Szerda esténként idén júliusban is Borszerdákkal várja az érdeklődőket a Budavári Palota panorámaterasza a Magyar Nemzeti Galériában (MNG), ahol most Modigliani és Picasso kiállítása is megtekinthető.

Nyáron a 20. századi művészet történetének két kiemelkedő művésze, Amedeo Modigliani és Pablo Picasso kiállítása egyszerre látható az MNG-ben. Az idei Borszerdák borszakértőit, Mácsai Ilonát és Lukács Szabolcsot is Modigliani és Picasso művei ihlették meg az estek borválogatásának összeállításakor – közölte az MTI-vel a Nemzeti Galéria.

A látogatók július 6-án és 20-án a Modigliani-kiállítást, július 13-án és 27-én a Picasso-kiállítást tekinthetik meg a hosszított nyitvatartás során; a tárlatok mellett borkóstolóval, koncerttel, előadással és tárlatvezetésekkel várják a közönséget.

Az első, július 6-i Borszerda-est borszakértőjét, Lukács Szabolcsot Modigliani művei ihlették meg borválogatásának összeállításakor: a panorámateraszokon toszkán vörösbort és provence-i rozét kínálnak. A tárlatvezetések elsősorban az állandó kiállítások mesterműveire összpontosítanak, az első alkalommal a 20. századi magyar festészet klasszikusaival és a Szépművészeti Múzeum remekműveivel ismerkedhetnek meg az érdeklődők.

Az est különlegessége Amedeo Modigliani napokban nyílt kiállítása, amely a művész első magyarországi bemutatója. A kiállítás aktokon, portrékon és szobrokon keresztül mutatja be Modigliani életművének főbb korszakait és stílusfordulatait, valamint a kortársakhoz fűződő kapcsolatát. A Borszerda esten a kiállítás kurátora, Kovács Anna Zsófia Modigliani – Mítosz és valóság címmel tart előadást.

(MTI)