Képzeljünk a zsúfolt Nagykörútra egy csipetnyi Velencét: a hatalmas bérházak között a Duna mellékága hömpölyög, a négyes-hatos villamos helyén vaporettók száguldanak, zebrák helyett a járókelők a gyalogoshidakon kelnek át a túlpartra, kétoldalt vízparti kávézók, kikötő a Nyugatinál vagy az Oktogonon, tisztább levegő, mediterrán életérzés.

Hogy mindez lehetetlen?

Pedig nem sokon múlott, hogy így legyen – a tervek mindenesetre elkészültek. Az ötlet a temesvári születésű, zseniális építész, Reitter Ferenc agyából pattant ki, aki Széchenyi István hatására már pesti egyetemi évei alatt tanulmányozta Magyarország vízrajzi viszonyait. A Duna szabályozása a kor aktuális kérdése volt, ennek szomorú fővárosi mementója az 1838-as jeges árvíz.

A másik, megoldásra váró helyzet: Pest, Buda és Óbuda 1873-ban egyesült, a főváros egyre növekedett, miközben infrastruktúrája fényévekkel lemaradt. Szűk sikátorok, áttekinthetetlen városrészek, szennyvíztől bűzlő utcák jellemezték.

A Közmunkatanács főmérnökeként dolgozó Reitter úgy gondolta, a soroksári Duna-ágat a belvároson átvezetve mindkét problémán segíthetne. Széles csatornát, a partokra elegáns palotákat, hidakat, áttekinthető közlekedési és kereskedelmi megoldásokat gondolt ki, amelyek nem mellesleg a közegészségügyi gondokat is enyhíthették volna.

Elképzelése nem is volt annyira abszurd: az általa megrajzolt vonalhoz közel futott ugyanis egykoron a Rákos-árok, amelynek mélyebben fekvő területeit a ’38-as árvíz után feltöltötték ugyan, de a mellékág újjáélesztése Pest természeti adottságainak tökéletesen megfelelt volna.

Bár az új Duna-csatorna kialakításának magas költségei miatt a tervet végül elvetették, a kidolgozott nyomvonal alapul szolgált a Nagykörút építési munkálataihoz. „A mi Francziaországnak Páris, az lesz Magyarországnak Budapest; a nemzet szemefénye, a vándor egyedüli Mekkája, a kereskedelem emporiuma és az ízlés főforrása” – lelkendezett az építkezésekről 1875 májusában a Vasárnapi Ujság tudósítója. Hiszen „mivel lehet egy várost jobban disziteni, ha nem tágas, egyenes utczákkal?” Melyeken a városi ember végighaladhat „fekete kabátjában a nélkül, hogy ludpehely rakódnék rá szerelmetes ragaszkodással”.

Innen indult a Nagykörút immár 120 éves története, amely velencei hangulat nélkül is egyedülálló: több mint négy kilométeres hosszán fut Európa legforgalmasabb villamosvonala, a naponta kétszázezer utast szállító négyes-hatos. De nem csupán ezért különleges: a 120 évvel ezelőtt megálmodott utcakép alig változott, hosszú-hosszú évtizedek óta ugyanazok a hatalmas épületek szegélyezik a Nagykörutat. Sokan csak átvágtatnak rajta, pedig az évszázados falak kincseket rejtenek.

Ezért is döntött úgy a Kortárs Építészeti Központ A apítvány, hogy idén a Budapest100 eseménysorozat központi témája a Nagykörút lesz. Az április 16–17-i rendezvényen nem csupán az ott élő közösségeket, a várostörténeti emlékeket kívánják bemutatni. Az eseménysorozat alcíme: „Újratervezés”, vagyis gondoljuk át közösen, milyennek szeretnénk látni most, 2016-ban évszázados örökségünket!