Budapest közgyűlése közölte: a főváros városképét meghatározó építészeti értékek rekonstrukcióját, felújítását támogatni kívánja. A fővárosi önkormányzat a „Műemléki Keret 2016” pályázatára 200 millió forint keret vissza nem térítendő támogatást biztosít, amely utófinanszírozással hasznosítható. A támogatás mértéke függ a beérkezett pályázatok számától és azok minőségétől.

A támogatás célja a Budapest városképét meghatározó épített értékek megmentése, azok felújítása, restaurálásának segítése: az épületek eredeti részeinek felújítása, restaurálása, visszaállítása.

Közölték: a „Műemléki Keret 2016” támogatására kizárólag az örökségvédelem (műemléki egyedi és területi védelem, valamint fővárosi vagy kerületi helyi védelem) alatt álló épületek tulajdonosai és jogszerű használói pályázhatnak, mint építtetők.

A kiíró a 2016. évi pályázatával hangsúlyozottan támogatni kívánja a főútvonalak mentén lévő épületek földszinti sávjának rendbetételét. Ennek megfelelően az üzletportálok épületenként történő egységesítése; eredeti állapot szerinti átalakítása; a reklámhordozók adott területre vonatkozó szabályok alapján, az örökségvédelmi szempontoknak megfelelő kialakítása; az eredeti homlokzat-architektúra helyreállítása mind támogatható.

A pályázatokat 2016. október 28. éjfélig lehet postán beküldeni a Főpolgármesteri Hivatal Városépítési Főosztályának címezve (1052 Budapest, Városház utca 9-11.), vagy személyesen benyújtani a Főpolgármesteri Hivatal Ügyfélszolgálati Irodáján (1052 Budapest V. kerület, Bárczy István utca 1-3. sz.), hétfőn és szerdán 8.00-18.00-ig, kedden és csütörtökön 8.00-16.30-ig, pénteken 8.00-14.00 óráig.

(Forrás: Épülettár)