Az 1870-es magyarországi népszámlálást az 1869. évi III. törvénycikk rendelte el. A munka eredményét már 1871-ben nyilvánosságra hozták. Nemcsak a szűk szakembergárdának szánták a szöveget, mert ahogy az eredményeket bemutató kiadvány, „Az 1870. év elején végrehajtott népszámlálás eredményei a hasznos házi állatok kimutatásával együtt” bevezetőjében írták: 

„Vezéreszméül lebegett ez ügyben az országos magyar királyi statistikai hivatal előtt, hogy minél kimerítőbb, egyúttal oly alakú művet készítsen, mely ne csupán számból álljon, hanem azonkívül, hogy részletes számaiban alapúi szolgálhasson a kormányintézkedéseknek, és forrásmű legyen a tudományos kutatóra nézve, egyúttal haszonnal legyen lapozható a nagy közönség által is.”

Az egész országban (benne Horvát-Szlavónországgal) ekkor 15 417 327 ember élt, amelyből közel 400 ezren tartózkodtak külföldön. Az adatokból egyrészt egy hihetetlenül dinamikusan növekvő város képe rajzolódik ki, ahol egyre újabb házak, középületek emelkednek, nő a lakosság, azaz születőben van egy nagyváros, amellyé Buda és Pest néhány évtized alatt vált. 

Másrészt ennek a gyors növekedésnek az árnyoldalai is megjelennek, a hihetetlen zsúfoltság, a rossz higiéniai viszonyok. A lakosságszám növekedéssel ugyanis a lakások számának növekedése nem tudott lépést tartani, főleg a szegényebb rétegek esetében. 

De nézzük a számokat! Pest nem volt nagy területű város, a korabeli mértékegységek szerint az egész város másfél négyzetmérföld (1 magyar mérföld 8353,6 méterrel egyenlőalapterületű volt, míg mondjuk Debrecen 18, Szabadka 16. 

A lakások egyik véglete, Erdődi gróf lakhelye a Sugár út (Andrássy út) 104. szám 1878 körül Klösz György fotóján (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.187)

A város növekedésének ütemére egy másik összefoglaló, a Kőrösi József által írt Pest, szabad királyi város az 1870. évben így fogalmazott: 

„A lakosság tehát majdnem 70,000-rel, azaz felényivel szaporodott [1857 óta]. Ezen szaporodás azonban az egyes városrészek között igen egyenlőtlenül oszlik fel. Mig t. i. a város széle felé eső részeknek a terjedésre elég terük volt, és ezek az 1857 óta elmúlt 12 év alatt 30–70%-kal növekedtek, s míg a leggyérebben lakott kültelkek és Kőbánya 225%-nyi szaporodást mutatnak, addig a minden részről körülzárt Belváros csak 15%-kal szaporodhatott. 
A kültelkek nagy gyarapodásának egyik főoka abban is kereshető, hogy a legutóbbi időben oly hatalmas fejlődésnek indult gyáripar székhelye kiválólag a kültelkeken van. Az absolut növekvés legnagyobb volt a Terézvárosban, t. i. 22,000 lakó és a Józsefvárosban, hol ma 17,000 egyénnel több lakik mint 12 évvel ezelőtt.”

Pesten ekkor 5300, míg Budán 3262 „létező házat” tartottak nyilván, a két város népessége Pesten 200 ezer felett volt, míg Budán közel 54 ezer lélek élt. A Belvárosban, a Terézvárosban és a Józsefvárosban a lakásoknak körülbelül ötödét, a többi városrészekben tizedét üzleti célokra is használták.

Pest ugyan dinamikusan növekedett, de a lakások száma nem gyarapodott elég gyorsan. Pest látképe Klösz György fotóján 1878 körül (Forrás: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.05.181)

A lakosság közel kétharmada nem Pesten vagy Budán született, az ország más részéről vagy külföldről költözött ide. Pesten több férfi élt, mint nő, ezen belül közel 67 ezer volt nőtlen férfi, és 54 ezer hajadon nő, és érdekes módon kétszer annyi elvált nőt, összesen 804-et számoltak össze, mint férfit. Pesten ezenkívül két 100 évnél idősebb hölgyet is találtak a számlálóbiztosok. 

A XIX. századi társadalmi viszonyokat jól jellemzi az írni-olvasni nem tudók aránya, ami annak ellenére jelentős volt, hogy elvileg Magyarországon Mária Terézia bevezette az általános iskolakötelezettséget. A kétszázezres pesti lakosságból 28 ezer férfi és 43 ezer nő nem tudott sem írni, sem olvasni, míg Buda 55 ezer lakójából 20 ezren nem boldogultak a betűkkel. 

Pest ettől függetlenül a kultúra egyik központja volt, 1870-ben élt itt 139 pap, 1034 tanító, 151 író, 777 művész, de Pesten működött 555 ügyvéd, 368 orvos, 61 sebész, 196 bába és 123 gyógyszerész is. Budán a papok száma majd’ annyi, mint Pesten, 116, de a Buda jobb partján is élt 26 író és 191 művész.

Falusi részlet a Tabánban, a kép 1910-ben készült (Fotó: Fortepan/Magyar Földrajzi Múzeum/Erdélyi Mór cége)

De milyen épületekben laktak a pestiek és a budaiak? Pest házainak háromnegyede földszintes volt, csak a belső területeken voltak jellemzők ekkor a magasabb épületek. Például Lipótvárosban, az akkori legmodernebb városrészben már csak a házak 10 százaléka volt földszintes. Itt egy házban akár 64 ember is élhetett. 

Pest lakosságának negyede élt egyszobás lakásokban, az ott lakók fele mással osztotta meg a szobát, és jellemző volt az is, hogy több család osztozott egy lakáson. A teljes lakosságnak csak a 42 százaléka élt olyan lakásban, amelyet nem kellett idegenekkel megosztania. 

Egy- vagy kétemeletes házak, szűk utcák, a pesti Belváros, a már nem létező Hal tér 1894-ben (Fotó: Fortepan/Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.164)

A lakosság több mint egyharmada már akkori normák szerint is túl népes lakásokban élt, azaz egy szobában 5 vagy több lakó zsúfolódott össze.
A legnagyobb nyomorban vélhetően az a 15 ezernél több ember élt, akik pincében laktak, illetve az a 13 ezer személy, aki 10 vagy annál több (!) egyénnel lakott egy szobában. De a pesti nyomor még ezt is tudta fokozni, 1200 ember olyan helyen lakott, ahol 20 vagy még több emberrel osztozott egy helyiségen. 

Nem véletlen, hogy ebben a zsúfoltságban a pár év múlva kitört kolerajárvány „aratott”, hiszen a lakosság jelentős része a legelemibb körülményekhez sem jutott hozzá, azaz tiszta víz és csatorna sem volt a lakásban.

Nyitókép: Pest látképe az 1870-es években (Fotó: FSZEK Budapest Gyűjtemény)