Több mint kétszáz programot készítenek elő országszerte a reformáció 2017-ben esedékes 500. évfordulójára – mondta a Reformáció Emlékbizottság miniszteri biztosa pénteken Szekszárdon.

Hafenscher Károly a szekszárdi vármegyeházán elmondta: a jubileumi év megnyitó ünnepsége 2017. január 6-án, Vízkereszt napján lesz Budapesten, a Művészetek Palotájában, a reformáció napján, október 31-én pedig nagyszabású református találkozót rendeznek a Papp László Sportarénában.

Az emlékév kulturális programjai közül kiemelte: a Magyar Nemzeti Múzeumban nemzetközi értékeket is felvonultató, központi kiállítást terveznek 2017. húsvéttól év végéig, az Országos Széchenyi Könyvtárban nyomdatörténeti kiállítás lesz, a Magyar Nemzeti Levéltár pedig a 16. század hazai forrásainak teljes körű feltárásával készül az évfordulóra.

Elmondta, az emlékbizottság a  reformáció kulturális örökségét bemutató koncertsorozatot tervez Kárpát-medencei helyszíneken. Johann Sebastian Bah H-moll miséjét tíz fontos településre viszik el, a Zsoltárok kincse című zenei eseményt Csíkszeredától Pozsonyig több helyen hallhatja majd a közönség, valamint rendeznek egy vegyes egyházzenei produkciót.

Hozzátette: tervben vannak a fiatalokat megszólító programot is; a napokban fejezték be a – Luther Mártonra és Martin Luther Kingre utaló –, Lutherek című jazzopera színpadra állítását, az egykori Rockszínház társulata adja majd elő Händel Messiásának rockváltozatát. Az általános és középiskolásoknak műveltségi vetélkedőt indítanak a reformáció témakörében, amelynek döntőjét televíziós közvetítéssel szeretnék megrendezni – mondta.

Közölte: a bizottság csütörtökön zárta le a programpályázat második körét, amelyben 177 település, civil szervezet, egyházközség pályázott a reformációval kapcsolatos programra; korábban mintegy száz pályázatot támogattak. Az emlékév eseményei bővülni fognak – tette hozzá.

Az sorozat egyik vidéki eseménye lesz 2017-ben Tolna megyében,  Szálkán a Művészetért Közhasznú Alapítvány tábora; Decsi Kiss János, az alapítvány elnöke elmondta: a jövő nyár folyamán 500 gyermek, fiatal a művészeti foglalkozások mellett egyházzenei programokon, művészettörténeti vetélkedőkön vesz részt, emellett megismerkednek a paksi atomerőművel is.

A gyerekek ezen túl bekapcsolódnak az Örökségünk mozgalomba, azaz megtanulják az azonos című, a magyar nyelv ápolásáról szóló dalt, majd a paksi Gyulai István szerzeményét elviszik lakóhelyük közösségébe is.

(MTI)