Tudományos konferenciával emlékezik a Magyar Nyelvstratégiai Intézet Czuczor Gergely bencés szerzetesre és nyelvészre (1800-1866) halálának 150. évfordulója alkalmából pénteken Budapesten.

A konferencia központi témája a Czuczor Gergely és Fogarasi János által szerkesztett A magyar nyelv szótára, emellett az előadások érintik Czuczor Gergely sokszínű életművének egyéb területeit, költészetét, valamint népdal- és néptáncgyűjtő tevékenységét is. A Czuczor-Fogarasi szótár a 19. századi magyar nyelvészet legnagyobb teljesítménye, amely forrásként szolgál a korabeli köznyelvi, népnyelvi és irodalmi nyelvi viszonyaira is – hangsúlyozta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) könyvtárában rendezett eseményen Latorcai Csaba kiemelt társadalmi ügyekért felelős helyettes államtitkár, aki szerint időszerű lenne a szótár máig kiadatlan hetedik pótkötete kéziratának feldolgozása, szerkesztése és megjelentetése is.

Bencze Lóránt, a Magyar Nyelvstratégiai Intézet igazgatója köszöntőjében úgy fogalmazott: bár megszületését követően a nyelvészek és a szakmán kívüliek is sokat bírálták a hatkötetes munkát – a szótár értékeit feldolgozó első tudományos igényű monográfiáig 2000-ig kellett várni –, az mégis pótolhatatlan kultúrtörténeti és nyelvi adatkincset tár mai olvasója elé. A pénteki konferencia a Czuczor Gergely-emlékév programjai közé illeszkedik, amelynek szervezésében a Magyar Nyelvstratégiai Intézet mellett a győri Czuczor Gergely Bencés Gimnázium és Kollégium vett részt.

A középiskola szerzetes tanára, Kerekes Hubert hangsúlyozta: felvidéki születésű névadójuk a 19. század nagy eszméjének, a jó értelemben vett nacionalizmus, a nemzeti ébredés, a magyar nyelv és kultúra szolgálatára szentelte életét. A kiművelt magyar nyelv ismerete és használata, a hiteles és szélsőségektől mentes nemzeti öntudat ma is igen nagy megtartó erő, és biztonságot, bátorságot adhat a fiatal nemzedéknek, amelynek egy nagy része ismét többnyelvű és többkultúrájú környezetben fog élni és dolgozni a világ valamelyik részén – fogalmazott Kerekes Hubert. 

A hatkötetes Czuczor-Fogarasi szótár elkészítésével a Magyar Tudományos Akadémia (1852-ig Magyar Tudós Társaság) 1844-ben bízta meg a szerzőket, a mű utolsó kötete csupán 30 év elteltével jelent meg. A két szótáríró hatalmas munkával gyűjtötte össze, értelmezte, elemezte és hasonlította más nyelvek szavaihoz a szótár mintegy 120 ezer címszavát. A mű ma ismét a nyelvtudomány érdeklődésének homlokterében áll: noha a szerzőpáros módszereinek egy részét megjelenése óta vitatja a szakma, az utóbbi években a szótár újraértékelése is megkezdődött, 2010 óta a pénteki a hatodik konferencia, amely Czuczor Gergely és Fogarasi János művének értékeit igyekszik tudományos igényességgel tisztázni.

A köszöntőket követően Gerstner Károly és Horváth Katalin a szótár tudománytörténeti jelentőségéről értekezett, majd Varga Éva Katalin a műben található anatómiai szavakról beszélt. A nap folyamán Tóth Benedek Czuczor Gergely és a történeti hitelesség címmel szólal fel, míg Korzenszky Tamás a szótáríró néptáncgyűjtéseiről, Móser Zoltán pedig a népdalgyűjtői és népdalírói tevékenységéről fog beszélni.

(MTI)