2021. március 22-én átadták az I. kerület új kulturális-közösségi színterét az egykori Budai Polgári Casino épületében, a Krisztina tér 1. alatt található Márai Sándor Kulturális Központot.

Az első emeleti impozáns díszterem (Fotó: laki.hu)

Fotók: esterpartners.com

A kulturális központ felújítás alatt 2020-ban (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)

A Budavári Önkormányzat közléséből kiderül, hogy a kerületi lakók körében végzett igényfelmérés eredményeit szem előtt tartva az intézmény munkatársai már dolgoznak az egykori Polgári Casino impozáns épületéhez méltó megnyitósorozat programkínálatán. A tervek szerint a Budavári Művelődési Ház utódintézménye a Bem rakparti programkínálat megőrzése mellett új, fiatalos programstruktúra kialakítására törekszik majd.

Ahogy korábban megírtuk, a Krisztina tér sarkán, az egykori Budai Polgári Casino épülete 1893-ban épült Francsek Imre tervei alapján. A II. világháború után egy ideig pártház és irodák működtek benne.

A Budai Polgári Casino 1893-ban (Fotó: Építő Ipar, 1893. december 28.)

A tornyától és díszeitől megfosztott, elhanyagolt állapotba került ház a felújítás során főbb eredeti építészeti elemeit (például a sarokkupolát) és a hitelesen rekonstruálható díszítéseit is visszakapta, homlokzata azonban egyszerűbb formában, a díszek nélkül született újjá. Megújult az első emeleti impozáns díszterem és a főlépcsőház is, a belső udvart pedig lefedték, hogy több teret nyerjenek az épületbe költöző kulturális központnak.

A megújult belső udvar (Forrás: jassomuhely.hu)

A terveket a Jassó Épitészműhely készítette, a kivitelezést a Laki Zrt. végezte, az átalakítási munkálatok 2019 júniusában kezdődtek. Ennek eredményeként a Krisztina téri épület eredeti pompájában, de a XXI. század követelményeinek megfelelő építészeti és technikai felszereltséggel várja majd a látogatókat. A kulturális intézmény alkalmas lesz majd közösségi programok, komoly- és könnyűzenei koncertek, színházi előadások, kiállítások megrendezésére.

Nyitókép: Átadták a Márai Sándor Kulturális Központ a Krisztina téren (Fotó: Both Balázs/pestbuda.hu)