„Értesítjük a t. Utazóközönséget, hogy december 21-én (szerdán), előreláthatólag 12 órától kezdve, a megszüntetett 10-es villamosjárat helyett 70-es jelzéssel trolibuszjáratot helyezünk üzembe” – adta hírül a Fővárosi Villamosvasút Közlekedési Vállalat a hirdetményében. Az új troli az Erzsébet királyné úti aluljárótól a Kossuth Lajos térig közlekedett. A viszonylag enyhe időjárású decemberi napon, 1949-ben még a homlokzatán Sztálin képével indult el első útjára, de másnap leszedték e képet. 

A szám azonban maradt, a 70-es, a nagy vezér tiszteletére. Egy kis baki a történetben, hogy ő ekkor már 71 éves volt, hiszen 1878-ban született (és egyes források szerint nem is 21-én, hanem 18-án). De ezt senki nem tette szóvá (merte is volna!), inkább dagályos beszédekben éltették a szovjet ipart, amely e remek járműveket adta nekünk, és a szovjet rendszert, amely felvirágoztatja Magyarországot.

Az emberek persze örültek neki, mármint a járműnek. Nem is sejtették talán, hogy a trolik két évtized alatt milyen mértékben szorítják majd ki Budapest megszokott villamosjáratait. A negyven ülő- és huszonöt állóhellyel rendelkező, akkor még egyes újságokban „trolley”-ként írt járművek valóban gyors közlekedést tettek lehetővé – akkor még Budapesten ismeretlen volt a dugó. Csomagként csak kézipoggyászt lehetett számítani, élő állatot pedig, baromfi és énekesmadár kivételével, egyáltalán nem.

A vörös szín 1949 után a trolibuszok sajátja lett. A 70-es számozást is folytatták, de már nem Sztálin születésnapjához kötve. A járat ma is jár ugyanezen a vonalon.