Az Egyesült Államokkal ellentétben az öreg kontinensen az első toronyháztervek nem a gazdasági-technikai fejlettséget, hanem csak a lakáshiány enyhítését, a túlzsúfolt városközpontok fellazítását, valamint a városi terek felborult hierarchiájának helyreállítását célozták meg. Bár a magyar építészekre jelentősen hatottak az amerikai és a német vertikális építészeti törekvések, a Kárpát-medencében sohasem voltak olyan iparágakat magukba olvasztó vállalat- és bankcsoportok, nemzetközi szinten jegyzett tőkekoncentráció, illetve krónikus helyhiány, amelyek miatt tényleg toronyházakban kellett volna gondolkodniuk a hazai cégeknek. Mindezek mellett a budapesti toronyházak elterjedését az is hátráltatta, hogy az 1914-es építési szabályzat a 7 emeletnek megfelelő 25 méterben engedélyezte csak a párkánymagasság kialakítását.

Bár az első fővárosi toronyházterv Árkay Bertalan jóvoltából 90 évvel ezelőtt, 1926-ban már elkészült; a Gizella (ma Vörösmarty) térre megálmodott Gerbeaud-palota terve lényegében csak az építész saját íróasztalfiókjának szánt skicc volt. A fentiek miatt a Horthy-korszakban később megszületett felhőkarcoló-toronyháztervek így kivétel nélkül önszorgalomból elkészített urbanisztikai látványtervek voltak.

Gregersen Hugó terve a Deák térre 1928-ból (Forrás: Falanszter/Magyar Építőművészet)

Rendőrpalota, Teve utca, 1997

Változás csak a világháború után történt, amikor a Magyar Dolgozók Pártja több ikonikus, ún. Sztálin-barokk felhőkarcolót kívánt felépíteni a fővárosban, amelyeknek a felépítéséről csak a generalisszimusz 1953-as halála után tettek le. A kommunizmus-szocializmus időszakában papírra vetett, szovjet típusú épületterveknek azonban volt egy pozitív hozadéka is: az épületeket szorosan a pesti Duna-parton a Gellért-hegy térbeli ellensúlyozásaként kívánták felépíteni.

A rendszerváltást követően többször felmerült, hogy a többi világvároshoz hasonlóan Budapesten is több városkapuként funkcionáló toronyházat kell kizsaluzni, amelyekből csak az Árpád híd pesti hídfőjének közelében álló Európa és Duna Tower (64, illetve 62 méter, 2005), valamint a Teve utcai Rendőrpalota (62 méter, 1997) valósult meg. Bár tervek azóta is nap mint nap születnek ebben a témában, megvalósításukat a gazdasági recesszió és a mai napig fennálló tőkekoncentráció hiánya még mindig hátráltatja.

Ennek mondhat kvázi ellent, hogy az Orbán-kormánnyal jó kapcsolatot fenntartó Garancsi István vezette Market Zrt. most egy 120 méter magas toronyházat kíván felépíteni a lágymányosi lapályon, a Kopaszi-gáton. A tervek szerint az 54 hektáros fejlesztési terület nagyobb része közpark marad. Az sem rossz előjel, hogy a Market és a projekthez pénzügyi befektetőként csatlakozó katari uralkodócsalád a dán ADEPT építészirodát bízta meg a tervezéssel – hiszen ez a csapat a skandináv országokban a fenntarthatósági szempontok figyelembevételével rehabilitált több városnegyedet (nyitókép; forrás: Budapart projekt).

Kopaszi-gáti látványtervek

Bár tény, hogy Budapest régiós késésben van a toronyházak építése terén, és szintén tény, hogy a belvárosra koncentrálódik a fővárosi munkahelyek kétharmada, ám körülbelül hússzor akkora terület áll rendelkezésre a Hungária körgyűrű mentén kifelé a városhatár felé menet, mint ahova Garancsiék most szánják az épületüket. Szintén a helyszín ellen szól, hogy a közeli Gellért-hegy miatt a toronyház kompozíciós és városképi szempontból el fog törpülni Budáról nézve – így nem is fog jól beilleszkedni a Duna-meder kontúrjába, arról nem is beszélve, hogy az emberközpontúság egy ilyen típusú ház esetében sohasem szokott megvalósulni és működni.

Tetézi a problémákat, hogy a 120 méteres felhőkarcolót a Dunához nagyon közel akarják megvalósítani, mindezt egy olyan területen, ahol jelenleg 65 méternél magasabb épületet nem lehet felhúzni. A Lágymányosi-öbölre és környékére vonatkozó építési szabályok jelenleg nem teszik lehetővé a „felhőkarcoló-gyártást”, ezért a terv egyelőre elméleti. Ha mindenáron toronyházat akarnak építeni, akkor kompozíciós szempontból annak a csepeli szigetcsúcson lenne a helye.