A forint bevezetésének 70. évfordulójára emlékérme-kibocsátással és a pénzeszköz történetét bemutató időszaki kiállítással emlékezik meg a Magyar Nemzeti Bank (MNB). 

Gerhardt Ferenc, a bank alelnöke hétfőn, a forint bevezetésének 70. évfordulóján kibocsátotta a tízezer forint névértékű ezüst emlékérmét és annak kétezer forint névértékű színesfém változatát, valamint forgalomba helyezte az ötven forintos érme emlékváltozatát is a Corvinus Egyetemen tartott ünnepségen. Az alelnök beszédében kiemelte, hogy az évforduló azért is jelentős, mert eddig egyik magyar pénzeszköz sem érte meg ezt a kort, de az európai valuták közül is csak kevés. Elmondta, hogy az emlékérmék a megújult húszezer forintos bankjegy grafikai elemeit idézik fel, rajtuk mikroírással az évfordulós megemlékezés legfontosabb üzeneteivel, az „érték, fejlődés, tradíció, időtállóság és stabilitás” feliratokkal. Az előlapon a Magyarország felirat mellett szerepel a tízezer és a kétezer forintos értékjel, a forint felirat és a Bp. verdejel, valamint a 2016-os verési évszám. 

A grafikai háttérben mikroírással a jelenleg hivatalban lévő elnök, Matolcsy György aláírása, ezzel párban a hátoldalon a forint bevezetésekor regnáló elnök, Oltványi Imre szignója is.A hátoldalon az 1946. augusztus 1-jén kibocsátott forint és fillér érmecímletek, valamint az akkori 10 forintos bankjegyen látható úgynevezett Kossuth-címer képe jelenik meg, fő motívumként, köriratként a „hetvenéves a forint” felirat, alul pedig az 1946-os évszám szerepel Kósa István tervező mesterjegye mellett.

Az ezüst emlékérmékből 5 ezer, a színesfém változatból szintén 5 ezer darab készíthető.

Az évforduló tiszteletére az MNB kibocsátotta az ötven forintos forgalmi érme emlékváltozatát is kétmillió példányban. Az új ötvenes technikai paraméterei és névértékes oldala azonosak a jelenleg forgalomban lévő 50 forintos érmékkel, a tematikus oldalon azonban a megszokott kerecsensólyom helyett a megújított tízezer forintos bankjegyről ismert motívum szerepel, közepén a Magyarország címerrel. Az alsó köriratban a „hetvenéves a forint” szöveg olvasható. 

A Corvinus Egyetem C épületében az évfordulóról megemlékezik a forint történetét bemutató időszaki kiállítás is, amely felöleli a forint pénzrendszer teljes történetét, kitekintve a fizetőeszköz előképének számító középkori magyar aranypénzekre, a 16. századi ezüst tallérokra is. A fókuszban a forint 1946. augusztus elsejei bevezetése óta eltelt 70 év gazdasági, történeti, numizmatikai bemutatása áll. A tárlat emellett bemutatja a bakjegy-hamisítás elleni küzdelem technikai fejlődését is. A kiállítás szeptember 30-ig tekinthető meg.

(MTI)