Habsburg Ottó hagyatékának a budai Várban való elhelyezéséről döntött a kormány – olvasható a Magyar Közlöny csütörtökön megjelent számában.

A kormányhatározat szerint a kabinet örömmel fogadta Habsburg Ottó hagyatékát és fontosnak tartja, hogy azt méltó helyen és módon helyezzék el a budai Várban.

A határozat rendelkezik egyes budavári fejlesztésekről is a Nemzeti Hauszmann-terv keretében. Mint a dokumentumban olvasható, a kormány a 2017-es költségvetésben forrást fog biztosítani a Palota út-Csikós udvar-Hunyadi udvar teraszai között létesítendő akadálymentes közlekedési tengely és a Lovardához kapcsolódó kiszolgáló istállóépület megvalósítására, a Csikós udvar és a Hunyadi udvar közötti feljárórámpa újraépítésére, a Karakas Pasa tornyának a rekonstrukciójára, a Buzogány-torony és az ide vezető gyilokjáró egykori állapotának helyreállítására, valamint a nyugati kertek alatt létrehozandó új mélygarázs létesítésére. A határozat nem említ összegeket.

(MTI)