A Virtuózok Viadala című hangversenysorozat záró részében, szombaton valamennyi eddig főszerepet játszó hangszer ifjú párbajhősei lépnek színpadra a Várkert Bazárban.

A hangversenyen az előző koncertek párbajainak résztvevői, Borka Ráhel (cselló), Boros Misi (zongora), Sándor Zoltán (hegedű) és Tóth Bettina (hárfa) lép fel, a műsor vendége Lugosi Dániel Ali (klarinét), közreműködik a Dohnányi vonósnégyes – közölték a szervezők szerdán az MTI-vel.

A 12 éves Borka Ráhel a Virtuózok című tehetségkutatójában a kicsik korosztályában egyedüli csellistaként jutott a legjobb kilenc közé a középdöntőbe. A kislány azóta számos budapesti és vidéki helyszínen koncertezett.

Boros Misi 2014-ben a legfiatalabbak korosztályában nyerte meg a Virtuózok versenyt, eddig 15 nagyzenekarral és 18 karmesterrel lépett fel Magyarországon, a határon túl, valamint Münchenben, Zágrábban, Brnóban, Milánóban és Párizsban.

Sándor Zoltán 12 éves korában nyert felvételt a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem különleges tehetségek osztályába. A Bartók Béla születésének 125. évfordulója alkalmából rendezett Országos Zeneiskolai Hegedű-duó versenyen második lett, a 2009-es Rados Dezső Budapesti hegedűversenyen aranyérmet vehetett át. 

Tóth Bettina 2006-ban, 2009-ben és 2012-ben is megnyerte a Budapesti Országos Hárfaversenyt, valamint négy éve a Kijevi Nemzetközi Hárfaversenyt és a 2015-ös V. Országos Zeneiskolai és Szakközépiskolai Hárfaversenyt Budapesten. A 2007-es, I. Szegedi Nemzetközi Hárfaversenyen a 13 év alattiak második díja lett az övé.  

Lugosi Dániel Ali 2013-ban nyert felvételt a Bécsi Zeneakadémia kivételes tehetségek osztályába, ahol Johann Hindler tanszékvezető irányítása alatt végezhette zenei tanulmányait. Egy évvel később a Nemzetközi Zenei Fesztivál győzteseként részt vehetett a Japánban megtartott 15. Oszakai Zenei Világversenyen. A hazai Virtuózok című komolyzenei verseny döntőjében a szakmai zsűri neki ítélte korosztálya első díját.

(MTI)