A Várkert Bazár idén is csatlakozott a Kulturális Örökség Napjai rendezvénysorozathoz: szeptember 17-­én és 18-­án tárlatvezetésekkel, gyerekeknek és felnőtteknek szóló programokkal és a Binder Quartett koncertjével várnak mindenkit a Várkert Bazárban és hozzá kapcsolódó helyszíneken.

A Budai Vár nyugati pincerendszerében feltárt rituális zsidó fürdőben szombaton és vasárnap 14 órakor indulnak tárlatvezetések. A pincerendszer egyik legrégebbi része a mindössze 2­3 négyzetméteres helyiség, a mikve, melynek feltárása azért is jelentős, mert annak létezése igazolta azt a tényt, hogy a Képes Krónikában említett zsinagóga egykor valóban létezett.

A  Várkert  Bazár gyönyörű Neoreneszánsz kertjében mindkét nap 11 és 14 órától tematikus idegenvezetésekre kerül sor, melyek során a kert és az épületegyüttes azon részei is bejárhatóak, amelyek a nagyközönség számára nem vagy csak részben látogathatók. 

A Nagy Generáció zenészikonjainak eredhet nyomába az, aki részt vesz a Budai Ifjúsági Parkot, illetve környékét bejáró poptörténeti sétákon.

A szeptember 17­-én, délután 15 órakor, a Várkert Bazárból induló túrát Rozsonits Tamás, zenei szakíró, dobos és Török Ádám, a Mini frontembere vezeti, szeptember 18­-án, ugyancsak 15 órától pedig Molnár György Elefánt, az Omega gitárosa kalauzol majd. 

A tárlatvezetések mellett zenei programmal is várják a kikapcsolódni vágyókat a Várkert Bazárban.

Gyerekekről és családosokról sem feledkeztek meg a hétvégén, hiszen szombaton Erdélyi Zsuzsanna néprajzkutató gyűjtéséből archaikus imádságok hallhatók majd a Testőrpalotában, vasárnap ugyanitt interaktív mesélős, muzsikálós foglalkozással várja a kicsiket Környei Alice játszóháza.

Két különleges tematikájú sétára is sor kerül a Várkert Bazár és a Hosszúlépés. Járunk? közös szervezésében. A szombaton 16 órától induló A Sissi legenda sétán utánajárnak, milyen volt a királyné ellentmondásoktól és intrikáktól sem mentes élete. 

Másnap 16:30­tól helyszín a Citadella, egy épület a város fölött, amely az évszázadok alatt volt már erőd, koncerthelyszín,   szálloda  és legfőképp: szimbólum. A Habsburg-elnyomásé, a szovjet megszállásé, a beatmozgalomé és a szabadságvágyé is. A Szabadság árnyékában sétán végre betekintés nyerhető a Citadella falai mögé, láthatóak lesznek a letűnt korok emlékeit.

(Közlemény.)