A Magyar Patrióták Közössége június 9-ére (csütörtök) 18 órára minden, épített örökségünkért aggódó honpolgárt a Bem térre szólít - közölte a mozgalom. Szerintük az elmúlt héten számos fejlemény történt a Bem téri, bontás alatt álló műemlék Radetzky-laktanya ügyében. A másodfokú hatóság – a fővárosi kormányhivatal – felügyeleti eljárást indított az ügyben. A folyamatban lévő bontás miatt az élelemtár egyharmada már megsemmisült, de még mindig van miért küzdeni a mozgalom szerint.

A tiltakozás célja a szervezők szerint, hogy felhívja a döntéshozók figyelmét a helyzet tarthatatlanságára: egy 2010 elején kiadott építési engedély alapján lebontanak egy 2011-ben műemlékké nyilvánított, értékes Duna-parti épületet, hogy a helyén  32 ezer négyzetméter alapterületű, hatalmas irodaházat építsenek fel. A Radetzky-laktanya megmentéséért indított aláírásgyűjtést június 1-jéig több mint 7 ezer ember írta alá. 

A tüntetés szigorúan aktuálpolitika-mentes lesz az ígéretek szerint.

(Forrás: Magyar Patrióták Közössége)