. A közelmúltban látott napvilágot a hír, mely szerint 120 lakásos lakóparkot fognak itt építeni a védett főépület meghagyásával és remélhetőleg a műemléki szempontok minél nagyobb figyelembevételével. A látványterveken a medence viszont sajnos már nem szerepel, így a pompás panorámával rendelkező svábhegyi strand csak szép emlék marad.

Nyitókép: A svábhegyi szanatórium strandfürdője az 1930-as években (Forrás: FSZEK Budapest Gyűjtemény)