A város és a víz kapcsolata, valamint az olimpia lesz a témája idén a jellemzően tűzfalfestésekre épülő, egy hónapon át tartó Színes Város Budapest Fesztiválnak, amelyet szerdán egy frissen megfestett tűzfal átadásával nyitottak meg Budapest belvárosában. 

A Színes Város Csoport, a Budapesti Városarculati Nonprofit Kft. (BVA), valamint a Budapest2024 összefogásával szervezi meg idén a harmadik Színes Város Budapest Fesztivált, amely mára a fővárosi kulturális élet szerves részévé vált – hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Alexandra főpolgármester-helyettes az esemény megnyitóján. Kiemelte, a falfestő munkákat egy komplex felújító munka, hőszigetelés is megelőzte, így a városkép fejlesztése mellett a fesztivál nagyban hozzájárul Budapest épített örökségének megőrzéséhez is.

Az egy hónapon át tartó rendezvény programjában a festés mellett koncertek, workshopok, kiállítások és előadások is helyet kaptak.

(MTI)