A Műcsarnokba szállították hétfőn Szervátiusz Tibor Dózsa Györgyöt ábrázoló szobrát, amelyet a július 27-től látható életmű-tárlaton tekinthet meg a közönség.

A Tüzes trónon című, Dózsa-szobor néven ismert több mint három méter magas, egy méter széles, 630 kilogrammos vörösréz, vas- és faalkotás a Magyar Nemzeti Galériát (MNG) eddig csak egyetlen alkalommal, 2009-ben hagyta el. Akkor a debreceni MODEM Messiások című tárlatán állították ki.

A Műcsarnok október 16-ig látható Szervátiusz Jenő és Szervátiusz Tibor – Két szobrász, két nemzedék című tárlata a két művész életművének retrospektív bemutatására vállalkozik. A Műcsarnok szoborcsarnokában és a két oldalról kapcsolódó termekben a kolozsvári születésű apa és fia mintegy százharminc alkotása lesz látható, a tárlat kurátora Rockenbauer Zoltán – közölte az intézmény hétfőn az MTI-vel.

Az 1983-ban elhunyt Szervátiusz Jenő művészetének középpontjában a szülőföld és a magyar kultúra szeretete állt. Küldetéstudatát és a magyar nép sorsa iránt érzett elköteleződését fia is magáénak vallja.

A Műcsarnok tárlata a Kolozsvári Művészeti Múzeumban őrzött Szervátiusz Jenő-szobrokat és Szervátiusz Tibor monumentális munkáit is bemutatja, így a Tüzes trón mellett a ritkán látható, több mint négyméteres Kolozsvári Krisztust is. A kiállításra csaknem 80 mű érkezik Szervátiusz Tibor műterméből, köztük a hatalmas andezit Ady-fej és a bronz Szabó Dezső-fej. Az érdeklődők megtekinthetik a művész Petőfi Sándort ábrázoló több művét, egyebek mellett a Petőfi Irodalmi Múzeumban őrzött Ispánkút címűt. A tárlaton szerepel továbbá az MNG gömbkő Móricz-feje és párdarabja, a homokkőből készült Napisten lánya. A nagyméretű főművek látványát egészítik ki a kisebb faragások és öntvények, valamint a slide-show segítségével bemutatni tervezett köztéri művek.

Szervátiusz Jenő és Tibor munkái már számos európai nagyvárosban láthatók voltak, de igazán jelentős, átfogó bemutatásukra évtizedek óta nem volt példa. A Műcsarnok kiállítása ilyen értelemben minden korábbinál komplexebbnek ígérkezik. Egyrészt kitekintést ad Szervátiusz Tibor legutóbbi alkotásaira, másrészt a Kolozsváron és budapesti közgyűjteményekben lévő művek most először lesznek együtt láthatók. 

A kiállítás megnyitóján, július 26-án jelen lesz a 86. születésnapját aznap ünneplő Szervátiusz Tibor is.

(MTI; fotó: Fidelio/Magyar Nemzeti Galéria)