Március 3-án indul a 8. Budapesti Építészeti Filmnapok: a Kortárs Építészeti Központ szervezésében 8. alkalommal rendezik meg ezt a különleges tematikájú fesztivált. Az esemény az elmúlt években Európa második legnagyobb építészeti filmes seregszemléjévé nőtt.

A szervezők megfogalmazása szerint a Filmnapok küldetése mindig is az volt, hogy olyan a várossal és a benne élő közösségekkel kapcsolatos történeteket mutassanak be, amelyek Budapesten is relevánsak. Ez a cél a szervezők szerint most minden eddiginél erősebben szerepel a programban.

A KÉK szerint az utóbbi években minden budapesti testközelből tapasztalhatta a város rohamos metamorfózisát. „Szimbolikus történelmi tereink alakulnak át, köztereink válnak csatatérré, közlekedési csomópontjaink átváltozása sodorja veszélybe a bóklászókat, legjelentősebb közparkunkat sztárépítészek gondolják újra, épül a múzeumi negyed, nyakunkon az olimpia.”

A változástól a szervezők szerint nincsen menekvés, de a lehetőség mindig adott a példákból való tanulásra, a tanulságok megvitatására. A KÉK egy 4 napos filmes utazásra invitál mindenkit. „A moziszékben hátradőlve, külső szemmel pillanthatunk a városra. Olyan filmeket válogattunk, melyek új nézőpontokat, megközelítéseket, rétegeket fednek fel az átalakulások nyomon követéséhez.”

Fesztivál infó az alábbi linken.

Jegyárak
Felnőtt: 1400 Ft
Diák: 1100 Ft
Urbanista bérlet: 6000 Ft
Az Urbanista bérlet 5 előre meghatározott filmre érvényes.
 

A program

A 8. Budapesti Építészeti Filmnapok sűrű és gazdag programmal várja a nézőket, az alábbi tematikák szerint.

A MEGALOMÁNIA MŰVÉSZETE

Meneküljünk vagy védekezzünk, ha városaink megszállott polgármesterek, ingatlanfejlesztők vagy politikusok kezébe kerülnek? Hihetetlen, de megtörtént esetek, sírnivaló, de egyaránt komikus helyzetekkel: elszánt skót gazdák harca Donald Trumppal, Kína legszennyezettebb városa a kulturális fellegvárrá alakulás útján, föld alá építkező milliárdos londoniak. A blokk erős idegzetűeknek ajánlott.

A kínai polgármester (Zhou Hao, 2015, 86’)

Le vagytok Trumpolva! (Anthony Baxter, 2011, 95’)

Milliós földalatti háború (James Dawson, 2015, 50’)

Bérelj külföldit Kínában! (David Borenstein, 2015, 8’)

Casus Belli (Yorgos Zois, 2010, 11’)

 

NEM MENEKÜLHETSZ AZ ÉPÍTÉSZET ELŐL!

Hiába, az építészet elől nincsen menekvés. A fesztivál címadó blokkja a globális városiasodás következményeképpen tovatűnő helyi közösségekkel foglalkozik, legyen szó a Kínában tömegével faluból szellemvárosokba költöztetett gazdák sorsközösségéről, az Újdelhi metropoliszában ingatlanfejlesztők „kereszttüzében” sínylődő, ám India nemzeti kincseként számon tartott művészkolóniáról vagy a sajátosan kreatív kelet-európai köztérfoglalási stratégiákról. A filmek szereplői mind hasonló dilemmával szembesülnek: vajon fogadják-e el sorsukat és lépjenek tovább, vagy vegyék fel a harcot és küzdjenek az otthonukért?

Paloták földjén (Adam Smith, Song Ting, 2015, 61’)

Holnapra itt sem vagyunk (Jimmy Goldblum, Adam Weber, 2014, 80’)

Sztárparádé egy grúz aluljáróban – rövidfilm-válogatás Kelet-Európából (95’)

—— A gondnok (Ingel Vaikla, 2015, 26’)

—— Emléktekercs (Adela Muntean, 2015, 13’)

—— Szabad terek (Ina Ivanceanu, 2015, 60’)

 

A SANAA A KORTÁRS JAPÁN ÉPÍTÉSZET KONTEXTUSÁBAN

A SANAA építésziroda nyerte az új Nemzeti Galéria épületének pályázatát. Mi lesz ebből? Itt a lehetőség, hogy Budapest lassan felkerüljön a kortárs építészet térképére? A kérdés megítélésnek még korántsem jött el az ideje. Az viszont csak segíthet a véleményformálásában, ha megismerjük a méltán világhírű japán építészpáros munkáit, illetve azt az építészeti tradíciót, amiből merítenek. Ebben segítenek a válogatás filmjei.

Japán építészportrék – rövidfilmek (24′)

Le Paysage Intérieur (Pierre Maillard, 2010, 83’)

21. Század Kortárs Művészeti Múzeuma (Michael Kim, 2012, 8’)

 

HOSSZÚ TÁVÚ HATÁSOK

A blokk filmjei több éven keresztül követték nyomon kulturális beruházások, ikonikus városi közterek átalakulási folyamatait, lehetőséget adva a változások hosszú távú hatásainak szemléléséhez. Ezek a nagyszerű dokumentumok igyekeznek a lehető legtöbb szempontot felvonultatni; így jutnak érvényre a városlakók, a kulturális intézmények dolgozói, építészek, ingatlanfejlesztők, politikusok, helyi aktivisták nézőpontjai, úgymint a tervek megvalósulását hátráltató külső és belső tényezők, akár a globális pénzügyi folyamatok vagy a város mindennapi életét meghatározó helyi konfliktusok. Rendkívül tanulságos blokk kétkedőknek és kérkedőknek egyaránt.

Végállomás, Alexanderplatz (Hans Christian Post, 2015, 56’)

Bizonytalan jövő (Ross Domoney, Jaya Klara Brekke, 2014, 36’)

Az új Rijksmuseum (Oeke Hoogendijk, 2014, 131’)

Harpa (Hrafnhildur Gunnarsdóttir, 2012, 52’)

Átalakuló városközpontok – válogatás a Lechner Tudásközpont archívumából

 

NEM VÁRT TALÁLKOZÁSOK

Az építészeti film talán legizgalmasabb műfaja, amikor a világmegváltó építészeti ambíciók a mindennapi realitás tükrében érnek el ellentétes, de legalábbis eltérő hatást. A 99 Dom-ino című filmben például kiderül, hogy Le Corbusier víziója által inspirált képződmények valójában „építészeti blaszfémiák” az olasz tájban, büszkeség és bosszúság forrásai. A blokkban fény derül még az emberi léptékkel való tervezhetőség korlátaira, az újítás és hagyomány építészeti ötvözetének ellentmondásaira, illetve a városban utat törő természet furcsa képződményeire. Ha eddig nem értetted az építészetet, ezután sem fogod.

Modulor (FREAKS freearchitects, 2015, 6’)

99 Dom-ino (Martina Muzi, Joseph Grima, 2014, 50’)

Idegen és ismerős – építészet a Fogo-szigeten (Katherine Knight and Marcia Connolly, 2014, 55’)

Henning Larsen – fény és tér (Jytte Rex, 2013, 56’)

Flóra, fauna és a város – rövidfilm-válogatás (90’)

—— Bonnington tér (Alistair Oldham, 2011, 21′)

—— NEXT 21 (Beate Lendt, 2009, 30′)

—— [in]closure (Paul Azzopardi, Noé Basch, Etienne Feher, 2012, 9′)

—— Elii 072 Potlach (Miguel de Guzmán, 2014, 3′)

—— Ő Pan Tao (Silvan Hagenbrock, 2013, 9′)

—— Disznóólak közt (Oksana Nosach, 2014, 14′)

—— Biobrikett-szárító, Monor (Csiha András, Máté Albert, 2014, 14′)

—— Iskolaudvar (Rinio Dragasaki, 10’)