Távoli országok kézműves mesterei is bemutatkoznak a 30. Mesterségek Ünnepén, amelyet csütörtöktől vasárnapig rendeznek meg a budai Várban.

Kerezsi Ágnes néprajzkutató, a Néprajzi Múzeum munkatársa az M1 aktuális csatorna csütörtöki adásában elmondta: nemcsak Magyarországról, hanem a világ számos országából érkeznek kézművesek a Mesterségek Ünnepére; a nyolcszáz mester mintegy harmada külföldi lesz. A rendezvény olyan távoli területek kézműveseit is vendégül látja, mint Jakutföld, Üzbegisztán, Kirgizisztán, Kazahsztán, India vagy Kína – fűzte hozzá.

Sukhat Pulatov üzbég szőnyegszövő elmondta, hogy selyemalapra csomózott, tradicionális szőnyegeket, hímzett buharai kendőket hozott a Mesterségek Ünnepére. A mester beszámolója szerint hagyományos motívumokra támaszkodva ő maga dolgozza ki a mintákat és a színeket, ezek alapján készülnek a szőttesek háromszáz főt foglalkoztató műhelyében. Mint kiemelte, egy szőnyeg minőségét az határozza meg, hogy négyzetcentiméterenként hány csomó kerül rá; Sukrat Pulatov szőnyegeire százhatvan, ezért egy kisebb selyemszőnyeg is négy hónapig készül. Pulatov két standdal érkezett a Mesterségek Ünnepére: az egyiken szőnyegeit, a másikon szőtteseit mutatja be. A mester félkész darabokat is hozott, melyeket a fesztivál alatt fejez be, a látogatók így megfigyelhetik a különleges üzbég kézműves technikákat – árulta el.

A Mesterségek Ünnepe idei kiemelt témája a játék lesz; a rendezvényre Magyarország mellett tizenegy országból hívtak meg hagyományőrző kézműves mestereket.

(MTI)