Rendhagyó módon tiszteleg a BME Középülettervezési Tanszéke alapításának 70. évfordulója előtt a Műcsarnok KÖZÉP – középületek közvetlen közelségben című, szombattól látható kiállítása, amely annak a kérdésnek is nyomába ered, hogy mi az a középület.

A Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) Építészmérnöki Karán működő tanszék a magyar építészoktatás meghatározó műhelye. A KÖZÉP néven is ismert tanszék oktatói jegyzik a hazai középületek jelentős részét, a kiállítás mégsem a szellemi műhely történetét tekinti át, hanem az oktatók 2000 utáni munkáiból mutat be harmincat – mondta el a tárlat pénteki sajtóbejárásán Somogyi Krisztina kurátor.

A bejárat két oldalán a jelen bukkan fel: a hallgatók friss makettjei, a Műcsarnok Kamaratermében pedig fotókon és maketteken keresztül ismerhetők meg Balázs Mihály, Cságoly Ferenc, Fejérdy Péter, Karácsony Tamás, Kaszás Károly, Klobusovszki Péter, Kemes Balázs, Major György, Marosi Bálint, Radványi György, Schrammel Zoltán, Sugár Péter, Szabó Levente és Vannay Miklós munkái.

Somogyi Krisztina hangsúlyozta, a szakmában sincs egyetértés arról, mit lehet középületnek tekinteni, ezért az egyértelmű besorolású épületek – múzeum, iskola, kórház, könyvtár, templom – mellett olyan meglepőnek tűnő alkotások is bekerültek a válogatásba, mint egy kukoricagóré, egy boncterem, egy biobrikett-szárító vagy az ELTE Trefort-kerti 2. világháborús emlékműve. A kurátor elmondása szerint egy épület bemutatása mindig nehéz feladat, mert a klasszikus építészeti fotó, jellegéből adódóan, esztétizál, így egészen másként ábrázolja az épületet, mint ahogyan azt használói látják. A tárlat rendezői ezért ismert építészeti fotográfusok mellett felkérték a hallgatókból alakult KépKocka Építész Média Kört is, hogy fényképezzék le ők is a harminc épületet. A kiállítás ugyanakkor kommunikálni is kíván: a terem közepét elfoglaló doboz egyik belső falára a látogatók helyezhetik vagy küldhetik el kedvenc középületeik fotóját, rajzát, míg az egyik külső falra a témával kapcsolatos véleményüket, üzenetüket írhatják fel.

Az október 22-ig kiállítás kísérőprogramjai a http://mucsarnok.hu honlapon érhetők el.

(MTI)